A bíróság döntése alapján Szombathely egy fillért sem tud behajtani a vállalkozón, akinek meg kellett volna építeni a zanati kerékpárutat

Székely Zoárd 2022-02-22 16:48:00
A Brenner-villa ügyében viszont pozitív ítélet született.

„Két peres eljárásban kapott ítéletet a szombathelyi önkormányzat. Az egyik jogerős, a másik elsőfokú, ami ellen jelen álláspont szerint nem kíván fellebbezni a városvezetés"

– közölte Horváth Attila (Éljen Szombathely!), Szombathely alpolgármestere egy keddi sajtótájékoztatón.

A város szemszögéből rosszabb hír, hogy a zanati kerékpárút ügyében a Vas Megyei Törvényszék elsőfokú ítélete alapján elutasította az önkormányzat kereseti kérelmét, sőt kötelezte a városvezetést a 3 millió forintos perköltség megfizetésére.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

Ugyan egy 2018-as közgyűlési határozat értelmében 2020. január 31-ig a vállalkozónak meg kellett volna építenie a kerékpárutat, ez a szerződés még csak aláírásra sem került.

2020 májusában Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester és Putz Attila (Éljen Szombathely!) a körzet önkormányzati képviselője egy sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentették, hogy perre mennek a HORWAT Investmenttel, a cég ugyanis 2008 óta nem hajtotta végre korábbi vállalását. 

Így kell spórolni egy vállalkozónak: közpénzből fizetik ki a magánpénzből beígért zanati kerékpárutat

2008-ban kötött megállapodást Szombathely a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft.-vel. Eszerint az önkormányzat belterületté vonja a város határában ekkor még szántóként használt területeket, a cég pedig cserébe megépíti az utakat, útcsatlakozásokat, valamint kerékpárúttal köti össze a zanati városrészt a Pick-teleppel. Ahogy korábban már felelevenítettük a történetet, a 2008-as vásárlást követően 2011-ben tárgyalta ismét a szombathelyi közgyűlés az ügyet.

Az alpolgármester kiemelte, hogy a bíróság döntésének alapja volt egy földhivatali eljárás, és mivel ott sem járt sikerrel az önkormányzat, ezért csak ezt az ítéletet hozhatták meg.

„Ebben még nincs végleges döntés, de mivel 500 millió forint a pertárgy értéke és 3 millió forint perköltséget kell fizetnie a városnak, ezért azt a javaslatot fogom tenni, hogy fogadjuk el az ítéletet, mert újabb adóforintokat költenénk el egy teljesen veszett történetre"

– mondta Horváth Attila.

A Brenner-villa ügyében már kedvezőbb döntés született: jelen bírósági ítélet szerint fennáll a város elővásárlási joga, egy másik per eredményeként pedig eldőlhet, hogy a villa tulajdonjoga is az önkormányzathoz kerül.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

„Rengeteg jobbnál jobb és színesebb ötletünk van, a Víztorony felújításával és a park rendbetételével együtt egy nagyon eredményes jövő elé nézhetünk, ha sikerül a városnak megtartani Szombathely egyik ikonikus épületét"

– zárta szavait az alpolgármester.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.