Fekő Ádám riportja eredetileg társlapunkon, az Azonnali.hu-n jelent meg.
Miniszter karrierje rég vett akkora repülőrajtot, mint Nagy Mártoné: a frissen kinevezett gazdaságfejlesztési miniszterről az ország nagyrésze vélhetően semmit nem tudott a miniszterré válásáig, júniusra viszont már nemcsak a Ryanair tulajdonosával üzengetnek egymásnak több felvonásban, de sikerült megszülnie Gyurcsány Ferenc „el lehet menni Magyarországról” parádéja óta a legfelháborítóbb kijelentést is, amikor is azzal magyarázta a jelenleg tomboló drágaságot, hogy tavaly nagyon olcsó volt.
Az viszonylag egyértelműnek tűnik, hogy Nagyra és minisztériumára azért volt szükség, hogy ne a pénzügyminiszter Varga Mihályt utálja az egész ország a megszorításnak persze soha nem nevezhet megszorítások miatt,
ráadásul az általában kimért úriember imidzset hozó Vargával szemben Nagy Márton kommunikációban is hozza azt a rocksztár típusú, kissé bárdolatlan stílusban bárkinek beszóló közgazdászt, aminek a kialakításához biztosan ezerszer meg kellett nézni a Tőzsdecápákat.
A főleg újságírókkal és a 36 fokban öltönyben közlekedő huszonéves tanoncokkal feltöltött Scruton MCC-ben tartott előadása viszont nem erről szólt a Mathias Corvinus Collegiom szervezésében, hanem arról, amiről ritkán szoktak beszélni fideszes politikusok: hogy a közeljövőben minden nagyon szar lesz.
Fotó: Fekő Ádám / Azonnali
Megélhetési válság
A beszéd közben néha kicsit járkáló Nagy eleve azzal kezdte három felvonásból álló előadását az inflációról és recesszióról, hogy nem is merne 2024 első félévénél tovább jósolni semmit, mert olyan dolgok készülnek, amik a legfelkészültebb közgazdászok tudását is próbára fogják tenni.
A politikus az első felvonásban az inflációval kapcsolatban elég kendőzetlenül jelentette ki, hogy jelenleg már megélhetési válság („cost of living válság”) van, viszont a magas inflációtól nem is kell félni, ugyanis a neheze utána jön. Nem mintha az aktuális helyzet olyan jó lenne:
„Nincs pesszimista előrejelzés az inflációra, mert nem tudjuk, hol a vége”
– mondta, hozzátéve, hogy az inflációval együtt csökken a családok tűrőképessége, tehát az életszínvonal is.
A miniszter azt is megmagyarázta, a magyar kormány miért árstopokkal próbálna segíteni a helyzetet ahelyett, hogy elengedne adókat, esetleg egyszeri juttatásokat adna: azért, mert ő például úgy gondolja, a többi megoldás valójában csak tovább növeli az inflációt, miközben a magyarok inkább az inflációt kezelnék.
Amikor jó az EU
A második felvonás az „öveket becsatolni, recesszióra felkészülni” címet kapta, itt már tulajdonképpen valamiféle apokalipszist vázolt fel a miniszter: a recesszió érkezését 2023-ra jósolja, és mesterséges recessziót jósol.
„Ez egy politikai rémálom, hiszen már nemcsak az árak emelkednek, de pénzem sincs, hiszen nincs munkahelyem”
– vázolta fel a kilátásokat, majd az angol kifejezéseket jó közgazdász módjára nagyon szerető „no pain, no gain” kifejezést használva utalt arra, hogy az amerikai elmélet szerint ezt meg kell lépni, hogy utána újra lehessen építeni a gazdaságot.
Nagy szerint az amerikaiakkal szemben Európában azért az állam szokott törődni a munkahelyek megvédésével is, de mivel a coviddal szemben a mostani helyzetről egyáltalán nem lehet sejteni, mennyire átmeneti, ezért jóval nehezebb.
Érkezett is a harmadik felvonás: ez a pénzügyi, gazdasági és politikai válság kockázatáról szólt már, szóba került például, hogy a mediterrán országok covid alatti eladósodottsága is meg fog érkezni, itt az is kérdés, hogy ezúttal meddig tűrik a német adófizetők, hogy ők fizetik az olaszok túlköltekezését, mindeközben azért ő is elmondta többször a biztonság kedvéért, hogy a kormány definiálta a célját azzal, hogy megvédi a családokat.
Előkerült az ellenzék egyik kedvenc témája is, a meg nem érkezett uniós pénzek: itt a miniszter egészen meglepő módon nem az Uniót szidta párttársaival együtt, hanem elmondta, a magyar gazdaság számára kiemelten fontosak az EU-s pénzek. „Ezeket be kell húzni, meg kell egyezni az Unióval” – mondta.
itt Nagy kissé kacifántosan elmagyarázta, hogy valójában amúgy nem 40 milliárd euróról van szó, amit visszatart a helyreállítási alapból, hanem tulajdonképpen csak hatról, 22 milliárd ugyanis biztosan megjön, ha aláírjuk a partnerségi megállapodást, a helyreállítási alap egy része pedig amúgy is hitel, és voltaképpen hatmilliárd sorsa kérdéses mindössze.
„A feltételeket teljesíteni fogjuk, rajtunk nem fog múlni”
– tette hozzá magabiztosan.
Politikai dimenzióba lépve azt is megtudhattuk, hogy Nagy Márton szerint a magyar helyzet kiemelt előnyeg, hogy a kormánynak jelentős felhatalmazása van, ráadásul Orbán Viktor régóta miniszterelnök, és sokféle válságot látott már közelről.
Azért kaptunk az előadás végén egy kis igazi Fideszt is: bár Nagy Márton beszédéből akár úgy is tűnhet, hogy a mesterséges recesszió a magyar kormány terve is, valójában mi már megint csak áldozatai vagyunk a dolgoknak!
„Nem szeretném szándékosan növelni a munkanélküliséget, ez nem jó gazdaságpolitika. Mások fognak recessziót okozni, nem tudunk ettől függetlenedni”
– mutogatott kicsit másra.
Euró? Nem, kösz!
A nézői kérdések olyan sok újat már nem hoztak egy apróságot leszámítva: bár nem mondta szó szerint ki, Nagy Márton jól láthatóan nemhogy nem tartja időszerűnek az eurózónába való belépés gondolatát, de határozottan úgy tűnik, úgy általában véve is hülyeségnek tartja. „Inkább hagyjuk most, a távoli jövő homályába vész” – mondta, hozzátéve, ő érti, hogy ha megkérdezi az édesanyját, akar-e eurót, akkor igent fog mondani, mert akkor nem kell pénzt váltania ha átmegy Ausztriába, de a helyzet bonyolultabb, és embereknek el kéne magyarázni, hogy az euróra váltás közös monetáris politikát is jelent és bankuniót is, a jelenlegi fejlettségi fokunkon pedig saját monetáris politika nélkül nem tudnánk kezelni a mostanihoz hasonló sokkokat.
„Lehet jövője az eurózónának, csak nem tudom mi. Egyelőre ehhez az eurózónához… Hagyjuk!”
– engedte el a témát, nem sokkal később szélnek eresztve mindenkit június utolsó napján egy olyan jövő felvázolása után, ami után én azonnal beugrottam egy McDonald’sbe enni egyet. Minden falatot alaposan megízleltem a csodálatos Big Macemből, ugyanis ha igaza van Nagy Mártonnak, akkor lehet, hogy holnap már nem lesz rá pénzem.
