Dézsi Csaba András szerint tavaszra fejeződhet be a győri óvodai játszóterek hibáinak kijavítása

Papp László Tamás 2022-02-10 18:56:00
Január 31-e volt a határidő.

A pénzhiány az oka annak is, hogy számos győri óvodában szinte az összes udvari játékot piros-fehér szalaggal tekerték körbe, így a gyerekek leginkább csak futkározni tudnak, ha a jó időben kiviszik őket 

– írtuk meg korábbi, az óvodai elvonásokról, megszorításokról szóló cikkünkben.

A győri óvónők ruhapénzét is megvonta az önkormányzat

Mint arról tegnap beszámoltunk: a váratlan, hárommilliárd forintos gázszámla miatt komoly spórolásba kezdett a győri önkormányzat, ennek részeként például megvonták azt a támogatást, amely alapján az óvodai dolgozóknak cafeteria helyett járt egy adag ebéd az intézményben a gyerekeknek adott ebédből, ezentúl havi 17 ezer forintot kell fizetniük ezért az óvodai dolgozóknak, akiknek egyébként a munkájuk része is lenne, hogy együtt egyenek a gyerekekkel, és tanítsák őket a helyes étkezési magatartásra.

Ezeket a játékokat ugyanis folyamatosan felülvizsgálják, és a legutóbbi felülvizsgálatkor talált hibákat egyelőre nem sikerült kijavítani,

január 31. lett volna a határidő, de nem akadt rá pénz

– derült ki akkor.

A győri költségvetésről született riportunkban említettük, hogy az óvodák félmilliárd forinttal kevesebbet kapnak, a a tavalyi 3,8 milliárd után idén 3,3 milliárd jut erre előreláthatólag.

Elkészül az óvodai játszóterek komplett felülvizsgálata

– ígérte mai, a határidő lejárta után csaknem másfél héttel született Facebook-posztjában Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) győri polgármester. 

A Páva utcai felújított játszótér posztom alá több kommentár érkezett azzal kapcsolatban, hogy az óvodákban miért vannak körbeszalagozva a kerti játékok

– írta a kormánypárti városvezető.

Fotó: Címlapkép: Dézsi Csaba András Facebook-oldala/Marcali Gábor

Miért nem mehetnek fel ezekre a gyerekek? Azért, mert első a gyermekek biztonsága!

– válaszolt a polgármester.

Szakemberekkel átvizsgáltattuk az összes oviban a játékokat és ők ennyinél találtak hiányosságokat amiket ki kell javítani!

– tette hozzá, elismerve azt is: történhettek hibák, mulasztások.

Azt is meg fogjuk vizsgálni, hogy a karbantartás miért nem történt meg folyamatában annak ellenére, hogy erre szerződött partner volt

– ígérte.

Fotó: Címlapkép: Dézsi Csaba András Facebook-oldala/Marcali Gábor

Ahogy a fotókon is látható, van ahol már elkezdődött a hiányosságok javítása, így néhány eszköz már felszabadult a zárlat alól. Másutt az árajánlatot várjuk

– fűzte hozzá Dézsi Csaba András.

Tavaszra, amikor a szabadtéri foglalkozások gyakoribbak lesznek, szeretnénk rendbe rakni az óvodai kültéri eszközöket

– mondta a városvezető.

Címlapkép: Dézsi Csaba András Facebook-oldala/Marcali Gábor

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.