Orbán szerint a jövő héten még több menekült érkezik hazánkba

Bazsó Bálint 2022-03-16 17:22:01
"A következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán délután útban a debreceni laktanya felé.

A kormányfő a Facebook oldalára feltöltött videóban azt mondta, a következő három napban ott fognak dolgozni. Ennek az az oka - folytatta -, hogy a szerda hajnali jelentések szerint már 429 ezer menekült érkezett Magyarországra.

A háború pedig nem csitul, hanem kiterjed, és ahogy a háború kiterjed, fennáll annak a veszélye, hogy a jövő héten még többen érkeznek majd Magyarországra, és ez óriási kihívás elé állít bennünket - mutatott rá a kormányfő.

Hozzátette: azért jönnek ilyen sokan, mert most már nemcsak a háború elől, hanem a háborúból is menekülnek.

"Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország eddig minden menekültet el tudott látni, a következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani" - fogalmazott a miniszterelnök.

Szólj hozzá!

Bíróság mondta ki: jogsértő volt Magyar Péter „lepoloskázása”

A Mediaworks-nek bocsánatot kell kérnie a TISZA elnökétől.

Rekord adatforgalom az ünnepek alatt a magyar mobilhálózatokon

A karácsonyi és újévi időszakban ugrásszerűen nőtt az internetezés és a tévézés, több szolgáltatónál történelmi csúcsokat mértek.

Fegyverrel fenyegetőzött két férfi az Ifjúság körúton Győrben

Kivonult a TEK, lövések végül nem dördültek.

Szombathely egy új parkkal, és tisztább levegővel is gazdagodott a Just Nature projekt által

A helyi önkormányzat zöld projektje a végéhez ért, de hamarosan még nagyobb zöld felület kaphat teljesen új kinézetet a városban.

A magyar kultúra napja Győrben - ünnepi esemény a Városházán

Díjátadóval és kulturális műsorral emlékezik meg a város január 22-én a magyar kultúra napjáról.

Íme a hétvégi programok Győrben és a környéken

Sóterápia, éjszakai bevetés, Ványa bácsi, székely fonó és egy csomó minden más. 

Lejárt számláik kifizetésére nyert pályázaton pénz Kőszeg, és Csepreg

Ágh Péter nem felejtett el pózolni egyik település polgármesterével sem.

Ha kimozdulnál a hétvégén Győrből, mutatjuk mit csinálj!

Lemezbörze, power-jóga, mini disco, újjászületés - hogy csak a legjobbakat említsük. 

Magyar Péternek sikerült, amit Orbán meg sem próbált - szóra bírta Robert Ficot a Beneš-dekrétumok ügyében

A szlovák elnök nyíltan magyarellenes választ adott, a magyar kormányfő pedig hallgat.

Megölte és feldarabolta a saját édesapját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Röviddel az apa halála után a házaspár a közös gyermekükkel együtt beköltözött az elhunyt házába, a tulajdonában lévő tárgyakat pedig értékesíteni kezdte, zálogba adta és a személygépkocsiját is használatba vette.

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A téma az EU Ukrajnának adott támogatása.

Hólapát volt, szakmai vita alig - Pintér Bence elmondta, miről kellett volna szólnia a bizottsági ülésnek a győri városházán

A polgármester szerint a hóhelyzet valódi tanulságai elsikkadtak a politikai akciózásban.

Számlagyárat számoltak fel Szombathelyen

Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat két férfival és egy nővel szemben.