Agyelszívás, klímaváltozás, nemváltó ovisok, TikTok, a közmédia és Gyurcsány a győri ifjúsági kerekasztal terítékén

Papp László Tamás 2022-03-12 07:36:57
A Klastromban tartott rendezvényen szóba került, ki mit olvas a fiatal helyi politikusok közül. Ugytudjukot szinte mindenki. Tudósításunk következik.

A Minden Fiatal Magyarországa Győr-Moson-Sopron megyei alapszervezete a győri Klastrom Sörözőbe szervezett kerekasztal-beszélgetést a helyi pártszervezetek ifjúsági vezetőinek részvételével. A rendezvényre a Fidelitast is meghívták, de csak az ellenzéki ifjúsági szervezetek képviselői jelentek meg, név szerint:  

Karikás Anna Eszter, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának győri elnöke,
Boros Erik Szilárd, a győri TizenX (Momentum) elnöke,
Csonka Ádám, a Minden Fiatal Magyarországa Kisalföld tagja,
Gálffy Áron, a szombathelyi Zöld Generáció (LMP) tagja. 

A moderátor, Pintér Bence, portálunk főmunkatársa ironikusan megjegyezte: a magyar társadalomban talán még kevesebbre tartják a politikusokat, mint az újságírókat, pedig az már teljesítmény. 

Miért politizáltok, és miért pont ott, ahol?

– kérdezte vendégeit. 

Én nem vagyok egy pártnak sem a tagja, az MMM, és annak ifjúsági szervezete egy mozgalom, így nem nevezném ezt teljes mértékben politikának. De ha egy fiatal értelmes jövőképet akar teremteni, nem függetlenítheti magát a politikától, amely az életünk minden részére hatással van

– válaszolta Csonka Ádám, az MFM tagja, a Mindenki Magyarországa Mozgalom Kossuth Körök elnöke a Rábaközben.

Aki, mint történelem-angol szakos emlékeztette rá a közönséget: az ókori Görögörszágban idiótának nevezték a politikával nem foglalkozó embereket, bár ennek a szónak akkor más volt a jelentése, mint napjainkban. Az mindegy, hogy valaki pártpolitikai vagy mozgalmi szinten foglalkozik ezzel, de már az is jó, ha követjük a közéletet, a politikai megmozdulásokat, hogy ne legyünk könnyen megvezethetőek

– mondta.

Fotó: Fekete Miklós


Én szociáldemokrata beállítottságú vagyok, Márki-Zay Péter pedig jobboldali, keresztény, konzervatív, én egyik se vagyok ezek közül, mégis őt támogattam már tavaly az előválasztásokon is. Szociáldemokrataként nem találtam olyan pártot vagy mozgalmat, ami teljes mértékben képviselhet engem. Márki-Zay Péter az, aki megpróbálja

a jobboldalt és a baloldalt ideológiáktól függetlenül összehozni,

alapvető értékek mentén konszenzusra jutni. Én ezért csatlakoztam az MMM-hez és az MFM-hez, mert úgy gondolom, hogy ez a mozgalom erre törekszik

– összegezte Csonka Ádám.

Karikás Anna Eszter, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának győri elnöke is egyetértett azzal: a politika elkerülhetetlen az életben.

Engem már nagyon kis koromtól érdekelt a politika, lehet, hogy azért, mert édesapám is politizált. Ő is a Jobbikban kezdte a pályafutását, most is ott van, sokat mesélt róla. A Jobbik az évek során hatalmas változáson ment keresztül

– mondta el.

A régebbi Jobbik is szimpatikus volt, vagy inkább a mostani az? – kérdezte Pintér Bence. 

A mostani sokkal szimpatikusabb – válaszolta Karikás Anna Eszter. 

Nekem 2010-ben volt az első választásom, én akkor a Fideszre szavaztam... – mondta Gálffy Áron, a szombathelyi Zöld Generáció (LMP) tagja.

Én is! - vágott közbe Pintér Bence.

