Roma származású képviselőjelöltje is van a Jobbiknak

Papp László Tamás 2022-02-09 17:37:00
Varga Ferenc szerint a szélsőségesek már a Fideszben vannak.

A Jobbik először mondott látványos igent Márki-Zay Péter kérésére, és saját listájának egyik helyét egy roma politikusnak adja

– írja az Azonnali.

Mint ismert, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje annak fejében is engedte el a hetedik parlamenti frakció gondolatát, ha belemegy az ellenzék, hogy három befutó listás helyet ad roma politikusoknak. Ezzel kicsit feladta a leckét a pártoknak: bár a Párbeszéd már javasolta kvótától függetlenül Berki Sándort, rajta kívül eddig látványosan nem dobott be lehetséges neveket egyik párt sem

– teszik hozzá.

A civilben közgazdász, 2014 óta pedig a szegvári roma nemzetiségi önkormányzat vezetőjeként dolgozó Vargával az Azonnali készített inderjút.

Ahogy Jakab Péter szokta mondani, a Jobbik érkezett a legtávolabbról az összefogásba. De amint elfoglalta helyét abban, meggyőződésem, hogy annak a motorjává, hajtóerejévé vált

– mondta a jelölt, hozzátéve:

A régi Jobbikból én már semmit sem tapasztaltam a közös munka során, azok az emberek, akik szélsőséges eszméket vallottak, már régen a Fidesznél vagy annak különböző szatellitpártjainál kötöttek ki, és most is azon dolgoznak, hogy gyengítsék az összefogást.  

– állítja Varga Ferenc.

Így nekem cigányként nem a múlton kell rágódnom, hanem a jövőbe kell tekintenem, és a néppárti Jobbik képviselőjeként segítenem kell a társadalom perifériájára szorult rétegeket, ezen belül pedig a cigányságot is

– fogalmazott az Azonnalinak.

Meggyőződésem, hogy a Jobbik néppártosodása az egyik legpozitívabb folyamat, ami az elmúlt években a magyar politikai életben végbement. Egyedül a mára szélsőségessé vált Fidesznek az érdeke, hogy meglehetősen önellentmondásos módon visszamutogasson a múltba, abban reménykedve, hogy ezzel gyengítheti a magyar emberek akaratából létrejött összefogást

– véli Varga Ferenc.

Mindenkinek más a története, van, aki egyáltalán nem érzi, van, aki viszont folyamatosan megtapasztalja a megkülönböztetést. Amennyiben valakinek negatív tapasztalatai vannak, az meggyőződésem, hogy a kialakult előítéletek miatt van

– említette a roma kisebbség helyzetével összefüggésben.

Tudom, hogy ma Magyarországon sokkal, de sokkal több tisztességes és becsületes roma ember él, mint azok, akik alapján az egész társadalmi réteget sokan megítélik. Éppen ezért a néppárti Jobbik politikusaként azon fogok dolgozni, hogy a meglévő előítéletek csökkenjenek

– válaszolta az interjúban, elmondva azt is:

A néppárti Jobbikban nem nemzetiségi hovatartozás szerint osztanak helyeket, hanem elsősorban az elvégzett munka alapján.

Kampányfőnökként én bizonyítottam egy rátermett civil jelölt mellett. Ráadásul a Jobbik volt az egyetlen párt, ami az előválasztáson a saját pártpolitikusait is önzetlenül háttérbe szorítva, teret engedett a civil jelöltek számára, és jelentős erőforrásokat áldozva mögéjük állt, akik így – nem mellékesen – jelentős arányban meg is nyerték a saját körzeteiket

– felelte az újságírónak, a kisebbségi önkormányzatiság helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazva:

A legutóbbi Országos Roma Önkormányzati ülés részleteibe beletekintve szekunder szégyenérzetem volt

Nem engedheti tovább a magyar cigányság, hogy olyan emberek képviseljék őket, akik nem tudják az alapvető társadalmi normákat sem betartani, mindamellett, hogy csak a saját önös érdekeiket nézik.

S a Fideszt is bírálta a nemzetiségi lista hiánya miatt:

Úgy gondolom, a nemzetiségi lista meghiúsulásának hátterében az Orbán-kormány áll, hiszen törvény szerint, aki ma az országgyűlési választásokra kiterjedően szerepel a nemzetiségi névjegyzékben, az nem szavazhat pártlistára, csak az adott nemzetiség országos listájára adhatja le voksát. 

Ezért a lelketlen hatalomnak két lehetősége volt: vagy Farkas Félix személyében a fideszes díszcigányukat a lista első helyére rakni, ha pedig ez nem sikerül, akkor elérni, hogy egyáltalán ne is legyen lista, abban bízva, hogy így, ezeknek a romáknak a szavazatával számolhatnak majd a pártlistájukon.

– állította Varga Ferenc az Azonnalinak. 

Címlapkép: Jakab Péter Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.