Kínos vereségbe futott bele a Szombathelyi Haladás hazai pályán

ugytudjuk.hu 2022-02-20 18:53:00
A meccs előtt 18. helyen álló III. Kerület tudott nyerni a Rohonci úton.

A labdarúgó NB II 24. fordulójában a Szombathelyi Haladás hazai pályán 1–0-ra kikapott a III. kerületi TVE-től.

A meccs elején a Hali ragadta magához a kezdeményezést, de a fővárosiak védelme jól zárt. Ezután kisebb-nagyobb helyzetekkel veszélyeztetett a Haladás, akik fölényben játszottak, a III. kerület kapura teljesen veszélytelen volt. A félidő vége felé kiegyenlítettebb lett a játék.

A második félidőben sem változott a forgatókönyv, a hazaiak uralták a játékot, a III. kerület kontrákra épített. A Haladás óriási fölényben játszott, meglepetésre azonban a vendégek az első, kaput eltaláló lövésükből megszerezték a vezetést. A 70. percben Kulcsár jobb oldali beadását Borvető 12 méterről a jobb sarokba helyezte - olvasható az nso.hu tudósításában.

A Haladás a gól után is ment előre, de a kapu előtt rendre hibás megoldást választottak. A hazaiak végül pont nélkül maradtak.

Szombathelyi Haladás–III. Kerületi TVE 0–1 (0–0)

Szombathelyi Haladás: Rózsa – Kállai, Guzmics, Németh Milán (Csató, 75.), Bosnjak – Kiss B., Holdampf, Horváth R. (Devecseri, 75.), Doktorics (Tóth Milán, 60.) – Lencse, Tóth-Gábor. Vezetőedző: Németh Szabolcs

III.Kerületi TVE: Balázs –  Kulcsár D., Köböl, Bekker, Fejes –  Egerszegi, Rabatin, Barczi, Sili (Schuszter, 64.) – Horváth O. (Erdei, 80.), Borvető. Vezetőedző: Kemenes Szabolcs

Gól: Borvető (70.)

Szólj hozzá!

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.