Testhosszal úszta le a vetélytársait a bodorka

Fehér Buda 2022-01-01 18:00:18
Nagyon helyben hagyta a többi társát az év legnagyobb versenyén.

A bodorka (Rutilus rutilus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson - közölte a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel. Harka Ákos elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 4155 szavazat érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A hazai álló és folyóvizekben egyaránt elterjedt bodorka 55 százalékos eredményével abszolút többséget szerzett riválisaival szemben - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a három jelölt közül a képzeletbeli ezüstérmet 25 százalékos támogatottságával a csak a Duna, a Dnyeper és a  Dnyeszter vízrendszerében élő, védett széles durbincs (Gymnocephalus baloni) érdemelte ki. Harmadik helyezett lett a nagyobb folyóink márna- és dévérzónájának erősebb sodrású szakaszait benépesítő bagolykeszeg (Abramis sapa) a voksok 20 százalékával.

Fotó: Wikipédia

Az idei év halát jellemezve a Magyar Haltani Társaság elnöke kifejtette: a bodorka nem nagy termetű, de a magyarországi vizekben gyakori pontyféle. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, és mivel többnyire mindkét faj szemgyűrűje narancsszínű, könnyen összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel.

A bodorka táplálékát zömmel kisebb gerinctelen állatok: férgek, alsóbbrendű rákocskák, apróbb puhatestűek alkotják. A nyugodt, vízinövényes élőhelyeket kedveli, így a kisebb-nagyobb csatornákban is gyakori. Ritkábban a folyók dévérzónájában is előfordul, itt azonban általában kevésbé színes, ezért például a tiszai példányokat a halászok fakó keszeg névvel emlegették.

Harka Ákos jelezte: az idei év hala gasztronómiai értéke sem elhanyagolandó, hiszen beirdalva, paprikás lisztben megforgatva és jól átsütve az íze kitűnő.

Szólj hozzá!

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.