Csaknem egymilliárd forintból fejezik be a kőszegi Árpád-házi Szent Margit iskola felújítását

Bazsó Bálint 2022-03-10 07:27:33
A beruházás részeként az iskola egyes részeit lebontják, majd kibővítik.

Újabb, csaknem egymilliárd forintos beruházással befejeződik a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium bővítése és felújítása.

A beruházás célja az iskola még hiányzó tereinek kiépítése. A hiányzó szaktantermek, természettudományi laborok, aula, új tantermek, tornacsarnok a Várkör 34. szám alatti ház részleges átalakításával és bővítésével, építésével valósítható meg. Az építéssel egyben az akadálymentesítés követelményeinek kielégítése is megtörténik. Ennek biztosítása érdekében az iskolaépület hátsó, délkeleti sarkában új liftakna létesül

– derül ki az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjéből.

A mostani felújítás nem érinti a beruházás első ütemeként már megépült tornacsarnokot és az azt kiszolgáló helyiségeket, illetve nem része a felújításnak a templom és a kollégium sem.

A beruházás során elbontják az épület délkeleti sarkát, és új, az eredeti házhoz illeszkedő, délkeleti térstruktúrájú, a hiányzó termeket tartalmazó épületrészt emelnek.

Mint írják: ez az épületszárny szintjeiben, tereiben nehézkesen kapcsolódik a főépülethez, jelenlegi állapotában rosszul használható tornatermi öltözőknek ad helyet. Az épületrész elbontásával és új, az eredeti házhoz illeszkedő építésével egyszerre megoldható az akadálymentes megközelíthetőség és a még hiányzó termek létrehozása.

Emellett - számos kisebb bontás mellett - szintén elbontják a tornateremet összekötő nyaktagot, a két belső udvar közötti WC szárnyat.

A nagyobbik belső udvar könnyűszerkezetes lefedést kap. A díszterem jelenlegi padlósíkjának 30-35 cm-es megemelésével az aulatér és a díszterem padlója azonos szintre kerül. Az aula nyitottságát a díszterem falában lévő vak ajtófülkék kibontása fokozza.

Az aulatér a jelenlegi beékelődő WC-csoport kibontásával, a szomszédos kis udvarral összenyithatóvá válik, csak egy nagyobb méretű, nyitható üvegfal választja el a két teret egymástól.

Az akadálymentesítés érdekében lift és emelőlap is épül. 

Végül teljesen felújítják a vizes blokkokat, és a felújítás által érintett terület elektromos hálózatát is.

A munkát a szombathelyi Dreiszker és Társai Kft. végezheti  nettó 904 millió 393 ezer 967 forintért.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.