Győri múzeumigazgató: Továbbra is csak a forrás hiányzik az Apátúrház felújításához

Pintér Bence 2022-05-19 15:22:00
Állandó várostörténeti kiállítás helyett időszaki kiállításokon mutatják be a város múltját a Rómer Múzeumban.

Mint arról nemrég beszámoltunk: bár nyolc éve felújításra várva zárt be a győri Rómer Múzeumhoz tartozó, Széchenyi téren álló Apátúrház, a felújítás azóta is várat magára. Ezzel együtt a városnak nyolc éve nincsen állandó helytörténeti kiálltíása, ami Győr gazdag múltját mutatná be, ez ugyanis ebben az épületben kapott helyet annak bezárásáig; a múzeumi tárgyak pedig egyébként nagyrészt egy raktárban rostokolnak.

A cikk kapcsán megkerestük Dézsi Csaba András polgármestert és Székely Zoltánt, a Rómer Múzeum igazgatóját is. Míg a polgármester továbbra is ignorálja kérdéseinket, Székely Zoltán a napokban válaszolt nekünk. Azt kérdeztük tőle, hogy mikor várható a kész tervekkel rendelkező, nyolc éve csak a forráshiány miatt meg nem valósított felújítás, illetve hogy terveznek-e máshol állandó várostörténeti táralatot nyitni.

Székely Zoltán is úgy gondolja, hogy az Apátúrház 2014-es bezárása óta nincs Győrött a város gazdag múltját és sokszínű kulturális örökségét bemutató történeti kiállítás, „amelyet a helybéli polgárok ugyanúgy hiányolnak, mint az idelátogató turisták és az őket kalauzoló idegenvezetők”. Megjegyezte, hogy kinevezése óta, az elmúlt két évben sokszor kapta meg az általunk is feltett kérdéseket.

„Sajnos válasszal nem szolgálhatok” – bocsátotta előre.

Az igazgató is megerősítette, hogy az Apátúrház rekonstrukciójának kivitelezési tervei rendelkezésre állnak, miként a jogerős építésügyi hatósági engedély is. Az építési naplót 2021-ben megnyitották, annak érdekében, hogy a kivitelezési munkálatokat bármikor el tudják indítani. Elmondta azonban, hogy az épület tulajdonosa Győr városa, így a felújításhoz szóba jöhető pályázati forrásokra az épületet és a múzeumot fenntartó önkormányzat nyújthat be pályázatot. Ezekről így a polgármesteri hivatal jogosult nyilatkozni. (Innen ugye választ egyelőre nem kaptunk.)

Addig maradnak az időszaki kiállítások

Székely Zoltán jelezte:

addig is, amíg az Apátúrház felújítása megtörténik, a múzeum a rendelkezésére álló időszaki kiállítóterekben szervezett és szervez a város történetét feldolgozó és bemutató kiállításokat.

Elmondta: kamaratárlaton emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc győri eseményeire (56 – 65. A SZABADSÁG 12 NAPJA, Borsos Miklós Időszaki Kiállítótér, 2021. október 14. - november 28.), rendeztek kiállítást a várost bemutató látképekből (Győr várának rajzolatja, Borsos Miklós Időszaki Kiállítótér, 2021. május 18 – június 13.), illetve a győri hadiipar történetéről (Győr a haza szolgálatában, Borsos Miklós Időszaki Kiállítótér, 2022. április 28-tól június 26-ig).

„A városi kiváltságok 750 éves évfordulója alkalmából pedig nagyszabású, reprezentatív és a visszajelzések alapján sikeres kiállításon állítottunk emléket Győr polgárainak (Nagy Győr jelességei – Karrierek a 750 éves városban, Esterházy-palota, 2021. június 26. – szeptember 12.). Ez utóbbi az eredeti éves munkatervünkben nem szereplő Munkácsy-kiállítás miatt a tervezettnél rövidebb ideig volt csak látható”  – írta.

Május 28-án pedig szintén egy nagyszabású kiállításon tárjuk az érdeklődők elé a múzeum munkatársai által folytatott régészeti feltárások és a hozzájuk kapcsolódó kutatások legfrissebb eredményeit Sírhalomtól a halomsírig címmel.

„Addig is, amíg az Apátúrház felújítása megtörténik, terveink szerint továbbra is időszaki kiállítások során mutatjuk be a nagyközönségnek a múzeum helytörténeti kincseit és ezeken keresztül Győr kimeríthetetlen gazdagságú múltját” – írta Székely Zoltán.

Fotó: szelga/Wikipedia

Szólj hozzá!

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.