  ...de már az első ciklusban rájöttem, hogy nem ezt szeretném - folytatta Gálffy - Ledöbbentett, hogy az, hogy én oda húztam be az ikszet, oda vezetett, hogy most ilyen közállapotokban élünk.

Két dolog vezetett el engem az LMP-hez. Az egyik az ikonikus Schiffer András-Kálmán Olga csörte 2014-ben az ATV-s Egyenes Beszédben. Ekkor mondtam, hogy ez az a párt, ami ugyanazt gondolja a világról, mint én. S ehhez a politikai közösséghez akarok tartozni. 

Fotó: Fekete Miklós


Az LMP korábban, a Jobbikhoz hasonlóan másképp vélekedett az összefogásról, éppenséggel meghaladni akarta a politika kétosztatúságát, ma viszont része az összefogásnak. Ez nem okozott nálad konfliktust? Ez a váltás téged nem zavart, hogy érzel ezzel kapcsolatban?

– kérdezte Gálffy Árontól Pintér Bence.

Vettem részt olyan kampányban, ahol az LMP egyedül indult, és olyanban is, ahol az összefogás részeként. Engem nem zavart a váltás, nem okoz belső konfliktust, mivel aki nyitott szemmel jár a magyar politikában, fel tudja ismerni azt a tényt, hogy egy kétpólusú demokrácia felé kezdünk el menni, és ahhoz, hogy egy politikai párt a kitűzött céljait valóra tudja váltani, szükség van egy ilyen koalícióalkotásra

– válaszolta Gálffy.

Én eléggé későn csöppentem bele a politikába, 2020 nyarán, 20 évesen kezdtem el aktívan – mondta Boros Erik Szilárd, a győri TizenX (Momentum) elnöke.

2020 októberében csatlakoztam a Momentumhoz, akkor kerültem fel Budapestre egyetemre. A SZFE-n akkor volt a rendszerváltás erre az alapítványi menedzsmentre. Nekem nem tetszett, hogy az egyetemi autonómiát is elkezdik szétverni. Körülnéztem, és rájöttem, hogy a Momentummal értek egyet a legjobban.

A nyugatpártiság, az Európa-pártiság győzött meg

ezért döntöttem mellettük – válaszolta.

Fotó: Fekete Miklós


A bal-jobb spektrumon hol áll a Momentum?

– kérdezte a moderátor. 

A Momentum programjában vannak jobb-, és baloldali elemek is, de megpróbál középre helyezkedni. És összegyűjteni azokat az embereket, akik nem akarnak elmenni egyíik irányba sem, hanem fontosnak tartja, hogy egy modern, XXI. századi európai liberális demokráciában élhessük le az életünket

– felelte Boros Erik Szilárd.

Szerintetek a mai politika megszólítja-e a fiatalokat?

Az SZJA 25 év alatti eltörlése mennyire szólítja meg a diákokat, illetve akik most jönnek ki az iskolarendszerből? Ellenzéki oldalról a korrupció témája, kormánypártiról a családtámogatás mennyire vonzó a fiataloknak? Hogy viszonyulnak a kortársaitok ahhoz, hogy politizáltok? 

– jöttek az újabb kérdések.

Legalább volt 12 év alatt egy értelmes döntés is  – mondta Csonka Ádám az SZJA-mentességre, aki szerint a családtámogatások szintén jó dolgok, de ez nem elég. Szerinte a Fidesznek, de az ellenzéknek is több zöld programot kéne kommunikálnia a fiatalok irányába.

Mert pont az én generációm az, ami tisztában van a globális felmelegedés súlyosságával. Nem gondolom, hogy a fiatalokat megszólítaná a politika. De látják, hogy a mostani rendszer mit tesz, mire képes. Az a szomorú, hogy

az mozgatja meg a fiatalokat, hogy mi ellen szavaznak,

viszont nem erről kéne szóljon. Ezért is biztatom őket, hogy olvassák el az egységes ellenzék programját. Nem elég a Fideszt leváltani, az a kérdés, mit léptetünk a helyébe.

– mondta Márki-Zay Péter mozgalmának fiatal politikusa. 

