Ukrán nagykövet: Stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz

Székely Zoárd 2022-03-04 17:54:13
Nepop Ljubov sírva üzent a magyaroknak.

„Stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz"

– mondta péntek délután egy konferencián a magyar nép felé Nepop Ljubov, Ukrajna budapesti nagykövete egy zárt körű konferencián Budapesten, írja a 444.hu. Ezzel arra utalt, amit Orbán Viktor mondott a reggeli rádióinterjújában, hogy szerinte háború idején csak megfontoltan szabad reagálni, ezért stratégiai nyugalomba vonult az ügyben.

Nepop megindultan beszélt a lap szerint arról, hogy a Nyugat nagyon elkésett a szankciókkal, pedig már a háború előtt kérték, hogy büntessék meg Oroszországot, hátha meg lehet előzni a legnagyobb bajt.

„Nektek fontosabb a rezsicsökkentés, mint az emberi életek?"

– tette fel a kérdést Nepop, majd hozzátette:

„Az 1848-as forradalom évfordulója jön, és rezsicsökkentésről beszélnek? Nem szégyellik magukat? Nem az emberi élet a fontos? Van joguk március 15-én ünnepelni azoknak, akiknek a szabadságnál a rezsicsökkentés fontosabb? Kérem, idén csak azok menjenek ki az utcára ünnepelni, akikben van bátorság kiállni a szabadság mellett!"

Később azt is elmondta, hogy azért kell most segíteni Ukrajnának, mert

„Ti lesztek a következők, Putyin nem fog megállni!"

Azt megköszönte a magyar kormánynak, hogy segítenek a menekülteknek, és hogy támogatták az EU-s szankciókat.

Hozzátette, ha fegyvert nem is ad Magyarország, egyéb felszerelésekre nagyon nagy szükség lenne a túléléshez: generátorokra, hálózsákokra például.

Bár jobb a magyaroknak, ha az ukránok harcolnak most azokkal a fegyverekkel, mintha majd nekik kell ezekkel védeni a határaikat.

Arra emlékeztette még a magyarokat, hogy kárpátaljai magyarok is harcolnak is az oroszok ellen.

„Legyenek részesei a győzelmeknek, ez a magyar nemzet háborúja is az agresszor ellen"

 

Címlapfotó: MTI/Mónus Márton

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.