Az idő csak halad, Hende Csaba pedig továbbra sem szolgált magyarázattal a családi házának bevételt nem képező kiadásával

Farkas Bazsi 2022-04-20 07:43:25
Lassan két hónap telt el azóta, hogy megírtuk: a fideszes képviselő vagyonnyilatkozatában nem szerepel a családi házának kiadásából származó, közel félmillió forintos összeg. 

Kizárólagos tulajdonosa Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely és térségének parlamenti képviselője annak a szombathelyi Árpád utcai családi háznak, amit a politikus saját bevallása szerint 2014 óta bérbeadással hasznosít. Csakhogy hiába kerestük Hende vagyonnyilatkozatában az ebből származó bevételt, azt mindössze egyszer, a 2016 januárjában kelt, 2015-re vonatkozó nyilatkozatában találtuk - erről szerkesztőségünk írt elsőként. 

Ekkor havi bruttó 450 ezer forintért bérelte tőle egy Nagypáliba bejegyzett munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó Kft.

Az biztos, hogy a házat most is bérlők lakják, a szomszédok elmondása szerint külföldi vendégmunkások.

Amikor Hendét elsőként kérdeztük az ügyről, akkor emailben azt válaszolta, hogy a házat nem ő adja bérbe, ezért abból jövedele nem származik. A képviselő azt is hozzátette, hogy a bérbeadó a bérleti díj után megfizette és megfizeti az adót, a vagyonnyilatkozata pedig pontos és teljes körű. 

Azóta szinte minden helyi ellenzéki politikai szereplő megszólalt az ügyben és azt kérte, hogy Hende mutassa be azt a dokumentumot, ami alapján a házból származó bevétel nem nála jelentkezik. 

Hende azonban közel két hónapja nem volt erre hajlandó.

Az életszerűség alapján próbáltuk modellezni, hogy a képviselő helyett ki és milyen módon adhatja bérbe azt az ingatlant, amelynek tulajdonosa kizárólag Hende Csaba.

Ha ugyanis feltételezésünk szerint Hende egyik közvetlen családtagjának adta át a ház bérbeadási jogát, akkor az abból származó bevétel valóban nem nála, hanem a családtagjánál csapódik le. 

Csakhogy ebben az esetben Hende maga is bérbeadhatta volna a házat, hiszen igazából nincsen különbség aközött, hogy a ház bérbeadási jogát vagy az abból származó bevételt adja át a családtagnak. Ezt ugyanis teljesen jogszerűen megteheti mindkét esetben.

A különbség az, hogy amennyiben a bérbeadási jogot adja át, akkor a bevétel nem nála keletkezik, így azt valóban nem kell szerepeltetnie a vagyonnyilatkozatában. 

Vagyis ezzel a megoldással a választók nem látják, hogy mekkora bevétel származik Hende kizárólagos tulajdonának bérbeadásából.

Ha a 2016-ban szerepeltetett összeggel számolunk, akkor közel 38 millió forintról lehet szó.

Néhány hete egyébként az összellenzék szombathelyi szereplői azt nyilatkozták, hogy feljelentik Hendét. A fideszes képviselő szintén feljelentést helyezett kilátásba azokkal az ellenzéki szereplőkkel szemben, akik őt feljelentették. Egyelőre nem kaptunk hírt arról, hogy a hatóság bármely esetben eljárást indított volna. 

Szólj hozzá!

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.