A kormány oldaláról nagyon nem tudják megszólítani a fiatalokat – véli Karikás Anna Eszter, aki szerint az emojis óriásplakátokkal is azt akarták hangsúlyozni, milyen fiatalosak, de nem sült el jól. A Fideszé egy nagyon feszes, régimódi kommunikáció. 

Az, hogy a kormányszóvivő fent van a TikTok-on, az számít vagy inkább kínos? A TikTok-on én is boomer vagyok, nem tudom eldönteni

– vetette fel Pintér Bence.

Nekem van Tik-Tok-fiókom - mondta a Jobbik győri Ifjúsági Tagozatának elnöke - de nem úgy, ahogy a fideszesek csinálják. Ezt lehet nagyon lazán is. De a Fidesznél ez is egy nagyon begyakorolt húzás, hogy így is próbálja manipulálni a fiatalokat. 

Fotó: Fekete Miklós


Nem kellőképpen, nem kellő mértékben szól a politika a fiatalokhoz  – szólt hozzá a témához Gálffy Áron, aki szerint ennek oka a korcsoportok szavazási magatartásában keresendő.

Nem véletlen, hogy a nyugdíjasok kapnak Erzsébet-utalványt, és nem a fiatalok bármiféle ajándékot, mert az a korcsoport sokkal aktívabban megy el szavazni. A politika sokkal fókuszáltabban céloz az üzeneteivel a nyugdíjasokra. Ez nem szerencsés, hogy így van, de ezen csak a fiatalok tudnak változtatni. A fiatalok akkor fogják tudni a saját képükre formálni a közéletet, ha jobban részt vesznek abban.

– mondta Gálffy.

Hogy mit szólnak a kortársaim ahhoz, hogy politizálok? Az a baj, hogy ezt nem tudom tőlük megkérdezni. Mert mindegyik vagy külföldön van, vagy Budapesten, elhagyják a szülővárosukat. A gimnáziumi osztálytársaim 90 százaléka nem Szombathelyen él, remélem, ez a jövőben változni fog

– fűzte hozzá.

Mostanában a fiatalságot a politika nem igazán tudja megfogni – teszi hozzá a momentumos Boros Erik Szilárd, aki szerint ez a generáció rettentően depolitizálva lett. Ha egy fiatal a politikára néz, a korrupció, a csalás, a lopás jut eszébe. Sajnos generációk óta megvan az a vélekedés, hogy a politika rossz, így aki politikus lesz, az is rossz. A Momenum helyi fiatal tagja abban reménykedik, a választás, a jelenlegi kormány leváltása után a fiatalokat jobban be lehet majd vonni a közéletbe. De jelenleg úgy látom, se a kormány, se az ellenzék nem tudja megfogni a fiatalokat, a Fidesz igazából nem is próbálja. Hiányoznak azok a kampánytémák, amelyekel a fiatalságot mobilizálni lehetne

– fogalmaz.

Nemrég jöttetek ki az oktatási rendszerből.

Aki most a húszas évei elején jár, az az általános és középiskolai tanulmányai nagy részét a fülkeforradalom utáni folyamatosan átalakuló, centralizálódó rendszerben töltötte. Mit tapasztaltatok, mit láttatok ebben az elmúlt évtizedben, amikor az iskolapadban voltatok? Az egyetemi oktatás milyen állapotban van? 

– kérdezte a vitavezető.

Fotó: Fekete Miklós


Boros Erik Szilárd szerint az elmúlt 12 évben az oktatás el lett hanyagolva, nem volt fejlesztve. Az oktatás alapjaiban nem feltétlenül rossz, vannak stabil alapjai, de rettentően elméletalapú, nem igazán készíti fel a fiatalokat a nagybetűs életre. A történelem tantárgynak az a teljes neve, hogy történelem és állampolgári ismeretek, de ez utóbbi oktatása gyakran elmarad. Így a fiatalok semmit nem tudnak olyan dolgokról, mint adózás, állampolgárság, alkotmányos jogok,választási rendszer

fejtette ki a kerekasztal momentumos résztvevője.

