Rozsdaövezetté válik a sárvári Sága egykori telephelye, kiderült, hova költözik az új üzem

Fehér Buda 2022-05-13 07:20:00
A lebontott épületek helyén pedig lakóházak épülnek.

Régóta téma már Sárváron, hogy új telephelyre költözik a SáGa Foods Zrt. A cég eddigi, a Petőfi Sándor utcában található ipari épületeit már a tavalyi év végén nekiláttak elbontani a szakemberek. A terület viszont nem marad kihasználatlanul, a beruházó 4-6 lakásos épületeket tervez az 52 ezer négyzetméteres helyen, így tehát újabb épületekkel kvázi folytatódik majd a Petőfi lakótelep.

A lakóépületeken túl, a területen a lakóközösség igényeit kiszolgáló wellness központ, szabadtéri sportpályák megvalósítását is tervezi a Sága. Az ingatlanfejlesztés során kiemelt szerepet kap a zöldövezet kialakítása parkok, sétányok, mesterséges vízfelületek létrehozásával.

Az egykori Barnevál épületét azóta már át is építették, most egy Physio névre keresztelt mozgásközpont működik a helyén.

Fotó: Fehér Buda

A Sága emellett nemsokára egy másik beruházásba is belevág, a sárvári képviselő-testület még július végén döntött úgy, hogy elad a Ságának egy tíz hektáros területet a 84-es főút mellett. A cég itt egy 10-15 milliárd forintos beruházást valósítan meg, a jövőben itt történne meg a húsfeldolgozás. Az önkormányzat végül arra jutott, hogy

a 84-es melletti, az egykori Inokai telep helyén jelölnék ki azt a 10 hektárt, amit megvásárolhatna a cég.

A földrész a lakóterülettől messze van, viszont főútvonal mellett helyezkedik el.

Fotó: Fehér Buda

A képviselő-testület aztán idén májusban újból megtárgyalta az új beruházás kérdését, mivel a beruházó felkérte az önkormányzatot, hogy a helyi gazdaságszervezési feladatai keretében nyújtson segítséget a beruházás megvalósításához. A kormány azóta az ingatlanokra tervezett építési beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, mivel a beruházás munkahelyeket is teremt majd a városban.

A 84-es főút mellett található beruházási célterület egyik ingatlana egyébként a Magyar Állam kizárólagos tulajdonában van,

az állam eladási ajánlatot tett Sárvár város önkormányzata részére, a vételárat bruttó 51 millió 181 ezer forintban határozta meg.

A képviselő-testület május ötödikén, egy rendkívüli ülésen összesen hat határozati javaslatot szavazott meg. Ezek között szerepel a vételi ajánlat elfogadását, a földvédelmi járulék elszámolása, a tulajdonosi hozzájárulás és a bérleti szerződés jóváhagyása.

Fotó: Fehér Buda

A Sága tehát nemsokára a 86-os főút mellett kezd egy új beruházásba, ide költözik majd át a cég ipari része. A régi telephelyet pedig várhatóan rozsdaövezetté fogja majd nyilvánítani a város, hogy felhúzhassák a helyén az új lakóingatlanokat.

A város egyik másik pontján, a régi cukorgyár helyét is hasonló módon hasznosítaná újra a város, márciusban már arról döntött a képviselő-testület, hogy ezt a területet is rozsdaövezetté fogják nyilvánítani. Ha minden jól megy, a sokáig kihasználatlanul álló területen is lakóházakat építenek majd.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.