Itt a Jobbik országos listája - egy szombathelyivel már biztosan több lesz a parlamentben

ugytudjuk.hu 2022-02-18 17:37:00
Egyelőre nem hivatalos a Jobbik országos listája, lapunk több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy a héten kialakult a sorrend.

Bár egyelőre nem tudtak megállapodni az ellenzéki pártok a listás helyek pontos elosztásáról, a pártok sorra nyilvánosságra hozták saját politikusaik sorrendjét. 

Legutoljára a Jobbik maradt adós a saját listájával, ám információink szerint a héten összeült a párt országos választmánya, ahol a grémium előtt is ismertették a bejutó helyeket. Az általunk közölt lista nem hivatalos, ám több egymástól független forrás is megerősítette.

  1. Jakab Péter,
  2. Z. Kárpát Dániel,
  3. Brenner Koloman,
  4. Lukács László György,
  5. Sas Zoltán,
  6. Varga Ferenc,
  7. Bencze Janos, végül pedig
  8. Balassa Péter

szerepelnek az első 8 helyen.

Mint látható, a párt húzónevei közül az egyéni körzetben nem induló pártelnök mellett két alelnök, Z. Kárpát Dániel és Lukács László György szerepelnek az első nyolc helyen. 

Meglepetésnek számít Sas Zoltán szereplése. A biztonságpolitikáért felelős politikus egyszer már kilépett a pártból, majd 2019-ben mégis visszalépett.

Utána az a Varga Ferenc jön, akit a napokban Jakab Péter jelentett be, mint a Jobbik roma politikusa. A hetedik helyen az országos politikában még ismeretlen Bencze János áll (a politikus a Tolna megyei 3-as számú választókerületben indul az ellenzék jelöltjeként), végül nyolcadik helyen a szombathelyi Balassa Péter van.

Ez azt is jelenti, hogy a következő országgyűlési ciklusban három szombathelyi országgyűlési képviselő lesz a parlamentben, Balassa Péter, Ungár Péter, valamint a választási eredménytől függően Czeglédy Csaba vagy Hende Csaba (a Fidesz országos listája még nem nyilvános).

Meglepetés, hogy a párt frontpolitikusai közül nem szerepel az első 12 helyen a párt somogyi különítménye: Ander Balázs, Steinmetz Ádám és Potocskáné Kőrösi Anita, de nincs ott a szintén alelnök Szilágyi György sem.

Nekik tehát mindenképpen meg kell nyerniük az egyéni körzetüket ahhoz, hogy a következő ciklusban is az országgyűlés tagjai maradhassanak.

A Telex szerdán azt írta a közös listáról folyó tárgyalásokról, hogy Márki-Zay Péter

forrásaink szerint arra tett javaslatot, hogy a listán a még befutónak számított 43-47. helyeket sorsolják ki egymás között a pártok, és így az utolsó, esélyes helyek ügyében zárják le a vitát azzal, hogy mindenki egyaránt kockázatot és kompromisszumot vállal a mandátumelosztásban.

Hozzátéve azt is:

az összefogott ellenzék immáron több mint negyedéve tárgyal a közös lista sorrendjéről.

Márki-Zay Péternek, az előválasztáson nyertes miniszterelnök-jelöltnek eredetileg több kérése is lett volna, végül azonban lemondott frakcióalapítási igényéről, cserébe pedig azt kérte, hogy három roma politikust befutó helyen, az első harmincban tegyen listára az ellenzéki pártszövetség.

Korábban a Telex azt írta, az első 45 hely így oszlik meg a hat párt között:

    DK: 14
    Jobbik: 12
    Momentum: 8
    MSZP és Párbeszéd együtt: 8
    LMP: 3

Az eredeti megállapodási feltételek alapján ugyanakkor az előválasztási eredmények szerint a Párbeszédnek 3 befutó hely járna önállóan, ám információik szerint ezt egy DK–Jobbik–LMP-alku nyomán 1-re csökkentenék, a Momentum pedig szintén belement ebbe az alkuba annak érdekében, hogy a saját befutó helyeiből minél több maradhasson meg

– tették hozzá.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.