A buszmegállóban mostanság akár novellákat is olvashatunk, hála az évente meghirdetett irodalmi pályázatnak. De mi van, ha a megálló falán lévő szavak önálló életre kelnek? Munkatársunk novellavíziója!
– Miért bámulod annyira a buszmegálló falára írt szavakat? Igen, hozzád beszélek, aki ott állsz, és mindjárt körülnézel, ki szólt hozzád!
– Senki nem szólt hozzám, csak olvasom, ami oda van írva!
– Biztos vagy ebben?
– Igen. Látom a szöveget.
– Akkor miért érzed úgy, mintha a fejedből szólna?
– Nem érzem úgy. Egyébként is, honnan tudnád, hogy mit érzek?
– Ez még a leírt szöveg lenne? Vagy már mi ketten beszélgetünk?
– Nincs olyan, hogy mi ketten. Ez egy szöveg a megálló falán. Ha leveszem róla a szemem, nem folytatódik tovább.
– Mindenképpen folytatódik. Legfeljebb, ha úgy van, ahogy mondod, te nem tudod meg a folytatást. Ha nekem van igazam, akkor viszont a mi kis beszélgetésünk tovább halad a fejedben.
– Nem halad, mert ezek a te szavaid, nem az enyémek, semmi közöm hozzájuk! És nem olyan érdekesek, hogy tovább olvassam őket.
– Helyes, nézz csak körül, hátha mégis áll mögötted valaki, és ő suttog a füledbe. Megnyugtatóbb, ha kívülről jön a hang, mintha a fejedben beszél valaki.
– Nem beszél senki sehonnan. Ezek nem az én válaszaim.
– Igazad van, nincs itt senki. Önmagaddal társalogsz.
– Nem, önmagammal sem. A buszra várok, és unalmamban ezt a semmiről nem szóló, sehová nem vezető szöveget olvasom.
– Szóval egy buszmegállóban állsz? Nem hiszem. Még ha tényleg így lenne, akkor sem. Mivel a jelek szerint pont te vagy az ember, aki soha nincs ott, ahol éppen van. Aki mintha folyton máshol lenne. Senki nem mondta még ezt neked?
– Ha nem vagyok itt, akkor szerinted mégis hol vagyok?
– Honnan tudjam? Én te vagyok! Ha te nem tudod, én honnan tudjam?
– Ennek a beszélgetésnek semmi értelme.
– Ezt te tudod. De valamit jelent, hogy már beszélgetésnek nevezed, nem pedig szövegnek, mint eddig.
– Nem én nevezem annak, hanem te! De ha úgyis te írtad ezt az egészet, akkor áruld már el, hogy hol vagyok szerinted?
– Ott vagy, de mégsem. Nincs busz. Nincs megálló.
– Ez valami filozófiai baromság? Jobbat nem tudtál kitalálni?
– Örülnél, ha csak filozófia lenne. A helyzet valójában az, hogy eddig mindenki képes volt nemcsak látni, de el is hinni, hogy a buszmegállóban van. Csak te nem.
– Nem kell elhinnem, itt vagyok. A valóságot nem kell elhinni.
– Ha tényleg ott lennél, már nem lennél, ezt te is tudod. A buszozásért kivégzés jár. Ahogy bármiféle gépi helyváltoztatásért.
– Azt mondod, ha felszállok erre a buszra, ami mindjárt ideér, akkor meghalok?
– Dehogyis, nem fogsz, hisz nem vagy ott.
– Ott vagyok, egy perc, s felszállok, s végre megszabadulok tőled.
– De nem fogod élvezni az utazást. Ahogy a várakozást sem tudtad. Egyszerűen nem az a típus vagy.
– Fogd be, kussolj már!
– Kellemetlen az igazság? Persze hogy az, a többiek is mind azért vannak itt, mert attól szeretnének legalább egy órára megszabadulni. Nekik sikerül is, csak neked nem.
– Miért kell neked mindent elrontani?
– Nem én rontom el, hanem te, bár az ugyanaz. Nem sikerült a tudatalattidon elzárni a zsilipet. Előtörnek belőle a rozsdától szétrohadt buszcsontvázak. Nem csoda, miután…
– …a klímakatasztrófa túlélői a beteg-, és teherszállító, illetve harci drónok kivételével minden kibocsátó járművet, bármiféle gépi utazást betiltottak.
– Egymás mondatait fejezzük be, ez már szerelem. Önmagadba vagy szerelmes, ezt tudjuk, nemde?
– Ha ez igaz, akkor mit keresek egy buszmegállóban?
– Van értelme ennek a párbeszédnek így, hogy már tudod: én te vagyok? Válaszold meg te a saját kérdésedet. Ha képes vagy rá, akkor a kísérlet nálad kudarcot vallott.
– Milyen kísérlet?
– Ne csináld ezt, hogy mögém bújsz, mintha lenne itt bárki rajtad kívül. Nem sikerült becsapni önmagadat, tudod, hogy egy nanofelhőt juttattak a koponyádba, mely az agyad molekuláit szétszedve, aztán újra összerakva a térben és időben való utazás illúzióját kelti. Pontosabban keltené, mert te képtelen vagy ellazulni, szokásodhoz híven túlagyalod ezt is. - Így hát továbbra sem utazhatom sehová.
– Te nem. A többiek viszont elhitték, hogy utaznak. Ők boldogok lesznek, hogy ismét közlekedhetnek.
Címlapkép: Pixabay
