A Vas megyei közgyűléssel konzorciumban építhet kerékpárutat Sárvár

Fehér Buda 2022-04-30 10:30:07
80 millióból újul meg a Hegyközség egyik utcája.

Rendhagyó ülést tartott a sárvári képviselő testület csütörtökön délután, Kondora István (Fidesz-KDNP) ugyanis nem tudott megjelenni a városházán, így a polgármester nélkül zajlott az ülés. Helyette Máhr Tivadar (Fidesz-KDNP) vezette a tanácskozást.

Máhr rögtön az ülés elején azzal kezdett, hogy a két ülés között Sárvár elnyert egy pályázatot, ennek köszönhetően megújul a Hegyközségben található Újhegy utca.

A város erre 40 millió forintot nyert, plusz még 40 millió forintos önerőt fordítanak az utca felújítására.

A képviselők aztán meghallgatták a tűzoltók éves beszámolóját, ebből kiderült, hogy Sárváron tavaly nyugodt év volt, drasztikusan csökkentek a káresetek. A tűzoltók viszont megjegyezték, hogy nemrég tragédia történt az egyik sárvári vasúti átkelőnél, ehhez kapcsolódóan felhívták mindenki figyelmét, hogy ha a sorompó jelzője fehéren világít, attól még nem biztos, hogy nem közeledik vonat, mindenkit a körültekintő átkelésre kértek. 

A képviselők a folytatásban elfogadták a 2021. évi végleges költségvetést, amely összesen 7,8 milliárd forintot tett ki. A testület aztán szavazott a településrendezési eszközökről, a képviselők megszavazták, hogy azt a telket, amelyet nemrég a város megvásárolt, falusias övezetté nyilvánítsák. Emellett megváltozott a nagy port kavart, Ungvár utcai telek besorolása is, ez most a kisvárosias övezetbe került.

De ezzel nem fejeződött be az övezetek közötti sorolás, a képviselők ugyanis döntöttek arról is, hogy a Sága régi területeit rozsdaövezetté nyilvánítják. A Sága tulaja a területen lakáscélú ingatlanokat épít majd, így gyakorlatilag folytatódik a Petőfi lakótelep is, modern kori megfogalmazásban.

Az önkormányzat arról is döntött, hogy eladnak egy telekrészt a sárvári plébánia részére. Egy pontosan 86 négyzetméteres telekrészt vásárolt meg a plébánia, ezen a területen a közösségi házat bővítik majd a jövőben.

Szabó Zoltán alpolgármester aztán arra kérte a képviselőket, hogy fogadjanak el egy olyan pályázatot, amivel a város turizmusát fejlesztenék a városvezetők. Egészen pontosan egy kerékpárútra pályázik a város, amit a Téglagyári-tó és a Zuhogó között alakítanának majd ki.

A város a megyei közgyűléssel konzorciumban, 100 százalékos támogatottságért pályázik.

Szólj hozzá!

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.