Döntött a bíróság: Molnár Miklóst nem kell visszahelyezni a Vasivíz élére

Farkas Bazsi 2022-01-13 15:37:00
A felmondási időre járó pénzt ki kell fizetnie a vállalatnak.

Hosszan tartó bírósági eljárás ért véget a mai napon. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Molnár Miklós, Szombathely korábbi alpolgármestere a választások után a Vasivíz Zrt. vezérigazgatói megbízását kapta, azonban a Magyar Energetikai Hivatal eljárása után vissza kellett hívni pozíciójából.

Molnár vitatta ennek jogszerűségét és a munkaügyi bíróságon pert indított az eljárás ellen. Korábban szinte egyetlen víziközmű társaságnál sem merült fel, hogy ne lenne meg a vezérigazgatónak a kinevezéshez szükséges 5 éves szakmai tapasztalata. Pontosabban a hatóság ezt soha nem vizsgálta korábban. Molnárnál azonban feltételezhetően politikai okokból vizsgálatot kezdeményeztek, amelynek a végén eltávolították pozíciójából.

36 és fél millió forintra perli Molnár Miklós a Vasivíz Zrt.-t

Ebben a városban csakis az finghat, akinek én megengedem - ezzel a mondattal kezdte Molnár Miklós, a Vasivíz Zrt. korábbi vezérigazgatója Hende Csaba hat pontjának a felsorolását a törvényszéken. Elhangzott továbbá: A jó politikusnak nincsenek barátai, azért vagyok jó politikus, mert nincsenek barátaim. Az akkor volt, most meg most van.

A munkaügyi bíróság ma kimondta, hogy álláspontjuk szerint Molnárnak nem volt meg a szükséges gyakorlata,

ezért a hivatal korábbi döntése helytálló volt, így a volt vezérigazgató keresetét elutasította.

Érdekes módon a bírói indoklásban elhangzott, hogy míg Molnár elődjének, Kohuth Viktornak sem volt meg a pozícióhoz szükséges szakmai tapasztalata, ám az alapján nem lehet az esélyegyenlőség elvét végigvinni, hogy egy jogtalan kinevezés alapján legitimizálnak egy jogtalan kinevezést. 

A bíróság abban igazat adott Molnárnak, hogy a felmondási időre járó pénzét ki kell fizetni.

A döntés nem jogerős, a volt vezérigazgató a tárgyalás után tudósítónknak jelezte, hogy fellebezni fog. 

Szólj hozzá!

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.