A járvány óta csökken az Unió népessége

Papp László Tamás 2022-07-11 20:10:10
Ezt még a bevándorlás se tudta megfordítani.

Az EU népessége 2021-ben már a második egymást követő évben csökkent, részben a Covid-19 világjárvány elhúzódó hatásai miatt - derül ki az Eurostatnak az Azonnali által idézett legfrissebb felméréséből.

Az EU 27 tagállamának összlakossága a 2021. január 1-jei 447 millióról 2022. január 1-jén 446,8 millióra csökkent - közölte az európai statisztikai hivatal. Ez mintegy 172 ezer fős nettó csökkenést jelent. Az 1960-as évek óta csak 2011-ben fordult elő, hogy az EU népességcsökkenést regisztrált, de a következő évben a migrációnak köszönhetően a népességszám emelkedett.

A negatív természetes változást (vagyis azt, hogy több a halálozás, mint a születés) számszerűen nem ellensúlyozta a pozitív migráció immár második éve, valószínűleg a világjárvány hatása miatt”

– közölte az intézet.

Az EU azonban még így is több, a tömbön kívülről érkező lakost vonzott, a nettó migráció mintegy 1,06 millió fő volt, szemben a 2020-as 800 ezer fővel - állapították meg. Ez a növekedés azonban még így sem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a születési és halálozási arányszám közötti egyensúlyhiányt. A 2020-as évhez képest 113 000-rel több halálozás történt 2021-ben, miközben a születési ráta csaknem ugyanannyi maradt, mint az előző évben.

Tekintettel a Covid-19 világjárvány 2020 óta tartó hatására és arra, hogy a népesség elöregedése miatt a halálozások száma várhatóan tovább nő, és feltételezve, hogy a termékenységi ráta viszonylag alacsony szinten marad, ez a negatív természetes eltérés folytatódhat” - mondták az Eurostat szakértői az Euronews szerint. „Ha a helyzet így marad, akkor az EU jövőbeli népességcsökkenése vagy -növekedése valószínűleg nagymértékben a bevándorlás hozzájárulásától függ majd” - fogalmaztak.

Az egyes országok között nagy különbségek vannak. Az EU tíz államában - köztük Magyarországon - csökkent a népesség 2021-ben, a legnagyobb csökkenést Olaszországban regisztrálták. A másik oldalon 17 ország lakossága növekedett, élén Franciaországgal.

Hosszabb időkeretet nézve az EU népessége folyamatosan nőtt: az 1960-as 354,5 millióról 2022. január 1-jén 446,8 millióra, azaz 92,3 millióval. A népességnövekedés üteme azonban az elmúlt évtizedekben lelassult: 2005-2022 között a népesség évente átlagosan mintegy 0,7 millió fővel nő, míg az 1960-as években átlagosan évi 3 millió fővel.

Címlapkép: Unsplash

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.