Én az általános iskolától az egyetemig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a tanáraimról - vette át a szót Gálffy Áron, aki az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban végzett Szombathelyen. Ő is a gyakorlatiság hiányát említette, illetve azt, hogy kevés hangsúlyt fektetnek a munkavállalói jogok oktatására. Elég nagy pofonokba tud beleszaladni az ember, ha ezt a saját bőrén kell megtanulnia. Ehhez persze az is kéne, hogy a szakszervezeti kultúra magasabb szinten helyezkedjen el

– vélekedett a szombathelyi LMP-s.

A zöld témák, a klímaváltozás mennyire jelenik meg az oktatásban? 

– érdeklődött Pintér Bence.

Amikor megtörtént a rendszerváltozás, a magyar társadalom belehullott a kapitalista világrendbe, anélkül, hogy ehhez kézikönyvet adtak volna neki. Az a társadalmi rend, amit kialakítunk, csak rajtunk múlik, és ez sok embert megrémít – válaszolta Gálffy Áron.

Tavaly érettségiztem, tehát végigkövettem az egész folyamatot – meséli Karikás Anna Eszter, hozzátéve: Semmi nem változott, ugyanazon a szinten megragadtak.  Azt tapasztaltam, hogy nagyon rövid távú tudást adnak nekünk. Annyi tananyagot kell olyan rövid idő alatt megtanulni, hogy az képtelenség. Így bemagolják a tanulnivalót, de egy hét múlva már nem emlékeznek rá. Sokkal hosszabb távú tudást kéne adni a diákoknak. Én emelt szinten tanultam a történelmet, de alig esett szó állampolgári ismeretekről, a jogainkról, hogy mi vár ránk az életben. Nemcsak a diákokat, de a tanárokat is iszonyúan leterhelik ebben a rendszerben. Az egész rendszert át kéne alakítani

– sorolta a fiatal jobbikos.

Fotó: Fekete Miklós

   

Az élet iskolája hiányzik az iskolából? - kérdezett rá Pintér Bence Csonka Ádámnál.

Leendő tanárként én is úgy látom, hogy nagyon elméleti síkon mozog az egész oktatás, egyetemi szinten is. Másfél év múlva kikerülök az egyetemről, de fogalmam sincs, hogy fogok történelmet vagy angolt oktatni. Az a baj, hogy nem forintosítható a tudás, amit átadnak nekünk, az nem gyakorlatias. A munka világában tanuljuk meg azt, amit az iskolában kellett volna. Nemcsak a diákok demotiváltak, hanem a tanárok is. 180 ezer forint fizetéssel én se éreznék magamban nagy motivációt a tanításra. Az első években a hivatásudat megadja a lelkesedést, de aki harminc éve tanít, az már kiég

válaszolta az MMM fiatalja.

De nemcsak a fizetés a probléma, hanem a szabad tankönyvválasztás eltörlése is. Lehet, hogy a gyerekek oktatása más tankönyvet igényelne, de nincs más lehetőség, csak abból oktathatnak. A mindennapos testnevelés jó ötlet volna, de nincs meg hozzá az infrastruktúra. Amikor nekünk volt testnevelés, a tanár arra biztatott bennünket, ezt valahogy csaljátok el, szerezzetek igazolást, nincs kedvem letanítani az órát. Vagy pedig se a tornateremben, se az udvaron nem volt hely, így az iskolában a folyosón és a lépcsőkön futnak a diákok fel-alá

mondta Csonka Ádám, aki szerint:

A racionális döntések, a feltételek megteremtése hiányzik a kormány oktatáspolitikájából.

 
Van egy agyelszívó hatása Budapestnek és a külföldnek

Milyen hatása van ennek a vidéki nagyvárosokra és kisebb településekre? 

– kérdezte a vitavezető.

Boros Erik Szilárd, aki Csonka Ádámhoz hasonlóan maga is Budapesten tanul, így válaszolt: Nem tudom hibáztatni a fiatalokat, hogy nyugatra mennek, én is ezen gondolkodtam a középiskola végén, hogy vagy nyugatra megyek vagy Budapestre, az fel sem merült bennem, hogy Győrben maradjak. Győr nekem túl kicsi, szeretem a nagyvárosi feelinget. Az elvándorlás leginkább az ország keleti felét sújtja, Győrt kevésbé, hiszen sokan pont ide jönnek az ország keleti részéről, Ez ellen vidékfejlesztéssel lehetne tenni. 

