Tiszakécskén ikszelt a Szombathelyi Haladás

Vágvölgyi Bálint 2022-03-09 19:54:00
Hat meccse nyeretlen Németh Szabolcs csapata.

A labdarúgó NB II. 27. fordulójában a Szombathelyi Haladás 1-1-et játszott a Tiszakécske vendégeként. 

A vendégektől négyen hiányoztak: Kállai Kevin sérülés, Csató Martin és Pataki Márk betegség, míg a házi gólkirály Tóh Milán öt sárga lap miatt nem léphetett pályára.

A meccs elején gyorsan mindkét csapatból kapott egy-egy játékos sárga lapot – a szombathelyiektől Lencsét figyelmeztette a játékvezető. A Haladás irányított, de a tizenhatos előtt a hazai védőkkel. Fél óra elteltével vezetést szerezhetett volna a Hali, de Lencse lövését Holczer védte. Hiába egykapuzott a vendég csapat, a félidő hajrájában kontrákból a Tiszakécske volt veszélyesebb, majd a lefújás előtt megszerezte a vezetést is a hazai csapat. Egy szöglet után Rózsa oldalra ütötte a labdát, ami pont a hosszún helyezkedő Kovács elé került, aki kapásból védhetetlenül a kapu bal oldalába rúgta a labdát.

Szünet után isem változott a helyzet, a vendégek irányították a játékot, a hazaiak kontrákkal próbálkoztak. A 68. percben a csereként beállt Horváth Rajmund kiegyenlített. A gól után rátettek egy lapáttal a vendégek, de a támadásokat nem tudták pontosan befejezni - olvasható a Haladás hivatalos oldalán. Az eredmény már nem változott. A Haladás hat meccse nyeretlen, igaz, tavasszal idegenben még nem kaptak ki.

Tiszakécskei LC - Szombathelyi Haladás 1-1 (1-0)

Tiszakécske: Holczer– Máté Zs., Csáki, Uzoma (Farkas, 61.) – Erdei, Kovács B., Kosznovszky, Simon M., Balázs – Gyurján, Beliczky (Kalmár, 69.). Edző: Visinka Ede.

Szombathelyi Haladás: Rózsa – Simut, Guzmics, Németh M., Bosnjak (Devecseri, 85.) – Csilus, Holdampf, Szekér (Horváth R., 59.), Kiss B. (Doktorics, 85.)  – Lencse (Tóth-Gábor, 91.), Szijjártó (Monori 59.). Edző: Németh Szabolcs.

Szólj hozzá!

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.