A katások 90 százalékát érinti a változás

Papp László Tamás 2022-07-15 16:38:00
Egy friss kutatás szerint minden tizedik katás számláz csak magánszemélyeknek

A katások több mint 90 százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg szeretnék tartani az összes ügyfelüket, derült ki a Billingo által készített online felmérésből. A mindössze egyetlen nap alatt több mint ötezer főt megmozgató kutatás rámutatott, a többség 20 százalékkal nagyobb közteherviselést tartott volna elfogadhatónak, de az is látszik, hogy rengeteg bizonytalanság övezi a katás vállalkozók jövőjét.

Bizonytalanná teszi a jövőt, rontja a megélhetési lehetőségeket és beszűkíti a mozgásteret az érintettek szerint az Országgyűlés által kedden kivételes eljárás keretében elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvénymódosítás, amelynek értelmében szeptembertől a katások csak magánszemélyeknek számlázhatnak.

A Billingo által készített friss felmérés eredményei szerint

a katások véleménye elég egyértelmű és lesújtó a kormány döntését illetően:

egy 1-től 5-ig terjedő skálán átlagosan 1,4-es osztályzatot adtak a módosításra.

Tanulságos és olykor megdöbbentő válaszok érkeztek a felmérés önkitöltős részében is, amikor arról kérdezték az embereket, mit gondolnak, hogyan hat majd az életükre az új katatörvény. Volt, aki azt írta, „nem tudok már lassan enni adni a három gyermekemnek”, egy másik kitöltő úgy kommentált, „rosszul, nagyon rosszul, de talán még fel sem tudom mérni, hogy mennyire rosszul”, míg egy harmadik arról számolt be: „fel kell adni az álmaimat miatta”.

Kiderült az is, nagy általánosságban nem zárkóztak volna el az adózási forma finomításától sem, de egy ilyen mértékű szigorítást nehezen tudják elfogadni. A korábbi kataszabályozáshoz képest a legtöbben (43,43 százalék) egy 20 százalékkal nagyobb közteherviselést tartottak volna elfogadhatónak, 16,49 százalék pedig semennyivel több adót nem akart volna fizetni. Nagyon sok olyan katás is akadt ugyanakkor, aki lényegesen nagyobb százalékot is bevállalt volna.

„A Katás vállalkozók fel voltak készülve arra, sőt nagy többségében nyitottak is lettek volna rá, hogy valamelyest nagyobb adóterhet vállaljanak be a jelenleginél. Azonban erre a döntésre egyértelműen senki sem számított, és mind a vállalkozói, mind a könyvelői szakmát teljesen megdöbbentette az új helyzet”

 – magyarázta Sárospataki Albert, a Billingo online számlázó vezérigazgatója.

„A felmérés választ adott arra is, mi indokolja a nagy felháborodást: a katások 42,5 százaléka számlázott kizárólag cégeknek, 49,63 százalékuk pedig cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt, és mindössze 7,88 százalék nyilatkozott úgy, hogy magánszemélyeknek adott ki csak számlákat. Magyarul a kutatás szerint mindössze minden tizedik katás maradhat majd ebben az adózási formában, ha nem szeretne ügyfeleket veszíteni, és így mintegy 350-400 000 vállalkozó lehet az, akit direktben érint a változás”

– fejtette ki Sárospataki.

A válaszadók összesen 69,92 százaléka szerint valószínűleg vagy biztosan nem lenne fenntartható a vállalkozása, ha mostantól kizárólag magánszemélyeknek számlázhatna, 9,14 százaléka pedig még nem tudja megmondani, hogy fenn tudja-e tartani vállalkozását. Ehhez képest mindössze a katás vállalkozók 9,47 százaléka állította azt, hogy így is tovább tudná működtetni egyéni vállalkozását, ami jóformán megegyezik azokkal, akik elve csak magánszemélyeknek számláztak eddig is. A maradék 11,47 százalék pedig valószínűleg továbbra is meg tudná oldani a katás státuszát.

Az online felmérésből kiderült az is, hogy a törvény hatálybalépését, szeptember elsejét követően

minden tizedik megkérdezett marad csak katás, harmaduk viszont áttér az átalányadóra.

Sokat elárul a változtatást övező bizonytalanságról, hogy minden második kitöltő most még nem tudta megmondani, mihez kezd, 12 százalék pedig azt mondta, a döntés után nagyobb hajlandóságot érez a szürkézésre.

A Billingo által publikált kérdőív eredményei szerint mostanáig a katás vállalkozók 27,26 százaléka nem alkalmazott egyáltalán könyvelőt, de mindössze 8 százalék válaszolt úgy, hogy a szigorításokat követően sem lesz szüksége könyvelőre. Ráadásul sejthetően ők azok, akik végleg elhagyják a vállalkozói szférát.

A Billingo rákérdezett arra is, ha a válaszadó áttérne az átalányadóra, mekkora áremelést tervez. Erre minden harmadik kitöltő (37,12 százalék) azt felelte, szeretné drágábban értékesíteni termékeit vagy szolgáltatásait, de egyelőre kétséges, hogy tudná-e ezt érvényesíteni a gyakorlatban. 7,7 százalék egyáltalán nem hajlik az áremelésre, 33,54 százalék viszont biztosan áremelésben gondolkozna ebben a forgatókönyvben. 21,63 százalék pedig még bizonytalan abban, hogy emel-e árat.

„A KATA módosításával járó többlet terheknek minden bizonnyal árfelhajtó hatása lesz, amit az összes magyar ember megérez majd a pénztárcáján. Mindez egy egyébként is magas inflációval terhelt nehéz gazdasági környezetben komoly kihívások elé állítja a vállalkozókat és a lakosságot egyaránt”

– jegyezte meg Sárospataki, majd hozzátette: cégüknél jelenleg is átállási terveket dolgoznak ki a KATA-módosítás kapcsán és azt tervezik, hogy több módon is segítséget nyújtanak majd az érintett vállalkozóknak.

Szólj hozzá!

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.