Fotó: Fekete Miklós


Az LMP alakulásától egy globalizációkritikus párt – hangsúlyozza Gálffy Áron. A mindenkori kormánynak van felelőssége abban hogy ezt a trendet befolyásolja, és ha lehet, megfordítsa. Ha valahol utol lehet érni az elmúlt 12 év fideszes kormányzásának csődjét, akkor az ez. A Gyere haza, fiataltól a röghözkötésig minden próbálkozás kudarcba fulladt. Ha egy kormány azt állÍtja magáról, hogy nemzeti és konzervatív, de ahelyett, hogy a saját egyetemeibe invesztálna, Fudan Egyetemet hoz Magyarországra, az nem nemzeti és nem konzervatív – állítja.

Én is Budapesten kezdem majd meg a tanulmányaimat -  mondja Karikás Anna Eszter. Mindig is ott akartam tanulni, dolgozni, hiába nagyon szeretem Győrt és a vidéket. Megélhetés szempontjából Budapest rengeteg munkalehetőséget kínál. Budapest után viszont Győrben a legmagasabbak a fizetések, így ez inkább az ország keleti részén probléma – teszi hozzá.

Van ez az úgynevezett Magyar Falu Program - említi Csonka Ádám. Mondjuk egy olyan faluban, ahol nincs focicsapat, fociöltözőt csinálnak. Az én falumban az volt a falufeljesztés, hogy felújítottak egy járdát, a közmunkások pedig kaptak kertészeti felszerelést. Ez lenne a falufejlesztés? Ettől egy fővárosi vagy nagyvárosi vagy akár kisvárosi lakos nem fog falura költözni. Csornára, Kapuvárra, Lébénybe, Beledre is munkahelyeket kell hozni. Mert most onnan is Győrbe vagy Ausztriába járnak dolgozni – mondja el.

A klímaváltozást a fiatalok jobban meg fogják érezni, mint a mostani nyugdíjasok

– veti fel Pintér Bence.

Az egyéni stratégiák mennyire hatásosak a klímaváltozás ellen?

Vagy a nagyvállalatok, sőt egész iparágak szintjén kell fellépni? 

– kérdezi vendégeit.

Csonka Ádám szerint az egyéni fellépés, a sok kicsi sokra megy politikája önmagában nem elég. Ha mindenki biciklivel járna, és szelektíven gyűjtené a hulladékot, akkor is ott van a nagyipari környezetszennyezés. Annyiban ez jó, hogy környezettudatosságra neveli az embereket, akik nyomást gyakorolnak a nagyvállalatokra, mert az állam keze itt gyakran meg van kötve.

Karikás Anna Eszter szerint is a nagyvállatok szintjén kell ezt elkezdeni, nyomást gyakorolni rájuk, bár az egyéni cselekvés is fontos. Nem szankciókkal kéne a cégeket erre rávenni, hanem motiválni őket, hogy nekik is megérje. 

Ez az a pillanat, amikor sajnálom, hogy nincs itt egy Fidelitas-tag, aki megvédené a kormány becsületét zöld ügyben – mondta Gálffy Áron, aki emlékeztett: a Fidesz azzal kezdte, hogy 2010-ben megszüntette a környezetvédelmi minisztériumot, jelenleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyik alosztálya foglalkozik a környezetvédelemmel. Egy ilyen helyzetben nagyon fontosak az egyéni stratégiák. Nekem például nincs autóm, biciklivel járok dolgozni, a hidegebb hónapokban pedig gyalog. Szokták mondani, hogy kis ország vagyunk, nem tehetünk sokat, de uniós tagként igen, mert az Unió már globális aktor

fogalmazott a zöldpárti fiatal.

