Na ki jelent nemzetbiztonsági kockázatot Georg Spöttle szerint és kit tiltana ki Bayer Zsolt az ukrán háborúban?

Fehér Buda 2022-03-06 13:00:00
Megint nagyot mennek a kormánypárti megmondó emberek, de ha neked Gyurcsány Ferenc jutott eszedbe, csalódást kell okoznunk.

„Azzal, hogy a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje oroszpártinak titulálta a kárpátaljai magyarokat, szintén veszélyezteti azokat, akik ott maradtak. Ebben a helyzetben tehát Márki-Zay Péter jelenti az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot

– mondta a Magyar Nemzetnek Georg Spöttle.

A „biztonságpolitikai szakértő” kritika nélkül felmondta az interjúban, hogy a jó magyar-orosz kapcsolatoknak köszönhetően „évtizedekre az európai piaci árnál ötször olcsóbban vásároljuk a gázt”, ami egyszerűen nem igaz, ezt már Deák András szakértő is elmondta egy konferencián. Ezen az áron ugyanis csak Belarusz kap gázt Oroszországtól. A magyar átvételi árat a kormány következetesen titkolja, de a Népszava nemrég utánaszámolt, és kiderült, hogy az említettnél biztosan drágább árat fizetünk, ráadásul ez is folyamatosan emelkedik.

Márki-Zay Péter itt is elérhető hétértékelőjében – kétségtelenül nem túl szerencsés módon – pedig arról beszélt, hogy a hatvanezer kárpátaljai magyar menekült, aki már átjött a határon, valószínűleg magyar útlevéllel, és így szavazójoggal is rendelkezik, és április 3-án már nem kell majd átjönniük a határon, „mert már itt vannak”.

Erre Simon András, a miniszterelnök-jelölt sajtófőnöke közbevetette, hogy „a sorozás, meg az orosz tankok elől menekülnek”.

Erre Márki-Zay Péter úgy válaszolt, hogy

„a sorozás az egy ukrán sorozás, az orosz tankok azok oroszok, ne zárjuk ki a lehetőségét, hogy nagyon sok kárpátaljai magyar az inkább oroszpárti lehetett, mint ukrán párti ebben a konfliktusban akár. Tehát én nem tudom azt kizárni, hogy a Fidesznek azért lesz támogatottsága közöttük.

Majd úgy folytatta, „remélem, hogy ott is nagyon sokan megértették azt, hogy az az Orbán, aki őelőlük a gázt is elzárta, mert elzárta már egyszer Putyin parancsára (tény, hogy éppen 2014 szeptemberében, miután a Krím félsziget orosz megszállása után a Gazprom leállította a gázszállításait Ukrajna felé, váratlanul a magyar Földgázszállító Zrt. Is közölte, hogy felfüggeszti a gázszállítást Magyarország felől, a lépést akkor az EU vezetése is élesen elítélte – a szerk.), vagy az a háború, amit Orbán Viktor magatartása robbantott ki, hiszen, hogyha

Orbán nem akadályozta volna az elmúlt évtizedben, hogy Ukrajnát a NATO is megvédje, akkor ez a háború ki se robbant volna. Tehát én azt remélem, hogy minél több külföldi magyar rájön arra, hogy egy hazaárulóra még nekik sem szabad szavazniuk.”

Megtalálta az aktuális ellenséget Bayer Zsolt is, aki korábban azt mondta, „Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt a hülye is tudja”, most Ljubov Nepop ukrán nagykövetnek ment neki.

Ukrán nagykövet: Stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz

mondta péntek délután egy konferencián a magyar nép felé Nepop Ljubov, Ukrajna budapesti nagykövete egy zárt körű konferencián Budapesten, írja a 444.hu. Ezzel arra utalt, amit Orbán Viktor mondott a reggeli rádióinterjújában, hogy szerinte háború idején csak megfontoltan szabad reagálni, ezért stratégiai nyugalomba vonult az ügyben.

A diplomata – aki a háború kitörése után az első exkluzív interjút az Azonnalinak adta – a Political Capital konferenciáján Orbán Viktor korábbi kijelentésére (miszerint „stratégiai nagyalomra” van szükség a háborúban), azt mondta, „stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz”. Bayer Zsolt erre reagálva írta blogján – amit a 444.hu szúrt ki –, hogy

„az ukrán nagykövet asszonyt normális esetben 48 órán belül kellene kitiltani Magyarországról, a magyarsághoz intézett ezen szavaiért”.

 

(Via Azonnali)

Szólj hozzá!

Kiírta a pályázatot a kormány az azbeszttel szennyezett települések megsegítésére

Az Azbesztmentesítési Alap támogatásának pályázati feltételeiről szeptember 2-i ülésén döntött a kormány.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.