Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre, ahol ez a szöveg először megjelent!
Túl vagyunk az idei március 15-én, amely évtizedek óta arról szól a politikusok szintjén, hogy a magyar történelem egyik legnemesebb pillanatát díszletként használva ki milyen aktuális lózungot, politikai kampányt és üzenetet tud előadni ünnepi beszédként. Nem kérem számon ezért a politikusokat, nekik valószínűleg ez a dolguk.
Éppen hatalmon lévő politikusként persze nehéz komolyan vehető beszédet mondani március 15-én, hiszen a forradalommal kapcsolatos hívószavak – szabadság, bátorság, összefogás, önrendelkezés testvériség, fiatalság, szolidaritás, közös politikai cselekvés, változás, szabad sajtó, a megdönthetetlennek hitt status quo és a rossz beidegződések megdöntése – nyilván sosem állnak kifejezetten jól valakinek, aki éppen a hatalmat képviseli.
Ebben az országban tizenkét éve, Győr városában tizenhat éve a Fidesz képviseli a hatalmat, így tehát fideszes politikusként a történelmi esemény valódi hívószavai mentén jó és autentikus beszédet tartani nyilván kifejezetten nehéz.
Feleim: ünnepeljük meg csodálatos magyar őseinket, akik kivívták az önrendelkezést – igaz, elvbarátaimmal mi az elmúlt években éppen elvettük például az önkormányzatok önrendelkezését minden fronton, de sebaj.
És hát a tizenkét pont! Az első pont rögtön: a szabad sajtó! A cenzúra eltörlése! Milyen csodálatos gondolat! Mi ugyan inkább elfutunk a szabad sajtó kérdései elől, és az önkormányzati lapban nem engedünk cikket írni valóban fontos közügyekről, illetve mindenkit letiltunk Facebookon, aki nem ért velünk egyet, de hát na, spongyát rá. Van ilyen. Van még 11 másik pont, legyen elég annyi. Unio Erdéllyel, ki is raktuk a székely zászlót. Tessék.
Szóval nehéz dolog ez. Hiszen a forradalom üzenete az: ne törődj bele a rosszul működő dolgokba. Ne hagyd, hogy mások diktálják, mit csinálsz. Legyen szabad az információáramlás (szabad sajtó), és az öntudatos polgárok hadd döntsék el, mit szeretnének csinálni. Hiába szólt 1848-ban mindez egy külső állam elnyomása ellen, maguk az üzenetek univerzálisak: az elnyomás, a cenzúra, a viták önkényes elfojtása, az autoriter hozzáállás nem segíti elő a nemzet fejlődését; a szabad sajtó, a versengő demokrácia, az öntudatos polgári (civil) cselekvés és a tisztességes vita viszont igen.
Dézsi polgármester: Aki vitázni mer, az hazaáruló
Dézsi polgármester a díszközgyűlésen igyekezett ügyesen lavírozni a különféle ellentmondások között, de egy ponton, talán a beszéde legfontosabb pontján megbicsaklott. Az évek óta minden fotón saját bevallása szerint békejelet (és nem a győzelem V-jelét) mutogató polgármester ugyanis itt is elmondta, hogy félre kell tenni a vitákat, és összefogásra van szükség.
Idézzük pontosan:
„Ma ugyanúgy egyre nő azoknak a száma, akik tudják, hogy céljainkat csak közösen, együtt gondolkodva valósíthatjuk meg, félretéve a napi taposómalom nehézségéből adódó fásultságot. Félre kell tenni a bajban a vitáinkat. Ne hallgassunk azokra, akik rövidtávú politikai céljaik elérése érdekében bármire képesek, tetteik sokszor megtévesztőek, szándékaik önös érdekeket szolgálnak. A »cél szentesíti az eszközt«-elv alapján még a nemzetárulástól sem riadnak vissza. Bizony ma is vannak ilyenek.”
Nagyon egyszerűen letesztelhetjük, mennyit ér ez a gondolat március 15-én, ha mondjuk a fenti sorokat kicsit módosítva Klemens von Metternich, a Habsburg Birodalom miniszterelnöke – aki nem mellesleg és összességében nagyszerű államférfi volt, csak a jegyzőkönyv kedvéért mondom – szájába adjuk.
Képzeljük tehát el, hogy a pozsonyi országgyűlésen megjelenik Metternich, és azt mondja Kossuthnak, Széchenyinek és a többieknek: „céljainkat csak közösen, együtt gondolkodva valósíthatjuk meg, félretéve a napi taposómalom nehézségéből adódó fásultságot. Félre kell tenni a bajban a vitáinkat. Ne hallgassunk azokra, akik rövidtávú politikai céljaik elérése érdekében bármire képesek, tetteik sokszor megtévesztőek, szándékaik önös érdekeket szolgálnak. A »cél szentesíti az eszközt«-elv alapján még a birodalom elárulásától sem riadnak vissza.”
