Bana Tibor: "Megújulásra és új arcokra van szükség a politikában, teret kell adni a fiataloknak"

Bazsó Bálint 2022-04-12 17:57:00
Az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje szerinte mindent megtettek, ám a háborús hazugságpropaganda sokakat megtévesztett, büszke a tisztességes kampányra, de elképesztőnek tartja, hogy volt pártja, a Jobbik ma már a DK tagozataként működik. Hamarosan meglepetéssel készül Szentgotthárdon.

V. Németh Zsolt 66 százalékkal győzött, szavazóinak számát kis mértékben növelte is. Mit érzett a választás estéjén?

Természetesen csalódott és szomorú voltam, hiszen rengeteget dolgoztunk. A mi lelkiismeretünk tiszta, mindent megtettünk, valamilyen formában minden településre eljutottunk. Minden szavazatot és segítséget köszönök szórólapozásban, plakátolásban, szavazatszámlálásban és minden másban is! Köszönöm szépen, hogy 12 évig szolgálhattam a körmendi-szentgotthárdi körzetben élőket és Magyarországot országgyűlési képviselőként! Mi, jó emberek tudjuk, hogy a szeretet mindig erősebb, mint a gyűlölet. Sajnos ezen a választáson is az emberek félelmeire épített a Fidesz, hazug gyűlöletkampányt folytattak országosan és helyben egyaránt, aminek ez lett az eredménye.

A háborús hazugságpropaganda sokakat megtévesztett. Tökélyre fejlesztették a hűbéri rendszert is, amelyben a polgármesterek többsége teljes mértékben kiszolgálja a Fidesz akaratát.

Fotó: Malatinszky Dávid.

Korábban arról adott hírt, hogy a választás estéjén megfenyegették, feljelentést is tett, konkrét neveket is megemlítve. Hol tart az ügy?

V. Németh az egész választókerületben szinte csak negatív kampányt folytatott ellenem, a választás éjszakáján pedig börtönnel fenyegettek meg a képviselő emberei. Még győzni sem tudnak méltósággal. A feljelentést megtettem, kíváncsian várom, hogy lesz-e belőle valami - tartok tőle, hogy nem. Bár a jelek pillanatnyilag nem erre mutatnak, bízom benne, hogy eljön az idő, amikor egy európai, nyugatos és szeretetteljes országban élhetünk!

Mit csinálna másként az eredmény ismeretében?

Semmit. Büszke vagyok arra, hogy mi pozitív és tisztességes kampányt folytattunk.

Orfaluban 43, Szattán 40, Szalafőn 38, Őriszentpéteren 37, Kissomlyón, Nemeskoltán és Szentgotthárdon 36, Táplánszentkereszten és Jánosházán 33, Harasztifaluban és Kétvölgyön 32, Felsőmarácon, Pácsonyban, Tanakajdon, Bögötén, Jákon és Hegyhátszentjakabon 31, Daraboshegyen, Döröskén, Megyehídon és Nagyrákoson 30 százalék lett az eredményem. Az ott élőknek külön köszönöm a bizalmat! Ezeken a településeken valószínűleg valamivel jobban és alaposabban tudtak tájékozódni a választópolgárok, mint másutt.

Köszönöm más pártok szavazóinak támogatását is egyéni jelöltként! 26,76 százalék lett az eredményem, miközben az ellenzéki lista 23,74 százalékot szerzett a körmendi-szentgotthárdi körzetben. Számszerűsítve 1415 szavazattal többen támogattak, mint az ellenzék listáját.

Ez is jelzi, hogy a kispártok szavazói, valamint bizonyos mértékben kormánypárti szavazók is engem szerettek volna egyéni képviselőként látni a jövőben.

Köszönöm a nemzetiségi listára voksolók támogatását is, a legnagyobb számban ezt a magukat szlovénnek vallók tették meg Szentgotthárdon és környékén!

