Több embernek is egyszerre hat dózis vakcinát adtak be egy budapesti kórházban

Bazsó Bálint 2022-01-08 14:35:29
Az eset a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben történt. A 24.hu információja szerint összesen 12 oltakozó érintett.

Több embert is hat adag vakcinával oltottak be a fővárosi Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben a napokban - írja a 24.hu.

A lap információit az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) is megerősítette. A portál úgy értesült, hogy összesen 12 oltakozó érintett, a hírek szerint a vétkes szakdolgozó tévedésből nem hígította fel a vakcinát, ez okozta a túladagolást.

A vakcinákat ampullákban kapják kézhez az oltópontok, minden egyes ampullában több ember beoltására elegendő oltóanyag van, amit viszont az előírások szerint hígítani kell, csak ezt követően felhasználhatók. Ez utóbbi maradt el a szóban forgó esetekben.

Az OKFŐ a 24-nek küldött válaszában azt írta, álláspontjuk szerint a történtek hátterében egyértelműen emberi mulasztás áll. Közölték, az intézmény a szükséges lépéseket megtette, de azokat nem részletezték.

Orvosszakmai megítélésünk szerint, mely az érintett oltakozók 48 órás, részletes utánkövetésén alapul, az általános oltási reakción kívül egészségkárosodás gyanúja nem merül fel

– írta a tárca a 24.hu megkeresésére.

Hozzátették, az érintettek egészségi állapotát a továbbiakban is megfigyelik.

Véletlenül hat adagnyi Pfizer-vakcinát adtak be egy szombathelyi férfinek

Tévedésből 1 helyett 6 adag Pfizer vakcinát kapott egy szombathelyi férfi, számolt be róla az RTL Híradója a megyei napilap nyomán. Az ampulla, amiben a vakcinát tárolják, tíz adagot tartalmaz, ebből adtak be tévedésből hat adagot a férfinek. A férfi nem a tömeges oltásra jelentkezett, hanem a háziorvosa oltotta be.

Magyarországon tavaly májusban fordult elő, hogy tévedésből egy helyett hat adag vakcinát adjanak be valakinek. Akkor egy szombathelyi férfit a háziorvosa oltott be véletlenül egy teljes ampullával. Amint a tévedés kiderült, kórházba szállították az illetőt megfigyelésre. Az akkori hírek szerint hőemelkedése volt és fájt a feje, de ennél komolyabb mellékhatást nem észleltek nála.

Szólj hozzá!

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.