A momentumos Boros Erik Szilárd szerint az egyéni felelősségvállalás nem megkerülhető a klímaváltozásnál. Ez nagyon fontos, de nem elég. A nagyvállalatok felelőssége óriási, mind kormányzati, mind nemzetközi szinten tenni kell valamint e téren is. Ez nem feltétlenül úgy néz ki, hogy kormányok versus cégek. Ki lehet alakítani olyan struktúrát, amelyben a kibocsátásban érdekelt óriáscégek ios érdekeltek a dologban, mert nem szenvednek el hatalmas veszteségeket emiatt. 

Nincsen újságíró által vezetett beszélgetés a médiakérdés nélkül

Hogy fogyasztotok médiát? A közösségi média szerinteteki nkább negatív vagy pozitív szerepet játszik?

– kérdezte a moderátor.

Boros Erik Szilárd az internetes sajtót követi, nyomtatottat csak nagyon ritkán olvas. Facebookon bekövetek médiumokat, illetve hírlevelekre iratkozom fel - említette. A közösségi média szerepét negatívnak tartja. A clickbait-cikkek ellepték az internetet. Talán már kicsit csökkent a számuk, de továbbra is jelen vannak. A Facebookot ellepik az állami és államközeli pénzből hirdetett tartalmak. Nem tudom, hány Fidesz-közeli médiumot kellett letiltanom ahhoz, hogy ne találkozzak velük – teszi hozzá.  HVG-t, 444-et, valamint Ugytudjukot olvas, a külföldi orgánumok közül az Euronews, BBC, Deutsche Welle az, amit figyel. Az olyan oldalakat, mint a Vadhajtások vagy az Origo kevésbé olvasom, hacsak nem akarok egy jót nevetni – válaszolja.

Lokálpatriótaként helyi médiummal szoktam kezdeni – veszi át a szó Gálffy Áron. Nyugat.hu, Ugytudjuk. Nyomtatott sajtót ő se olvas, s ha van, ami fel tudja bosszantani, az a közmédia. Ahol már nincs olyan, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusok vitáznak, hanem Orbán Viktornak és a Fidesz-politikusoknak alákérdező interjúk mennek. Szerinte a közösségi média nélkül az ellenzék nemigen tudna kapcsolatot teremteni a választókkal. Maradna a nyomtassteis. 

Vagy muszáj lenne kimenni az utcára – dobja be Pintér Bence.

Vagy mindenkihez bekopogtatni személyesen. Ha valakinek van egy jó ötlete, fénysebességgel tud hozzá a közösségi médiában támogatókat szerezni – felel Gálffy.

Nem vezet ez fotelpolitizáláshoz? Hogy a profilképemre kirakom az ukrán zászlót, de a tüntetésre már nem megyek el? - forszírozza főunkatársunk.

Nyilván megvan ennek is a veszélye. De hát ezt mindenkinek magának kell eldöntetnie, kiteszi-e az ukrán zászlót vagy mást is tesz. - válaszolja az LMP-s Gálffy Áron.

Mondtad hogy van TikTok-profilod - fordul Pintér Bence a beszélgetés egyetlen női résztvevőjéhez. És nektek? - kérdezi a többieket. Mindenki a fejét rázza.

A Tik-Tok igazából a 13-20 éves korosztálynak lett kitalálva. Még egyetlen fideszes videóval sem találkoztam ott, tehát úgy tűnik, az algoritmus elég jól ismer engem

válaszolja Karikás Anna Eszter, akinél hvg.hu, 444, Telex és Ugytudjuk a favorit. Évek óta nem láttam közmédiát. Úgy érzem, például a Partizán gyakran ellátja a közmédia feladatát – teszi hozzá.

Fotó: Fekete Miklós


A hvg.hu-t még talán, de a 444.hu és a Telexet nem tartom teljes mértékben független sajtónak. Azért kicsit több bennük a kritika a kormány, mint az ellenzék felé, ez az én szubjektív véleményem. Ideológiamentes sajtóterméket én nem nagyon találok, lehet, hogy nyomtatottban van ilyen, de olyat nem nagyon olvasok. – mondja Csonka Ádám. Én olvasok Origo-t, 888-at is mert kiváncsi vagyok az általuk felfogott valóságra is, az alapján vetem össze a két felet. A közmédia ne legyen kormánykritikus, de kormánypárti sem, legyen független, objektív  – fejtegeti az MMM-es fiatal, aki a közmédia jelenlegi vezetésére nagyobb büntetést szabna mint a korrupt politikusokra, mert ez a nép szándékos megvezetése.  

