Marics Peti hangszálai miatt kellett lemondani a ValMar csepregi fellépését

Farkas Bazsi 2022-08-11 07:14:00
Sokan csak a zenekar miatt vettek jegyet a hétvégi banzájra.

Most hétvégén rendezik meg a Csep(e)reg az eső fesztivált Csepregen. A program nem most először teszi tiszteletét a vasi városban, így sokan már menterendszerűen várták, hogy a hazai könnyűzene új generációja szórakoztasson.

A program egyik fellépője a ValMar, pontosabban csak lett volna mivel a zenekar egyik előadójának Marics Petinek hangszálproblémái lettek, így formációnk vissza kellett venni a bulikból - tudtuk meg a zenekar menedzserétől. Az illetékes azt is hozzátette, hogy komoly dilemma volt, hogy teljesen leálljon-e a csapat, vagy csak komolyan megnyírbálják a fellépéseket. Ez utóbbi mellett döntöttek, így Csepregen nem lép fel a formáció.

Csakhogy a fellépés lemondásának kommunikációja egy kicsit hiányos lett a szervezőknél.

Az esemény Facebook-oldalán, és magánál a létrehozott eseménynél is hiába kerestünk közleményt a programváltozásról, nem találtuk. Egyedül a megváltozott borítókép, és a fellépők sorából hiányzó ValMar árulkodik arról, hogy a Marics - Valkusz duó szombaton nem lesz ott Csepregen.

A rendezvényre egyébként három kategóriában lehet jegyet venni. 3-4 ezer forint és 10 ezer forintos VIP tikettek vannak.

Olvasónk úgy értesített minket - és néhány komment is erről árulkodik - hogy a ValMar távolmaradása miatt hiába szerették volna visszaváltani a megvásárolt jegyeket egyelőre nem tudták.

Egy másik olvasónk pedig arról számolt be, hogy lányát szerette volna meglepni a Valmar koncerttel, ám mivel végül a zenekar nem jön Csepregre ő is úgy döntött, hogy visszaváltja a jegyeket. Olvasónk végül sikerrel járt.

Kerestük a szervezőket is, hogy teljes képet kapjunk, egyelőre azonban nem értük el őket. Amint ez sikerül, jelentkezni fogunk. 

Frissítés

Cikkünk megjelenése után értük el a szervezőket, akik azzal nyugtattak, hogy minden jegyet visszaváltanak.

A neten vásárolt jegyek esetében az internetes áruháznak kell küldeni emailt. A visszautalást ezután tudják intézni.

A szervezőknél vásárolt jegyek esetében pedig azt kérték, hogy az esemény Facebook-oldalán keresztül írjanak üzenetet. A visszavásárlás részleteit ezen keresztül tudják ismertetni. 

Szólj hozzá!

Világi Oszkár decemberben távozik a Slovnaft éléről

A MOL-lal ugyan nem szakít, de lassítana az üzletember. 

A püspöki kar élesen bírálja a kormánypártok petesejt-donációs javaslatát

Ingoványos talajra tévedt a kormány: vallásetika vs. lombikprogram. 

Megszűnik a SZOVA Szállodaüzemeltető Kft.

A céget beolvasztják a SZOVÁ-ba.

Jön a rezsicsökkentés a háziorvosi praxisoknak Győrben

Pintér Bence szerint jobban jár a város „ha erre megy a győriek pénze, mint a fideszes politikusok zsebébe a Zsebbenjó programon vagy rezsitámogatásokon keresztül."

Kósa Roland: „Ideje rendet tenni!” 

Az alpolgármester szerint romlik a belváros állapota, ezért több területen is beavatkozásra készül a városvezetés.

Győri programok a hétvégére

Advent második hetében megjön a Mikulás, a Vacogó Angyalok sőt, még a punkok is. 

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a mindennapi döntéseinket?

Az utóbbi évtizedben a mesterséges intelligencia lassan, de szinte az élet minden területére beszivárgott.

56 millió forintot fizetett ki bérekre a 2024/2025-ös szezonban a Szombathelyi Haladás NB III-as labdarúgó csapata

A Kft. 7 millió forintos árbevételt, és 98 és fél millió forintos támogatást könyvelt el.

Leállítja a Cinema City a kormányzati reklámokat a nagy felháborodás miatt

Hát hogy tudják meg így a gyerekek, hogy mire készül Brüsszel?!

A szimfonikusokkal húzza el a nótánkat az Ocho Macho

Itt az év végi nagy szombathelyi programajánló. Mutatjuk a városi Szilveszter minden részletét is.

Fórumot tartottak Győrben a fogyatékossággal élők helyzetének javításáról

A városvezetés azt ígéri, hogy a felvetett problémákat ütemezetten beépítik a döntéshozatalba.

Ha csütörtök, akkor programajánló

Mikulás minden mennyiségben Győr környékén.

Digitálisra vált a parkolás Győrben – 2026-tól megszűnik a papíralapú bérlet

A Győr-Szol Zrt. szerint egyszerűbb és gyorsabb lesz az ellenőrzés, de több fontos szabályváltozásra is érdemes figyelniük az autósoknak.

Közös adventi éneklést tartottak a Győri Zsinagógában 

Az EESZI és a Széchenyi Egyetem idei adventi rendezvényén majd’ kétszáz rászoruló és fogyatékkal élő vett részt.

„Papírjuk lesz róla” – Magyar Péter szerint újabb pofont kapott a kormányzati propaganda

A TISZA elnöke azt állítja: a budapesti ítélőtábla döntése bizonyítja, hogy a Fidesz médiája rendszeresen valótlanságokat terjeszt a pártról.

Nem kell a TISZA Pártra várni ha brutális adóemelést keres az ember - elég csak Győrújbaráton élni

A település nagyra nyitotta a kassza ajtaját. A letelepedési díj után most itt vannak az újabb sarcok. 

Nagy István szerint 2030-ra Európa élvonalába emelné a magyar agráriumot a kormány

Csak bízni tudunk benne, hogy nem Nagy Márton varázsgömjéből jósolt. 

Baleset bénítja a forgalmat az M1-esen Tatabánya térségében

A Hegyeshalom felé vezető oldalon már 8 km-es a torlódás.