Olyan történt a Facebookkal, ami a techóriás 18 éves történelmében még soha

Fehér Buda 2022-02-03 11:19:50
Úgy tűnik, lassan elérkezik a Facebook vége is.

A Facebook 18 éven keresztül mindig tudta növelni a napi felhasználóinak a számát, ez a sikerszéria most viszont megdőlt. A BBC azt írja, hogy az oldalra október eleje és december vége között 1 milliárd 929 ember jelentkezett be. Ezt az időszakot megelőző három hónapban viszont még 1 milliárd 930 millió felhasználóval ékeskedett a Facebook, tehát valamennyire megcsappant a közösségi oldal felhasználógárdája.

A Facebooknak emellett a bevételszerzéssel is meggyűlt a baja, míg a TikTok és a YouTube folyamatosan több hirdetőt tud a magáénak, Mark Zuckerberg oldalán viszont egyre kevesebben fizetnek azért, hogy több embernél jelenjenek meg a posztjaik.

A felhasználók száma ugyan "csak" egy millióval csökkent az elmúlt negyedévben, de a tőzsdén már sokan megvállnak a Facebook-részvényeiktől. A new york-i indexen a hír hallatán 20 százalékkal csökkentek a Facebook részvényeinek az értékei. Ez pénzbe átváltva nagyjából 200 milliárd dolláros csökkenést jelent.

A Facebook emellett magával rántott több másik közösségi oldalt, így például a Twitter, a Snap és a Pinterest részvényei is zuhanásnak indultak.

Mark Zuckerberg egyébként korábban már beismerte, hogy egy ideje problémák vannak a felhasználók számával, ez szerinte azért van, mert a fiatalabb közönséget már nem érdekli a Facebook, ők sokkal inkább a TikTok felé orientálódnak.

A Facebookot és az Instagramot felölelő Meta ugyan még mindiga világ második legjobban teljesítő hirdetője, rögtön a Google után, de az elmúlt negyedévben 33,67 milliárd dollárral gazdálkodhatott a cég, amivel alig sikerült megugrani az előzetes elvárásokat. Az elemzők szerint az esést a következő negyedévben látjuk majd igazán, ekkorra 27 milliárdos bevételt jósolnak a Metának.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.