A britek szerint nem kell negyedik dózis, mert a harmadik is nagyon hatékony

Bazsó Bálint 2022-01-08 11:04:51
Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadagból álló jelenlegi oltási kurzus is sokáig jelentős védelmet nyújt.

A brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) péntek este ismertetett tájékoztatója leszögezi, hogy a harmadik, hatáserősítő oltási adag a korábban dominánssá vált delta és az azóta megjelent, gyorsan terjedő omikron vírusvariáns esetében is magas szintű lakossági immunitást biztosít a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedések ellen.

A JCVI idézte a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett legfrissebb nagyszabású vizsgálatot, amely kimutatta, hogy jóllehet az enyhe tünetekkel járó koronavírus-fertőződés elleni védelem hatékonysága a harmadik adag beadása után három hónappal 30 százalék körüli szintre gyengül, a három vakcinadózis azonban a legveszélyeztetettebb idős korcsoportokat is tartósan 90 százalék körüli hatékonysággal védi a fertőződésből kialakuló Covid-19 betegség súlyos szövődményei ellen.

Az oltásügyi tanácsadó testület közölte: minden tényezőt megvizsgálva áttekintette, hogy milyen potenciálisan kedvező egészségügyi hatásokkal járna a negyedik oltási dózis alkalmazásának azonnali elkezdése a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokban az omikron okozta fertőzési hullámra adott válaszintézkedésként.

Az állásfoglalás szerint a bizottság ennek alapján azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a nagy-britanniai oltási kampányban továbbra is a hatáserősítő, emlékeztető harmadik oltási adagok minél szélesebb körű beadása kapjon elsőbbséget, mindenekelőtt az idősebb korcsoport tagjai és a kockázati csoportokba tartozók számára.

A JCVI szerint ugyanis a negyedik dózisok - vagyis a második emlékeztető oltási adagok - alkalmazása a 80 éven felüliek és az idősotthonok lakói esetében jelenleg csak korlátozott előnyökkel járna, miközben jelentősen megterhelné a már zajló oltási programot.

A testület megállapította azt is, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta mostani fertőzési hullám nagyon gyors lefutású, és így csak korlátozott idő lenne arra, hogy a további oltási adagok alkalmazása a jelenlegi járványhullám tartama alatt jelentősebb hatást fejthessen ki.

A JCVI hangsúlyozza, hogy az oltási program fő célja a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos megbetegedések megakadályozása. Az enyhe tünetekkel járó vagy tünetmentesen lezajló megbetegedések elleni védelem elérése a jelenleg rendelkezésre álló oltóanyagokkal az emlékeztető dózisok rendszeres, akár háromhavonta ismétlendő beadását tenné szükségessé, de ez nem tekinthető hosszú távon fenntartható stratégiának - áll a JCVI péntek esti ajánlásában.

Jórészt ugyanezt fogalmazta meg minap megjelent nyilatkozatában Sir Andrew Pollard, a JCVI elnöke.

Pollard professzor - aki az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlegének vezetőjeként az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus-vakcinájának kifejlesztését is irányította - a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: nem lehet az egész világot minden négy-hat hónapban újraoltani, ez nem tartható fenn és nem is finanszírozható, ezért a jövőben is a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokra kell összpontosítani az oltási kampányokat.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.