Megtorpant, most éppen kivár a NER-tőke Szlovéniában

KORG . 2022-08-27 08:31:00
Változások, amelyek modellezhetik az Orbán-korszak utáni hazai állapotokat.

Testes kudarccá lett az Orbán-kormány déli, nyomulós gazdaságpolitikája. Több mint 100 millió eurót áldoztak korábban egy trieszti kikötőre – semmi sem lett belőle. Ezért átfordultak Szlovéniába, öntötték a pénzt Koperbe és a Muravidékre. Most ez is bebukott.  

Lapunk régóta figyelemmel kíséri a NER-tőke és oligarchái déli ténykedését, mivel az ott történtek modellezhetik az Orbán-korszak utáni hazai állapotokat. A többi között megírtuk a trieszti, sok millió eurós  beruházást és annak fiaskóját. Megírtuk, hogy miként talált egymásra a magyar és a szlovén miniszterelnök, Janez Jansa. És azt is, hogy Koper lett az új magyar célpont, a tengeri kijárat.  

Hamarosan célkeresztbe került a Muravidék, főként Lendva. Egy hivatásos, Afrikát megjárt diplomatát tettek a konzulátus élére, majd rövidesen feltűnt a színen Szijjártó Péter külügyér. Ezután megjelent a magyar nemzeti tőke is, megvették a helyi wellness központot és szállodát.

Guruló forintok. Augusztus elején adták át az új magyar központot Lendván, a Fő utcában

A milliárdos ügyletek sorában szerepelt egy területvétel is, ahol új futball akadémiát kívántak felhúzni.

Több száz millióért újították fel a konzulátust, majd kulturális központokat is. Szijjártó után megjelent Lendván Orbán Viktor is. További beruházásokat ígért, barátjának nevezve Horvát Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselőt. Tény, hogy ezután templomok, a magyarsághoz kötődő középületek tucatjait renoválták, építették újjá.

Ezek jótétemények voltak az alig 2-3 ezer fős magyarságnak. És ami itthon nem történt meg, az a Muravidéken igen: hathatósan támogatták az oktatást, az iskolákat. Ezek mértéke viszont eltúlzott volt és sejtetni engedte, hogy a nyomulás gazdasági térnyerést szolgálhat. 

Ez akkor vált világossá, amikor a MOL megvette a szlovén benzinkút hálózatot és új központot épített Muraszombaton.

Tavasszal aztán fordult a kocka, Jansa elbukott és egy unió párti liberális politikus, Robert Golob került a bársonyszékbe.  

Ennek nyomán a magyarok által vásárolt médiában szinte azonnal elkezdődtek a változások. A Habony-csoport árulni kezdte tévéit, újságjait, a baloldalt támadó propaganda életlenné vált. A Lendvára már-már hazalátogató Szijjártó Péter még begyűjthette a díszpolgári címet, de a címlapról már lekerült.

A kintieknek a márciusi ünnepen nem vele, hanem Szili Katalinnal kellett beérni. Aki „nagy ívű", morális fejtegetésekkel tarkított beszédet mondott. Itthon a kétharmadot ismételten bezsebelő orbánizmus Szlovéniában megroggyant. A NER-tőke nyomulása megtorpant.   

A változást a külsőségekben is élesen jelzi a mostani, augusztus 20-ai lendvai központi ünnepség. Idén ezen nem vett részt magyar politikus. Helyiek szerepeltek, az egyházi jelleg dominált. Kivétel Dobronak község volt, ahol Horvát Ferenc Szilágyi Péter államtitkár-helyettessel jelent meg. A magyarság lapja, a 18-án megjelenő Népújság, címlapján nem augusztus 20-ra utaló szimbólumot, hanem a szlovén pénzből felújítandó lendvai várat hozta le. 

Megspékelve Golob fotójával. Ezt mondják erős jelzésnek a sajtóban.  

Lendvai forrásaink szerint a magyar befektetők, akik persze állami pénzt fektettek be, magukat magáncégnek álcázva, kissé idegesek. Hiszen sok, rengeteg pénzről van szó. A wellness fürdő sorsa kétséges, a rezsi emelkedés erősen veszteségessé teheti.

Szinte biztos, hogy a fociakadémia nem épül meg. Országosan sem jobb a helyzet a magyar befektetők szempontjából. Csend van Koperről és a szlovéniai közös vasútépítésről is. Golob kormányának látóterében nem Orbán Viktor és oligarchái állnak.

A NER-tőke Szlovéniában éppen úgy porul járhat, mint nemrég Szlovákiában. Ott ugyanis nagyobb földvásárlásokba kezdtek, de a szlovákok kapcsoltak és jogi eszközökkel megakadályozták az ügyleteket. Az eddigi, magyar pénzből létrehozott javak részbeni nyertese a szlovéniai magyarság, de az illiberális célok mehetnek a lecsóba. Ez viszont már nem bolt a NER-nek.

Kérdés, hogy miként változik majd ismét a déli politika, ha Orbán eszmetársai, a szélsőjobbos és fasiszta Giorgia Meloni, valamint Salvini és Berlusconi kerülnek hatalomra Olaszországban?

Valószínű, hogy ez esetben Szijjártó Triesztben hajthat majd az újabb díszpolgári címre. 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.