Huszonhét évvel ezelőtt, e napokban borzalmas mészárlás történt a boszniai Srebrenica városában, majd a közeli erdőkben, hegyekben. A szerb nemzeti haderő több mint 8 ezer embert ejtett foglyul, majd lemészárolta őket.
Eközben Európa malmozott.
Ma is megemészthetetlen, ami akkor és ott történt. Ráadásul úgy tűnik, sokan nem akarnak tanulni a múltból. Egyes kelet-európai politikusok ismét pörgetik a nacionalista-soviniszta kártyát, amit a Balkánon évszázadok óta véres lapokkal játszanak.
Új szereplők is feltűntek a térképen, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
1995 júliusában a szerb Ratko Mladic tábornok és a szarajevói hóhér, Radovan Karadzic serege rátört az ENSZ felügyelete alatt álló, 37 ezres bosnyák városra. Ekkor már évek óta tartott a Jugoszlávia felbomlásával járó, véres polgárháború.
A szerbek fő célja az etnikai tisztogatás, a lakosság elűzése volt. Hét nap és hét éjjel lőtték halomra a bosnyákokat. Egy szerb parancsnok arról panaszkodott, hogy napi 3200 „csomagot" kellene leszállítania, de nincs rá kapacitás... A „csomag” a legyilkoltak fedőneve volt. Mladic a városba érve gyerekekkel rázott kezet, fotóztatta magát, majd a 400 fős, holland ENSZ-kontingens parancsnokának foghegyről megjegyezte: „Vagy leadjátok a fegyvereket, vagy lelövünk benneteket”. Mindezt úgy, hogy elvileg a NATO bombázhatta volna őket, mivel átlépték az előre megállapított határt.
De nem történt semmi, illetve annyi, hogy a hollandok megadták magukat. Mást nem nagyon tehettek. Ezután a szerbek a 12-77 év közötti férfiakat az akkumulátorgyárba hajtották, ahol rövid időn belül elviselhetetlen körülmények alakultak ki. „Sokan bepisiltek, rettegtek. Talán sejtették, mi vár rájuk... Mi is féltünk, de próbáltunk segíteni. Elhajtottak, a beígért NATO repülők meg nem jöttek” – emlékezett az egyik holland katona.
A helyszínen volt egy magyar tévéstáb is. Dánfalvi Dezső operatőr, aki Chrudinák Alajossal számos, máig emlékezetes riportfilmet forgatott, így emlékezett:
„Nagy volt a tömeg, a lökdösődés, azt látni lehetett, hogy a hollandok nem urai a helyzetnek... A szerbek ki akarták verni a kezemből a kamerát. A bosnyák nők azt kiabálták, hogy megölik a férfiakat, sokan rohamot kaptak”.
A tévés szerint már ekkor el volt döntve a bosnyák „katonák" – mert a szerbek mindenkit így neveztek – sorsa. Azt a tényekkel mindeddig alá nem támasztott, de makacsul élő feltevést, miszerint a szerbek a legyilkolt fiatalokat hűtőkocsikba rakták, majd szerveiket kioperálták és elszállították – nem tartja lehetetlennek. „ A megtalált áldozatok közül nem egynek a teteme, pontosabban testrészei 4-5 tömegsírból kerültek elő... Az hogy lehet?” Egy szemtanú látta, amint a gyárból elhajtott embereket egy nagy pajtába terelték.
„Azt mondták nekik, hogy hozzák a kenyeret, meg a vizet. Aztán jött 2-3 teherautó, a gárdisták pedig gránátokat kezdtek dobálni a pajtába. Később az egész épületet felgyújtották.”
Álló héten át dörögtek a fegyverek, Európa lassan felébredt.
Ennek nyomán indultak el a jogi és katonai lépések, amely elvezetett a daytoni békekötéshez. Lezárva a balkáni háború ezen szakaszát. USA segítséggel a 8 ezer áldozat 70 százalékát sikerül már azonosítani. Az idei megemlékezésen újabb 12 meggyilkolt férfit temethettek el.
Csakhogy a Balkán ismét kezd szétesni. Bosznia-Hercegovina, mint állam, alig működik, a nacionalizmus ismét fel-fellángolt. Srebrenicában, ahol most 3 ezren élnek, először választottak szerb polgármestert. Aki nem lopja az időt, máris a gyűlölet lángját szítja. A Bosznia Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik, aki kiváló kapcsolatokat ápol a magyar miniszterelnökkel, pedig nemes egyszerűséggel kijelentette: „A srebrenicai népirtás csupán egy mítosz”.
Nem lehet nem látni a putyini kottából való zenélését, amelyben guruló rubelek a hangjegyek. Az Európai Unió ismét malmozott egy kicsit, aztán rákapcsolt: Dodik több országban „nemkívánatos személy”, a rubelforrás elapadóban. Dodik két szószólóját, a bukott szlovén kormányfőt, Janez Jansát és a kétharmados Orbán Viktort levették a sakktábláról. De ehhez egy újabb katasztrófa, az orosz-ukrán háború kellett.
A népirtás 27. évfordulójának legkeményebb üzenete, hogy a nacionalizmust tápanyagként használó fasizmus nemhogy nem tűnt el, hanem kezd visszaépülni bizonyos hatalmi szintekbe. Riasztó példaként korunk egyik „illiberális hősét" idézve, egy most véget ért szabadegyetemről:
„Egymással akarunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni.”
Nyitókép: Mike Norton / Flickr (CC BY 2.0)
Fotó: Sarah Reichenbach (The Advocacy Project) / Flickr (CC BY-NC-SA 2.0)
