Átköltöztek a menekültek a Bartók Iskolából a Zrínyi utcai épületbe Győrben

Pintér Bence 2022-03-13 09:54:30
A Zrínyi utcai alkalmi szálláson körülbelül kétszáz menekült számára tudnak majd helyet biztosítani.

A Zrínyi utcai egykori kórház épületegyüttese év végén a Széchenyi István Egyetem tulajdonába került, de az egyetem most két épületet felajánlott azért, hogy minden Győrbe érkező háborús menekült egy erre a célra kialakított, meleg és otthonos helyen húzhassa meg magát – derült ki a GyőrPlusz riportjából.

A Zrínyi utcai alkalmi szálláson körülbelül kétszáz menekült számára tudnak majd helyet biztosítani.

A lap szerint az Olimpiai Sportparkban 31-en, a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola tornatermében pedig 71-en voltak, őket költöztették át a Zrínyi utcába. Közülük néhányan úgy döntöttek, mégis családoknál helyezkednek el, így most 80-an élnek az egykori kórházban.

Csepi László, a Polgárvédelmi Kirendeltség vezetője elmondta: matracokat helyeztek el, kialakították az alkalmi fürdőszobákat, a folyamatos élelmiszer-ellátást, valamint a gyógyszereket is biztosítják, hogy a háború borzalmai elől ide érkezők minél inkább úgy érezzék, nem egy alkalmi szállásra, hanem egy otthonba érkeztek.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.