Péntek este váratlanul kopognak az ajtómon. A kukucskálón kinézve két egész fiatal fiú áll az ajtóm előtt. Nem ijedek meg, a házőrzőmet a kezembe felkapva kinyitom nekik az ajtót.
Illedelmesen köszönnek is, majd az egyik fiú azt mondja,
"jó estét, aláírást gyűjtünk, mert szeretnénk támogatni a szegényebb sorsúakat."
Majd gyorsan hozzá is teszi, hogy csak arra van szükségük, hogy 500 aláírásuk meglegyen (gondolom arra akar kilyukadni, hogy nem pénzadományt vár).
Az 500 darab aláírás említése ismerősen cseng, hiszen ahhoz, hogy valaki el tudjon indulni áprilisban az országgyűlési választásokon, ennyi szignót kell a választókerületében összegyűjtenie – az elmúlt héten megyannyi hírünk szólt nekünk is, hogy elindult az ajánlásgyűjtés.
És lám, az ív tetején ott csücsül a felirat, hogy ajánlóív az országgyűlési választásokhoz. A jelölt (Ács Zoltán) és a szervezet neve (amit sajnos nem jegyeztem meg) semmit sem mond, pedig igyekszem követni a politikát.
Jelzem a fiúknak, hogy ugye nincs harag, de én ezt nem írom alá, mert ez nem a szegények megsegítéséről szól, hanem a papíron szereplő, számomra ismeretlen személy és szervezet indulni akar a tavaszi választásokon. A gyanúsítást elkerülve megemlítem, hogy rengeteg kamupárt élt ezzel a lehetőséggel 4 éve is, és idén persze szintén fognak, milliós (és persze visszaszerezhetetlen) közpénzt eltéve maguknak.
Az egyik fiú azt mondja, nem erről lehet szó, hiszen az egyik családtagja a papíron szereplő név.
Mivel kötöm az ebet a karóhoz, illetve ott van a karomban, kiegyezünk egy kutyasimogatásban, majd illedelmesen elköszönünk egymástól.
Leülünk a kanapéra a négylábúval. Elgondolkodok. A legfelső ajánlóíven már szerepelt aláírás. Vajon hány darabnál járhatnak?
Címlapképünk illusztráció, fotó: Pixabay
