Napi abszurd: Puskás Tivadar most azért kéri számon Puskás Tivadart, hogy miért nem épült elegendő parkolóhely a Markusovszky kórházzal szemben

Farkas Bazsi 2022-02-11 08:22:02
Puskás Tivadar 5 évvel ezelőtt még azt mondta, hogy bőven lehet majd hol parkolni. 

Az elmúlt években talán egyetlen olyan közéleti vita sem nyúlt olyan hosszúra, mint a szombathelyi Markusovszky kórházzal szembeni parkolók ügye.

Aki esetleg az elmúlt röpke 2 hónapban nem találkozott volna a történettel, annak összefoglalom röviden:

  • A város egy ingatlancsomag részeként eladta a régi városi strand egy szegletét, amin a vevő 20 lakást, 6 üzletet, 20 parkolót és 20 garázst szeretne építeni.
  • A területre volt elővásárlási joga az államnak, de az nem élt vele. Ez azért is érdekes, mivel korábban Hende Csaba, parlamenti képviselő, a kormánnyal egyező, fideszes színezetű politikus azt mondta, ő is, mint néhány civil, inkább parkot meg parkolót látna a társasház helyén.
  • A kórházi dolgozók szakszervezete és a mentőállomás dolgozói levelet írtak, hogy a környék parkolási gondjait enyhítendő ők is inkább parkolót akarnának.
  • Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester bejelentette, hogy egyeztetett a vállalkozóval és fognak parkolók épülni.

Ennyit nagyjából zanzásítva. 

Az Ugytudjuk.hu megkereste a nyílt levet jegyző egyik szervezetet, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szakszervezetét, amelynek elnöke és alelnöke azt is említette, hogy a kórházzal szemben megépült Egészségügyi Alapellátó kapcsán arról volt szó, hogy az épülethez bőven elég parkoló épül majd. Enyhítve ezzel a kórház parkolási problémáit.

Fontos azonban, hogy sokkal nagyobb parkoló épül majd ehhez a létesítményhez, mint ami szükséges lenne, hiszen a Markusovszky Kórház melletti parkolási problémáira is megoldást akarnak találni (...) - ez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amiről a Frisss.hu számolt be és, amit 2017 január 23-án egy csípős hétfőn Hende Csaba, Puskás Tivadar, Illés Károly és Kecskés László egytől-egyig Fidesz-KDNP politikusok tartottak a helyszínen. 

Lakást ne, parkolót igen – tömören ez a véleménye dr. Puskás Tivadarnak, Szombathely korábbi polgármesterének. Szerinte bőven akad hely a városban, ahova lehet házat építeni, parkolóra itt nagyobb szükség lenne - ez pedig már a megyei napilapban jelent meg pár nappal ezelőtt.

Most akkor ha jól értelmezem, Puskás Tivadar éppen azért írt alá egy petíciót, mert Puskás Tivadar - bár lehetősége és ígérete volt rá - nem épített a szükségesnél több parkolót.

Szólj hozzá!

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.