Az Ipari Kamara Győr megyei elnöke szerint a Volkswagen építene akkugyárat Győr mellé

Pintér Bence 2022-08-13 12:00:00
A győri Fidesz trolljai azt terjesztik, hogy a Debrecenbe bejelentett beruházás a szóban forgó beruházás, de úgy tűnik, nem mondanak igazat.

Interjút adott a Világgazdaságnak Pintér-Péntek Imre, az Ipari Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke.

Az Audi tervezett beruházásainak taglalása közben 

megemlítette egy akkumulátorgyár tervét, amellyel kapcsolatban az nem derült ki, hogy vajon ez lehet-e az az üzem, amelyet Győrszentiván mellé kíván telepíteni a kormány, de az igen, hogy ezt a gyárat Volkswagen tervezi, mégpedig Győr mellé.

egészen pontosan ez hangzik el az interjúban:

„...tárgyalások folynak az Volkswagen konszernnel egy akkumulátorgyár létesítéséről is Győr környékén.”

Ez tehát nem azonos projekt azzal, amiről a héten derült ki, hogy Debrecen mellett épül majd fel. Azért fontos ez az információ, mert a győri Fideszhez köthető profilok azt kezdték el terjeszteni, hogy a Debrecenbe bejelentett beruházás az, amit Győrbe hoztak volna. Ez azonban az iparkamarai elnök szavai alapján nem igaz.

Elmondása szerint továbbra is komoly probléma a megyében a munkaerőhiány, és adatokkal is elmagyarázta, miért erős itt a környező országok elszívóereje:

Az itt működő cégek már nemcsak Béccsel, Burgenlanddal, hanem a pozsonyi régióval is versenyeznek, hogy itthon tartsák a dolgozóikat. Ma ez szinte lehetetlen feladat, ugyanis a magyar vállalkozások átlagosan a burgenlandi jövedelmeknek az 55, a bécsieknek 28, a szlovákiai pozsonyi régió béreinek 51 százalékát képesek fizetni. A GDP-t tekintve a burgenlandi régió teljesítményének 44, a pozsonyinak 28 százalékát tudjuk itt megtermelni. Ehhez hozzáteszem, hogy 10 éve még a pozsonyi terület által megtermelt GDP 61 százalékát állítottuk elő Győr-Moson-Sopron megyében, ez ment le mára 28 százalékra.

Az árstopokat sem tartja feltétlenül jó ötletnek az elnök, aki szerint

„a piaci mechanizmusokba történő beavatkozások árát valakinek mindig meg kell fizetni. Naivitás azt gondolni, hogy a cégek a többletköltségeiket nem hárítják át a vevőikre, illetve a fogyasztókra.”

Ezután szóba került a beruházások kérdése, melynek kapcsán kiderült: kis túlzással azt mondhatjuk, ha az Audi beruház, az látszik az adatokban, ha nem, akkor elhanyagolható az elmozdulás mértéke. „Olyan gazdasági szereplőről beszélünk, amelyiknek az éves árbevétele vetekszik a megyei top százban mögötte lévő 99 cég együttes forgalmával. Győr-Moson-Sopron megyében a vállalkozások összes nettó árbevétele 6000 milliárd forint volt 2020-ban, ennek majdnem fele, 2700 milliárd az Audié” – illusztrálta a helyzetet Pintér-Péntek.

A kamarai elnök végül így összegzett: amíg az Audi Hungaria Zrt.-nél nincs baj, addig a megye gazdasági összteljesítményével sincs probléma, de keresni kell a diverzifikálás útjait.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.