Vas megyében valaki feljelentette az Oroszlánkirályt, mert szerinte a történet megkérdőjelezi a hagyományos nemi szerepeket

Nagy Donát 2022-01-04 09:14:14
Házmesterország.

Fél év alatt több mint 130 panasz érkezett a médiahatósághoz a homoszexualitás megjelenítésére vagy kiskorúak védelmére hivatkozva, pedig tavaly ugyanebben az időszakban csak 32-en tettek bejelentést, írja az RTL.

Azaz jól megugrott a feljelentési kedv a Fidesz által gyermekvédelmi törvényként emlegetett melegellenes törvénymódosítás elfogadása óta.

Ahogy az várható volt: megszavazta a parlament a melegellenes törvényt

Az erről szóló jogszabályt kedden 157 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett fogadta el az Országgyűlés. A törvény pedofilokat érintő része szerint nyilvántartás épül ki a pedofilokról: az ügyfélkapura belépve lehet keresni egy konkrét névre, az adatok lekérdezésére a szülő vagy más hozzátartozó lesz jogosult, miután megjelölte az adatigénylés alapját.

A cikk szerint a Médiatanács eddig egy eljárást sem indított, ám az LMBTQ-közösséget képviselő szervezetek szerint sokat rontott a helyzetükön az új jogszabály. 

"Köpöd ki! Hülye leszbikus!"

– ezt ordította idén ősszel egy férfi az egyik újpalotai panelház ablakából, majd egy tojást dobott a ház előtt csókolózó leszbikus párra, írja példaként az RTL. A két nő „bűne” mindössze annyi volt, hogy miután találkoztak, csókkal üdvözölték egymást, majd – nem foglalkozva a megjegyzésekkel – azonnal autóba ültek. Amikor kiszálltak, akkor vették észre, hogy autójuk ajtaja és egyikük kabátja is tojásos lett, azaz a férfi nem sokkal tévesztette el a célt.

Az egyik áldozat elmondása szerint a korábbi években is voltak megjegyzések, „viccesnek” szánt mondatok, de az utóbbi hónapokban, amióta a kormány összemosta az LMBTQ-t a pedofilokkal, romlott a helyzet. Azt mondta,

"sokaknak már nem szalonképtelen, ha valaki melegellenes kijelentést tesz, pedig korábban ez még annak számított."

Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője szerint a pedofiltörvényként ismertté vált jogszabálymódosítás elfogadása óta nőtt az utcai, szomszédok közötti és a munkahelyi bántalmazások száma. Azt mondja, hogy

"elsősorban azok a támadók, akik eddig is homofóbok voltak, ők ugyanis azt érzik, ennek a véleményüknek hangot adhatnak, akár erőszakos úton is."

A lap megjegyzi, hogy a június 15-én elfogadott módosítások értelmében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely "a szexualitást öncélúan ábrázolja". Az új szabályok azt is tiltják, hogy megjelenítsék, népszerűsítsék „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást”.

Az azonban több hónap alatt sem derült ki, pontosan mit is jelent a népszerűsítés, ezért kvázi bármire lehet alkalmazni, ha úgy akarják.

A homoszexualitást megjelenítő kiadványok, mesék miatt a kormányhivataloknál lehet panaszt tenni.

Eldöntötték: megtartják a gyermekvédelminek mondott, valójában melegellenes népszavazást

Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által által gyermekvédelminek nevezett népszavazást, írja az MTI. Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány független képviselő vett részt, az ellenzéki frakciók nem voksoltak. Az országgyűlési határozat négy kérdést tartalmaz. Ezek a következők: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?

Vas megyében például valaki azért tett bejelentést, mert szerinte a Csipkerózsika, az Oroszlánkirály, a Mulan és a Pumukli történetei megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket. A kormányhivatal tizennégy napig vizsgálta ezt az ügyet is, de végül azt állapította meg, hogy a beadvány nem volt elég alapos.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz új törvényre hivatkozva tavaly június vége és december 15. óta összesen több mint 130 bejelentés érkezett. A Médiatanács a vizsgálatok elvégzését követően eddig egyetlen esetben sem indított eljárást.

Az Ugytudjuk.hu szerkesztőségét is feljelentették, egy általunk közölt fotó miatt. A fényképen egy kormányzati plakát előtt csókolózik két lány. Hogy a velünk szemben tett panasznak mi lett a végkifejlete, arról az NMHH egyelőre nem tájékoztatta szerkesztőségünket.

Hatósági ellenőrzést kapott az Ugytudjuk.hu két csókolózó lány fotója miatt

Az NMHH azt vizsgálja, hogy történt-e jogsértés azzal, hogy egy fotót közültünk egy szerelmespárról. Még júliusban közöltünk egy fotót, ami Mia Femme blogger Facebook-oldalán futott velünk szembe. A képen két lány csókolózik a szombathelyi Gayer park hídján, a háttérben azzal a kormányzati progaganda plakáttal amely azt a kérdést teszi fel, hogy Ön félti a gyermekét a szexuális propagandától?

A Szivárványcsaládokért Alapítvány szerint a júniusban elfogadott törvény a sokadik olyan intézkedés, amely hátrányosan érinti a magyar LMBTQ embereket és szivárványcsaládokat: megszüntették például az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, korlátozták az azonos nemű párok örökbefogadását, ellehetetlenítették a nemváltást, és alkotmányba írták, hogy sok-sok család, ahol szeretetben nevelik a gyermeküket, nem számít családnak – közölte a szervezet a RTL-nek.

Ausztriában a szimpla buzizás helyett inkább tudományos alapokra helyezik a gyermekek felvilágosítását és az LMBTQ-kérdést

Orbán Viktor szerint nyugaton már az óvodákat járják az LMBTQ aktivistái, akik nemváltó műtétekre akarják rávenni a gyermekeket. Kiugrottunk hát Bécsbe, hogy megnézzük, kell-e rettegnünk, és valóban olyan rossz-e helyzet, mint azt a magyar kormány mondja. Interjúnk Mag. Johannes Wahala pszichoterapeutával, aki nem csupán az Osztrák Szexuáltudományi Társaság elnöke, hanem az általa létrehozott Courage Tanácsadó Központ vezetője.

Álláspontjuk szerint súlyos problémát okoz, ha az iskolákban nem lehet majd olyan foglalkozásokat tartani, amiken a másságról vagy a szokásostól eltérő családmodellekről beszélgethetnek a diákok. A mintegy 100 ezer érintett gyerek szerintük akkor marad majd segítség nélkül, amikor leginkább szükségük lenne rá. Érzékenyítés nélkül ugyanis többet fogják kiközösíteni, zaklatni vagy akár fizikailag bántalmazni azokat a gyerekeket, akik valamiért különböznek a többségtől. Márpedig ez nemcsak a szexuális kisebbségeket érinti, hanem például azokat a gyerekeket is, akik valamilyen betegséggel vagy fogyatékkal élnek, rossz az anyagi helyzetük, roma származásúak vagy akár más vallásúak – állítja az alapítvány.

Borítóképünk illusztráció, forrás: iMDB

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.