Szél, futó zápor előfordulhat vasárnap

Pintér Bence 2022-04-10 08:06:17
Nyugat, északnyugat felől tovább csökken a felhőzet.

Nyugat, északnyugat felől tovább csökken a felhőzet. A gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, de főleg az ország keleti harmadában estig még lehetnek erősen felhős körzetek. Ott elszórtan kialakulnak záporok, néhol esetleg jégdarával, hódarával, itt-ott az ég is megdörrenhet. Másutt legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő. Az északnyugati, északi szelet sokfelé erős, főként a dunántúli hegyekben néhol viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 15 fok között alakul. Késő estére -1 és 6 fok közé hűl le a levegő.

Szólj hozzá!

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.

A Szovjetunió felbomlása címmel tartanak előadást az Esterházy-palotában

A  Múzeumi Találkozások sorozatának következő vendége Kolontári Attila történész lesz.

Focicsapatot vegyenek! Székesfehérvár önkormányzata kiírta a pályázatot a Videoton FC értékesítésére

Csak azok jelentkezzenek, akik 5 éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Magyar–amerikai nukleáris megállapodás született Washingtonban

Szijjártó Péter és Marco Rubio új nukleáris együttműködést írtak alá – amerikai fűtőelemek érkezhetnek Paksra, és modern tárolási technológiát is vásárol Magyarország.

Korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség egykori ügyészét

Jogtalan előnyért cserébe egyes büntetőeljárásokról információkat szolgáltatott különböző személyek részére.

Bringalámpát, libát és jó zenét ígérnek a hétvégi győri programok

A Márton-nap közeledtével libás menük, koncertek, színházi előadások és még egy Halloween utódiszkó is várja az érdeklődőket.

Csalót fogtak el a rendőrök Vasban

Pénzt és ékszereket csalt ki egy idős nőtől.

27 méter magas óriáskerék lesz az idei szombathelyi adventi vásár dísze

Fradi-kamion, Magashegyi Underground, Caramel, Brand Nyúl, és Vastagh Csaba is emeli majd az advent fényét.

A szombathelyi majálison verekedőket ítélete el a bíróság

4 fiatal felnőttnek kellett felelnie garázdaságért.

Minőségi alkoholos italok – Neked mi a kedvenced?

Az alkoholos italok fogyasztása évezredek óta kíséri végig civilizációnk fejlődését.

Marihuána termesztővel szemben emeltek vádat a vasi ügyészek

Felfüggesztett szabadságvesztéssel büntetnék.

Magyar Péter elfogadta Pintér Bence vitára való meghívását

Már csak Orbán Viktornak kellene nyilatkoznia a témában.

Magyar Péter: „a rettegő hatalom minden erkölcsi és jogi határt átlépett”

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány és külföldi hálózatok állnak a szimpatizánsok adatainak ellopása mögött.

Elindult az őszi faültetési szezon Győrben

Megérkeztek az első facsemeték a Győr-Szol Zrt. telephelyére.