Dézsi polgármester: Egy papagáj okosabb, mint egy városházi ellenzéki képviselő

Pintér Bence 2022-01-09 07:54:00
A Magyar Hangnak adott interjúból kiderül: nem sokallja az élményfürdő árát, mivel az állam állja a cechet.

Interjút adott a Magyar Hangnak Dézsi Csaba András polgármester. A korábban printben megjelent interjúból kimaradt, többnyire Győrre vonatkozó kérdések a minap kerültek fel a lap honlapjára. Ebből kiderül:

a polgármester nem sokallja az élményfürdő árát, mivel az nem önkormányzati, hanem állami pénzből épül.

„Ha meghívnak vendégségbe és nem én fizetem az számlát, akkor nem is sokallom” – nyilatkozta, bár egy későbbi kérdésre adott válaszból kiderül, hogy a magas ár egyik okaként emlegetett gátrendszer felépítésének költségébe azért bele kell szálljon a város, illetve a Pannon-Víztől is megvásároltak három kutat 300 millió forintért a projekt miatt.

Kiderült, hogy eredetileg a polgármester valóban nem támogatta a projektet, például szerette volna megőrizni valamilyen formában a Cziráky-medencét, amelynek a helyén „spray park” lesz. „Ugyanakkor meggyőztek azzal, hogy én nem járok eleget élményfürdőbe, és ma már az élményelemek fontosabbak a fürdőzők számára, ahhoz képest, hogy letegye a törölközőjét és napozzon, mint egy strandon. Győrben pedig vannak olyan területek, ahol ki tud menni az ember és napozni tud” – mondta a polgármester.

„Öt százalék volt mindössze a rockzenei esemény”

Szóbakerült aztán  a rockzene, illetve az, hogy sokak szerint kezd sok lenni a rockzene a győri programokban. „Ezek szerint Plácido Domingo rocker és a Halott Pénz rockzene. De volt Korda György és Balázs Klári is, akik szintén kikérnék maguknak, ha a rock kategóriába sorolnánk őket” – mondta a közismerten rockrajongó Dézsi polgármester, kiemelve, hogy a programoknak csak az öt százaléka volt rockzene.

Ezen a ponton jegyezte meg azt is, hogy „amikor azt mondják, hogy Dézsi polgármester luxuspapagájokat tart, akkor azért az fontos, hogy azért, mert egy papagáj okosabb, mint egy városházi ellenzéki képviselő, attól még nem luxus tartani. Egy ilyen madár egyébként sem drágább mint egy fajtiszta kutya.”

Glázer Tímea (DK) ellenzéki képviselő azóta a Facebookon ennek kapcsán ki is kérte magának a hangnemet.

Felmerült az is, hogy miért érez késztetést arra, hogy a városba látogató különféle rockzenei formációkkal énekeljen. „Néhány embert lehet, hogy irritál, de ezt senki nem erőlteti, egy kedves gesztusnak vette a többség” – válaszolta a polgármester, aki megjegyezte, hogy Borkai Zsolt volt polgármester is énekelt színpadon, illetve Radnóti Ákos alpolgármesternek is volt ilyen húzása. „Nem vagyok profi énekes, nem tudok, de szoktam énekelni. Az X-Faktorban nyilván nem vállalnám, hogy elénekeljem a Gyöngyhajú lányt” – mondta végül.

Az interjú itt olvasható.

Az interjúban Dézsi polgármester azt az állítást is tette, hogy lapunk „több ízben, rendszeresen” támadta volna az ő családját. Ez az állítás természetesen nem igaz, sosem tettünk ilyet, nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit értett így a polgármester. Ő ellenben – ahogy azt egyébként el is ismeri az interjúban – pontosan ezt tette idén nyáron.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.