Az omikron rendkívüli fertőzőképességéről beszélt Merkely Béla

Bazsó Bálint 2022-01-08 19:23:58
A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik koronavírus elleni vakcinát - tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t. Közleményükben idézik Merkely Béla rektort, aki a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt.

Hangsúlyozta: a vakcina az oltottak esetében várhatóan megszelídíti a vírus okozta kórképet, védőhatása stabilan magas szintű a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulása ellen, jelentősen csökkenti a kórházba kerülés, illetve a halálos kimenetelű fertőzés kockázatát.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a 65 év felettiek, az onkológiai, kardiológiai és cukorbetegséggel, valamint a jelentős túlsúllyal küzdők nehezebben tudják legyőzni a betegséget.

A vírus korábbinál gyorsabb terjedése miatt az esetszámok robbanásszerű növekedésére kell számítani, az oltatlanok pedig még nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint eddig - emelte ki a rektor.

Merkely szerint nincs szükség szigorításra

Nincs szükség a központi járványintézkedések szigorítására - mondta az RTL Híradónak péntek este Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Ugyanakkor hozzátette: aki érzi az omikron variáns tüneteit, vagyis torokkaparás, fejfájás, köhögés, orrfolyás és rövid ideig tartó láz, az végeztessen antigén tesztet.

Merkely Béla úgy fogalmazott: "mindenkit buzdítok a harmadik oltás felvételére, mert csak ezzel lehet esélyünk az egészség és a munkaképesség megőrzésére". A nemzetközi tapasztalatokból az látható, hogy a vakcinák a korábbi variánsokhoz képest az omikron esetében kevésbé nyújtanak védelmet magával a fertőzéssel szemben, ugyanakkor ha kialakul az oltottaknál a Covid-19, az jellemzően csak enyhébb lefolyású, szezonális felsőlégúti kórkép formájában jelenik meg, és nem a szervezetet komplexen érintő súlyos betegségként - mutatott rá.

A teljes körű, azaz három oltás legfontosabb előnye tehát, hogy minimálisra csökkenti a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulását, a kórházba kerülés és a halálozás rizikóját - tette egyértelművé.

A rektor jelezte, hogy a Semmelweis Egyetemnek kezdettől fogva prioritás volt az oltások biztosítása, hiszen ez az egyetlen eszköz, amivel középtávon legyőzhető a koronavírus-járvány. Éppen ezért munkatársai mindig készen álltak az oltópontokon a feladatra - hangsúlyozta Merkely Béla.

Felidézte: a járvány első két hullámát a vuhani, a harmadikat a brit, a negyediket a delta variáns okozta.

Mint fogalmazott: "úrrá tudtunk lenni" a negyedik hullámon, ugyanakkor kijelenthető, hogy a rendkívül fertőzőképes omikron variáns megjelenésével és elterjedésével elkezdődött az ötödik hullám. Ez arányaiban kevésbé okoz súlyos lefolyású betegséget, de kiemelkedő fertőzőképessége miatt az esetszámok jelentős növekedésével kell számolni Magyarországon is, akár napi több tízezerre felmehet az új megbetegedések száma, és ezért összességében a súlyos esetek száma is emelkedni fog. Ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy minél nagyobb legyen a lakosság átoltottsága - fűzte hozzá.

A Semmelweis Egyetemen 2020. december 26-án - az országban elsők között - kezdődött meg a vakcináció, és ezt követően is mindig azonnal reagáltak az olthatók körének bővülésére. 2021. január 7-én indult el a szociális intézmények és idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása, amely a fővárosban a Semmelweis Egyetem feladata volt. 2021. február 4-e óta folyik a családorvosok által beutalt oltásra jogosultak vakcinációja is, 2021. március 27-től pedig hazai szinten elsőként az egyetem oltotta a várandósokat és szoptató édesanyákat. 2021. június 14-én az elsők között kezdte meg az intézmény a 12-15 évesek, december 15-től pedig az 5-11 év közöttiek oltását - sorolta.

Nem javul az állapota: Csollány Szilveszter több mint egy hónapja van lélegeztetőgépen

Már egy hónapja kórházban van, lélegeztetőgépen és harcol az életéért Csollány Szilveszter. December 6-án került napvilágra, hogy intenzív osztályon ápolják Sydney 51 éves olimpiai bajnokát - írja a Blikk. A tornász még november elején kapta el a koronavírust, aztán két hét után annyira rosszul lett, hogy mentővel Sopronból az egyik budapesti kórházba, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították, s azóta is ott kezelik.

A múlt év novemberében és decemberében megszervezett oltási akcióheteken megemelt kapacitással várták az embereket az egyetemi oltópontok. Az egészségügyben dolgozó egyetemi munkatársak körében százszázalékos az átoltottság, és a harmadik oltás felvételének aránya is közelíti ezt.

Merkely Béla hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem a kezdetektől fogva a legmesszemenőbbig elkötelezett a vírus elleni harcban minden fronton; a megelőzésben, a tanácsadásban és a betegek kezelésében egyaránt. Az oltási hajlandóság növelésében a rektor kulcsfontosságúnak tartja az érthető, szakmai alapú kommunikációt, amelyet az egyetem kezdetektől követett.

"Az infodémia, a vírussal kapcsolatos álhírek, a zavart keltő információk gyengítik a járvány elleni védekezést, az oltásellenes erőket erősítik és csökkentik az oltási hajlandóságot, ennek következtében pedig növelik a súlyos megbetegedések és halálozások számát. Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy a lakosság hiteles forrásokból tájékozódjon"

- jegyezte meg.

Merkely Béla reményének adott hangot, hogy az idei év összességében könnyebb lesz, mint az előző, és arra számít, hogy az omikron variáns elhozza a járvány végső lecsendesedését, de ehhez is arra van szükség, hogy minél többen felvegyék az oltást.

Az egyetem három oltópontján továbbra is várják az első, az elmaradt második vagy a harmadik oltásra jelentkezőket.

Regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu felületen lehet, időpontfoglalás (a regisztráció után) az EESZT felületen érhető el. Ezenkívül januárban is lesznek országos szintű oltási akciók, amikor előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet menni oltásra - áll az egyetem közleményében.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.