Szóba hozta a jobbikos résztvevő a Bende Balázs, a közmédia vezető szerkesztője szavait rögzítő felvételt, hogy az MTVA-ban nem az ellenzéket támogatják, és akinek ez nem tetszik az azonnal adja be a felmondását.

Valós veszély-e az, hogy LMBTQ-propagandisták ráveszik a gyerekeket az iskolákban, hogy átműtessék magukat? Hogyan kéne ezt a népszavazást kezelni?

– kérdezi a munkatársunk.

Karikás Anna Eszter szerint az is probléma, hogy az iskolákban nincs szexuális felvilágosítás. Pedig egy 13-14 éves gyereknek már lehet beszélni, akár az LMBTQ-témáról is, ettől még nem fogja átműttetni magát. 18 év alatt ez nem is lehetséges jogilag. Ha erről a kérdésről már döntött a parlament, akkor miért kell ezt újra megszavaztatni? – veti fel.

Nincs olyan épeszű ember Magyarországon, aki azt gondolja, hogy Magyarország Top 10 problémája közé tartoznak a nemváltó óvodások. Aki így gondolja, az a Marsról jött vagy a közmédiát nézi – mondja Gálffy Áron. A kerekasztal LMP-s tagja szerint ha az az álláspont, hogy nem lehet beleszólni, hogy a szülők hogy nevelik a gyerekeiket, akkor népszavazést se lehet tartani erről, mert az is beleszólás. Az Unión belül egyetlen tagállamban sem lehet nemet váltani 18 év alatt, az összes példa, amit erre hoznak a kormánypárti propagandában, az tengerentúli.

Boros Erik Szilárd úgy látja: a nemváltás és transzgender szavakat többet hallották az óvodások az utóbbi években, mint azelőtt bármikor. Ez nem valódi kérdés, csupán mobilizációs eszköz a Fidesz kezében a mozgósításhoz. 

Csonka Ádám: Ez egy nem létező probléma. Semmilyen nemi identitást nem kell propagálni, a gyerek úgyis azt választja majd, amit érez, nem lehet így befolyásolni, hogy ki melyik nemhez vonzódik. Ezzel a Pegasus-botrányt akarta a Fidesz eltakarni. Ilyen hülye kérdésre hülye választ tudunk csak adni. 

Miért fontos a fiataloknak elmenni szavazni?

Mit gondoltok Gyurcsány Ferencről, befolyásolja az a fiatalokat a szavazásban, hogy mi a vélemény róla? – zárja a kerekasztalt Pintér Bence, válaszolva is a saját kérdésére:

Nekem vannak ellenérzéseim Gyurcsány Ferenccel szemben, de most nagyon nem mozgat meg engem, hogy Gyurcsány Ferenc éppen hol van. 

Gálffy Áron: minden szavazás fontos. A Gyurcsány elleni Fidesz-kampány nem a fiataloknak szól, hanem az idősebb generációknak, akik Gyurcsány Ferenc kormányzásához valamilyen negatív szájízt társítanak. De az, hogy egy 12 éve kétharmaddal hatalmon lévő kormány a 12 év előtti időszak kormányára mutogat vissza, egyszerűen szánalmas

Csonka Ádám: a Gyurcsány-féle sikertelen kormányzás beleégett az emberek agyába, ezt próbálja a Fidesz kihasználni, de ez a rendszer annál is rosszabb. A fiatalok azonban erre a lóra már nem ülnek fel.

A másik két részvevő is egyetértett azzal, hogy a Gyurcsány elleni kampánnyal már nem lehet igazán komoly hatást elérni, illetve hogy ez már inkább szánalmas, s mindannyian a szavazáson való részvételre buzdítottak.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.