Tökéletesen passzol ide, nagy szerencséje Metternichnek, hogy neki az abszolutista rendszer vezetőjeként nem kellett szabadságot éltető beszédeket tartania mondjuk a francia forradalom évfordulóján.
Mindenesetre ez a gondolat a polgármester régóta épített narratívájába illeszkedik, mely szerint minden kritika – vagy akár csak általa eltitkolni vágyott, mégis feltárt tény – ami a városvezetés munkásságát éri, az rombol valamiféle összefogást, közös cselekvést, amelynek határait ezen logika alapján tehát csak és kizárólag a városvezetés cselekedetei jelölik ki.
Hogy pontosan erre gondol most is Dézsi polgármester, azt a részlet második fele emeli ki – ami tulajdonképpen zárja is a beszéd érdemi részét –, amiben szokása szerint mindenkit, aki „vitázik” vele, tehát adott esetben kritizálja a városvezetés egyes cselekedeteit, azt rövidtávú, önös politikai érdekeket kereső, megtévesztő, végső soron – elővéve egy használatban elkopott, de így is eléggé súlyos jelzőt – nemzetáruló emberként bélyegez meg.
Ebből pedig levezethető, hogy Dézsi polgármester szerint az egyetlen helyes út az, ha az emberek nem kérdeznek, nem gondolkodnak, nem hoznak fel ellenérveket – ezek ugyanis a vita alapjai –, hanem szép csendben elfogadják az ő döntéseit – persze csak akkor, ha baj van. De Dézsi polgármester regnálása óta végig baj volt: először a járvány, aztán most a háború.
1848 tiszta pillanatához is a viták vezettek
Persze van, amikor valóban nemzeti egységre, a viták félretételére van szükség. Ilyen helyzet van most a szomszédunkban, Ukrajnában, ahol az ország, keleti, főleg oroszajkú részei sem fogadták felszabadítóként az orosz megszállókat, hanem felvették velük a harcot – a támadás egységbe kovácsolta a nemzetet. Magyarország történetében valóban ilyen volt 1848/1849 és 1956, két alkalom, amikor szintén orosz inváziós erőkkel kellett szembeszállnunk.
És ilyen volt a világjárvány elmúlt két éve, illetve a fent említett háború kapcsán most a hazánkba érkező menekültek ellátása is.
Fals dolog azonban Dézsi polgármestertől, hogy – immár sokadszor – a világjárvány és egyéb külső okok mögé bújva követeli azt, hogy senki se merjen kérdéseket feltenni az általa vezetett önkormányzat működésével kapcsolatban, sőt mi több, mindenki álljon be mögé, és összefogva, mosolyogva támogasson mindent, amit csinál; s ha nem így tesz, akkor nemzetáruló.
Külön szép az, hogy a bekezdés első felében még a béke és a szeretet egyetlen élő nagykövete, a második felében pedig már a hazaárulózásnál tart, hiszen a másik hazaárulózása pont arra jó, hogy segítsen eltemetni esetleges vitáinkat.
Az 1848-as nemzeti összefogás, és főleg az oda vezető út, a reformkor sem volt mentes a vitáktól. Közismert Kossuth Lajos és Széchenyi István nézetkülönbsége, ahogy ismert az is, hogy a radikális pesti ifjak egészen más véleményen voltak – akasszátok fel a királyokat! – mint akár Kossuth vagy Széchenyi, és akkor mondjuk a szocialista Táncsics Mihályról nem is beszéltünk. Ugyanígy ismert az, hogy már a szabadságharc alatt milyen vitákat folytatott Görgey Artúr és Kossuth Lajos, és így tovább.
1848. március 15-ének forradalmi pillanatához és nemzeti egységéhez – amit csak az orosz ágyúk tudtak letörni – viták sokaságán keresztül vezetett az út.
Ez ugyanis az egészséges: egy nemzet, vagy esetünkben egy város, amely közös ügyeit a szabadon elérhető információkat áttekintve megvitatja, a különféle álláspontokat mérlegeli, a viták során kiérlelve egyfajta közös, kompromisszumos álláspontot.
Ehhez képest Győrben rendre azt láttuk az elmúlt két évben, hogy a polgármester eldöntött valamit, adott esetben még titokban is tartotta azt, aztán csodálkozott, ha ellenzéki képviselők, újságírók, vagy a választópolgárok kérdéseket mertek feltenni ezzel kapcsolatban. Gyorsan le is tiltott inkább mindenkit Facebookon, aztán csinált egy gyors hátraarcot, és módosította a döntését.
Ezzel pedig többször is igazolta, hogy bizony-bizony: a szabad sajtó tevékenysége nyomán megfelelő információk birtokába jutó, majd felhorgadó polgári öntudatnak, az ebből induló vitának és cselekvésnek még ma, 174 évvel később is ereje van. Akár még a békejelet mutogató Dézsi polgármester ellenében is.
Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre, ahol ez a szöveg először megjelent!
Fotó: Dr. Korom János / Wikimedia Commons (CC BY-SA 2.0)
