Ejjejjdejómosztnekem!

Nagy Donát 2022-02-16 08:59:01
Egy győri hotel egyik szobájukból artikulátlan ordibálás hallatszott, a dolgozók kis tanakodás után rendőrt hívtak.

A rendőrségre 2022. február 15-én 11 óra 24 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Győrben, az egyik hotelben megszállt vendég szobájából összefüggéstelen kiabálás hallatszik. Az alkalmazottak kopogtatására a férfi nem válaszolt, illetve a később odaérkező járőrök kérdésére sem adott életjelet magáról.

Az egyenruhások miután az ajtót kinyitották, a fürdőszoba zuhanyzójában találtak rá a vendégre, mellette egy üres, illetve egy kábítószergyanús anyagmaradványt tartalmazó alufólia volt.

Kicsit odébb egy tartályon kilenc simítózáras tasakban, por állagú és növényi származékot tartalmazó droggyanús anyagokat, illetve digitális mérleget is találtak. A 29 éves férfi zavartan viselkedett, láthatóan bódult állapotban volt, és az intézkedőknek elismerte, hogy nem sokkal korábban fogyasztott kábítószert, amit a vele szemben alkalmazott gyorsteszt is igazolt.

Elfogását és előállítását követően őt a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Szólj hozzá!

Az etikett címke jelentősége a termékek piacán

A termékek címkézése talán sokak számára egyszerű és rutinszerű feladatnak tűnhet, de valójában jóval mélyebb jelentőséggel bír ez a tevékenység.

Bíróság mondta ki: jogsértő volt Magyar Péter „lepoloskázása”

A Mediaworks-nek bocsánatot kell kérnie a TISZA elnökétől.

Rekord adatforgalom az ünnepek alatt a magyar mobilhálózatokon

A karácsonyi és újévi időszakban ugrásszerűen nőtt az internetezés és a tévézés, több szolgáltatónál történelmi csúcsokat mértek.

Fegyverrel fenyegetőzött két férfi az Ifjúság körúton Győrben

Kivonult a TEK, lövések végül nem dördültek.

Szombathely egy új parkkal, és tisztább levegővel is gazdagodott a Just Nature projekt által

A helyi önkormányzat zöld projektje a végéhez ért, de hamarosan még nagyobb zöld felület kaphat teljesen új kinézetet a városban.

A magyar kultúra napja Győrben - ünnepi esemény a Városházán

Díjátadóval és kulturális műsorral emlékezik meg a város január 22-én a magyar kultúra napjáról.

Íme a hétvégi programok Győrben és a környéken

Sóterápia, éjszakai bevetés, Ványa bácsi, székely fonó és egy csomó minden más. 

Lejárt számláik kifizetésére nyert pályázaton pénz Kőszeg, és Csepreg

Ágh Péter nem felejtett el pózolni egyik település polgármesterével sem.

Ha kimozdulnál a hétvégén Győrből, mutatjuk mit csinálj!

Lemezbörze, power-jóga, mini disco, újjászületés - hogy csak a legjobbakat említsük. 

Magyar Péternek sikerült, amit Orbán meg sem próbált - szóra bírta Robert Ficot a Beneš-dekrétumok ügyében

A szlovák elnök nyíltan magyarellenes választ adott, a magyar kormányfő pedig hallgat.

Megölte és feldarabolta a saját édesapját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Röviddel az apa halála után a házaspár a közös gyermekükkel együtt beköltözött az elhunyt házába, a tulajdonában lévő tárgyakat pedig értékesíteni kezdte, zálogba adta és a személygépkocsiját is használatba vette.

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A téma az EU Ukrajnának adott támogatása.

Hólapát volt, szakmai vita alig - Pintér Bence elmondta, miről kellett volna szólnia a bizottsági ülésnek a győri városházán

A polgármester szerint a hóhelyzet valódi tanulságai elsikkadtak a politikai akciózásban.

Számlagyárat számoltak fel Szombathelyen

Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat két férfival és egy nővel szemben.