Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás milliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt

Farkas Bazsi 2021-12-02 09:57:00
15 embert állítottak elő, és közülük hatot őrizetbe vettek.

Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás, a gyanú szerint a vállalkozások több mint 2 milliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a pénzügyőrök és rendőrök ügyészi irányítással egy keddi összehangolt akcióban az országban több helyszínen 15 embert állítottak elő, és közülük hatot őrizetbe vettek költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt.

A megalapozott gyanú szerint az őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy munkavállalóik után ne kelljen közterheket, illetve szolgáltatásaik után áfát fizetniük, igénybe vették egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét. A bűnszervezet tagjai egy többlépcsős céghálót hoztak létre, a munkavállalókat fiktív szerződésekkel foglalkoztatták, a hálózat alján működő vállalkozások pedig a közterheket ugyan részben bevallották, de nem fizették be. A hálózatban a cégeket rendszeresen cserélgették, és jutalék ellenében fiktív számlákat is kiállítottak.

A főügyészség által irányított nyomozásban korábban a bűnszervezet több tagját - köztük a csoport irányítóját és a cégeket biztosító ügyvédet - már letartóztatták.

A keddi akcióban a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő vagyonvédelmi cégek öt vezetőjét és a pénzt mozgató gyanúsítottat vették őrizetbe, bizonyítékokat és vagyontárgyakat foglaltak le.

Az ügyészség a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban indítványozta hat gyanúsított letartóztatását - tudatta a csoportvezető ügyész.

Frissítés

Cikünk megjelenése után kaptunk választ az Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivőjétől, akitől azt kérdeztük, hogy melyek az érintett cégek és kik a cégvezetők.

A megkeresésében érintett kérdésekre a válaszadásnak jogszabályi akadálya van az eljárás jelenlegi szakaszában - írta Szanka Ferenc.

Címlapképünk illusztráció.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.