“Ha kell, én kimondom: a Puskás Tivadar vezette városvezetés a felelős azért, mert kamu szerződések miatt nem épült meg a zanati kerékpárút”

Farkas Bazsi 2022-03-06 15:31:32
Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely! frakcióvezetője zárta rövidre a kérdést.

Bírósági keresetet is nyújtott be a szombathelyi városvezetés, hogy megpróbálják végre bevasalni azt a pénzt, amit a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft.-nek kellett volna kifizetnie a zanati kerékpárút megépítése kapcsán.

A céggel 2008-ban kötött megállapodást Szombathely. Az önkormányzat azt vállalta, hogy belterületté von néhány olyan külterületi területet, amin a Decathlon, a Burger King, vagy éppen az autómosó épült meg később. A cég pedig ennek fejében megépíti a Zanatig tartó kerékpárutat.

A bíróság elutasította a város keresetét, 3 millió forintos perköltséget kell fizetnie az önkormányzatnak. Igaz, a kerékpárút a döntéstől függetlenül megépül, mivel kormányzati intézkedés után központi forrás érkezett rá.

Bár az ügy szempontjából szinte már lényegtelennek is lehetne tekinteni, mégis úgy gondoljuk, hogy igenis érdemelnek annyit a szombathelyiek, hogy megtudják, kinek a hibájából nem épült meg 14 év alatt a bicikliút.

Tóth Kálmánt, az Éljen Szombathely! frakcióvezetőjét kérdeztük, hogy a városvezető frakció miért nem szavazta meg azt a közgyűlési indítványt, mi szerint újra álljon fel a kerékpárút meg nem épültét vizsgáló bizottság.

Nincs ezen mit tovább vizsgálni, el kell fogadni, hogy a 2011-ben, a Puskás Tivadar vezette többség volt a felelős azért, hogy a vállalkozó meg tudta úszni, hogy neki kelljen kifizetni azt a több száz millió forintot, amibe a kerékpárút megépítése került volna. Ki engedi, hogy vállalkozói közösségek szórakozzanak Szombathellyel? Az, aki éppen hatalmon van. Egy dolgot mondhatok: amíg mi ülünk a városvezetői székben, addig egyetlen egy hasonló ügyet sem fogunk megengedni - mondta Tóth.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.