Köszönöm szépen a külképviseleteken szavazók és átjelentkezettek bizalmát! Hálás vagyok azért, hogy a külföldön és máshova átjelentkezve voksolók között egyértelmű győzelmet arattam. Az ő szavazataikat a körmend-felsőberkifalui voksokkal együtt számolták meg, ami az egyik legfideszesebb szavazókör. Az eredményem így összességében 52 százalék lett (712 szavazat), míg V. Németh 42 százalékot kapott (570 voks), de ha a felsőberkifalui szavazatokat nem néznénk, akkor nagyjából 56%-38% lenne az arány. Ezért nagyrészt a fiatalokat illeti köszönet!

Fotó: Bana Tibor Facebook-oldala

Számos választást követő értékelés szerint az összefogás megbukott, az ellenzéki pártok eredményeit nem lehet összeadni, így például a jobboldali, de nem fideszes szavazók nem szavaztak az ellenzékre. Ön hogy látja, mi volt a váratlanul gyenge eredmény oka?

Mint említettem, a fő ok a háborús hazugságpropaganda és a totális kormánypárti negatív kampány volt. Ettől függetlenül azt is látni kell, hogy Gyurcsány Ferenc személye gátja az érdemi változásnak, az pedig elképesztő, hogy a Jobbik ma már a DK tagozataként működik. Megújulásra és új arcokra van szükség a politikában, teret kell adni a fiataloknak és a tenni akaró civileknek is. Hiteles és kikezdhetetlen jelöltekre van szükség az EP-, az önkormányzati- és a következő parlamenti választáson is. Sajnos ezzel most bőven volt probléma.

Ön 2010 óta tagja az Országgyűlésnek, most távozik. Mihez kezd most? Marad a közéleti pályán?

Ez alatt az idő alatt ellenzékből is konkrét eredményeket értem el például a gotthárdi barokk templom felújítása, a Felsőszölnök-Kétvölgy út megépítése, az ingázók és a buszsofőrök ügyében. 288 felszólalás, 294 önálló indítvány, 365 nem önálló indítvány – ezek a számok. Voltak sikerek, eredmények, nehézségek és persze kudarcok is. Volt rengeteg munka, fejlődés, akadtak viták és persze hibák is. Számtalan nemzetközi találkozón és konferencián vettem részt, külföldön is sokszor képviseltem a hazámat. Bárhogyan is alakulnak a dolgaim, számomra az a legfontosabb, hogy egy olyan országban élhessek, ahol a szeretet erősebb, mint a gyűlölet, ahol értelmes vitákkal lehet előbbre jutni, nem mások mocskolásával. Hiszem, hogy egyszer ilyen országban, valódi demokráciában élhetünk.

Határozottan kiállok Márki-Zay Péter mellett. Néhány pártvezető rendkívül szánalmas módon már a választás éjszakáján a közös miniszterelnök-jelöltet kezdte okolni a vereségért ahelyett, hogy magukba néztek volna. Péter nyilván követett el hibákat, de ezzel a háborús gyűlöletpropagandával nem lehetett felvenni a versenyt. Jól ismerem őt, tudom, hogy egy tisztességes, művelt, szeretetteljes ember.

Az én közösségem a Mindenki Magyarországa Mozgalom, de nagyon büszke vagyok a Minden Fiatal Magyarországa tagjaira is. Egy jobbközép, európai, nyugatos pártra pedig égetően nagy szükség van. Fontos lesz a jövőben a Közösen Vas Megyéért Egyesület és a Közösen Szentgotthárdért Egyesület munkája is.

Néhányat alszom arra, hogyan tovább, de az biztos, hogy kiváló minősítésű politológus-közgazdász diplomával, felsőfokú angol és német nyelvtudással tudok munkát találni, miközben a demográfus-szociológus doktori tanulmányaimat is be kívánom fejezni. Szentgotthárdon pedig feleségemmel hamarosan meglepetéssel jelentkezünk, érdemes lesz figyelni a Facebook- és Instagram-oldalainkat!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.