Állítólag a legtöbben, akik akkor éltek, emlékeznek rá, mit csináltak, hol voltak a John Fitzgerald Kennedy ellen elkövetett 1963. november 22-i merénylet utáni percekben, órákban, amikor eljutott hozzájuk a hír.
Generációnkból pedig sokan így vannak ezzel 2001. szeptember 11-e esetén.
Valószínűleg a korabeli szovjet nemzedékek tudatába is mélyen bevésődött 1934. december 1-e.
Mert az e napon történtek legalább akkora hatással voltak országuk és a világ történelmére, mint a dallasi elnökgyilkosság vagy az ikertornyok lerombolása.
Ezzel vette kezdetét a sztálini terror, amely már nemcsak a lakosságot, illetve a párton belüli és kívüli ellenzékieket sújtotta.
A tisztogatások során lefejezték szinte a teljes szovjet pártelitet.
A kormány tagjai, a titkosszolgálatok vezetői, a tábornoki kar marsalljai közül is sokan kivégzéssel fejezték be életüket.
Eközben vált Sztálin nagy hatalmú kommunista politikusból csalhatatlan bolsevik pápává, istenített, teljhatalmú diktátorrá, akinek már a párton belül sem volt többé féke vagy ellensúlya.
De mi is történt ezen a napon a Szovjetunióban?
Leningrádban, a pártközpont épületében lelőtték Szergej Mironovics Kirovot, az SZKP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki emellett a leningrádi pártszervezet vezetője, a rendszer egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb politikusa volt.
A történtekről a szovjet közvélemény (illetve a II. világháború után létrejött többi pártállami rendszer lakossága) évtizedeken át jóformán csak az egyébként többször is változó hivatalos magyarázatot ismerhette.
1934. december 1-én, 18 évvel ezelőtt mély gyászba borult a Szovjetunió népe. A leningrádi tanács épületében ezen a napon ölték meg Kirov elvtársat
– írta Bács-Kiskun Megyei Népújság az 1952. december 1-i, a merénylet évfordulóján közölt cikkben.
A ”kincstári” szovjet verzió évtizedeken át arról szólt: a gyilkosság összeesküvés eredménye volt. Csak épp az összeesküvők személye változott.
A sztálini korszakban azt mondták, (miként a Rákosi-korszakban megjelent, fentebb idézett évfordulós írásban is az szerepel), hogy
A gyilkost egy külföldi kémszervezet szolgálatában álló trockista-buharinista csoport bérelte fel.
Lev Trockij és Nyikolaj Buharin a Szovjetunió Kommunista Pártjának belső ellenzékét alkotó csoportok vezetői voltak a '20-as években.
Sztálin mindkettőjüket kiszorította a pártvezetésből, s ők lettek hivatalosan megvádolva a Kirov-gyilkosság felbújtóiként.
Trockijt mexikói száműzetésében 1940-ben a szovjet hírszerzés egyik ügynöke meggyilkolta, Buharint pedig 1938-ban, egy koncepciós per után kivégezték.
Sztálin halála után viszont, amikor az új pártvezető, Nyikita Hruscsov igyekezett elhatárolódni elődje személyi kultuszától, a sztálini terrortól, már azt vélelmezték: maga Sztálin adott utasítást Kirov megölésére, a gyilkosság szovjet titkosszolgálati összeesküvés volt.
Ki volt Szergej Mironovics Kirov, s miért kellett meghalnia?
„Bármilyen munkaterületen dolgozott is, mindig megtalálta az utat a dolgozók legrejtettebb gondolataihoz és reményeihez. Ezért tudott olyan példátlanul lelkesítőén hatni a tömegekre. Mint kiváló szónok, egyszerű, világos, de mély értelmű beszédeivel mindig magával ragadta a hallgatóságot”
– írta róla az 1952-es cikk.
Ha a propagandasallangokat lehántjuk róla, a kutatók javarésze szerint a mondatok lényege annyiban megállja a helyét, hogy Kirov az átlagos szovjet pártvezetőkhöz viszonyítva rokonszenvesebb, megnyerőbb egyéniség volt.
Szergej Mironovics Kosztrikov néven, szegény orosz családba született 1886. március 27-én Vjatka orosz kormányzóságban, Urzsum városában. Hat testvére közül négy nem élte meg a felnőttkort, s miután szüleit hamar elvesztette (apja elhagyta őket, anyja TBC-ben hunyt el), nagyanyja nevelte, de hétéves korában - a család rossz anyagi helyzete miatt - árvaházba került
Szergej Mironovics KirovFotó: Wikipédia
Kirov ösztöndíjas diákként mérnöknek tanult, s már 18 évesen az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt tagja lett, azon belül a Lenin vezette a bolsevik frakció hívévé vált.
Művelt ember volt, olvasmányai közt szerepelt Dosztojevszkij, Csehov, Victor Hugo, Anatole France, Descartes, sőt a Biblia is. Halálakor már 20 ezer könyve volt, újságíróként is dolgozott.
Az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után részt vett a polgárháborúban, mely alatt
több mint négyezer ember kivégzését rendelte el.
Mindezek dacára is a szovjet rezsimen belül a mérsékeltek között tartották számon, sőt, igyekezett
„jó viszonyt ápolni a mensevikekkel, ami miatt pártbeli riválisai többször is azzal vádolták meg, hogy ő maga is az ellenfél táborát gyarapítja”
1921-től az Azerbajdzsán bolsevik pártszervezetét vezette, 1926-tól pedig Sztálin híveként leningrádi első titkár. (E tisztségében a Trockijt támogató pártellenzékit, Grigorij Zinovjevet váltotta.)
Anatolij Ribakov Kirov-gyilkosságról szóló regénye, az Arbat gyermekei szerint Sztálin elégedetlen volt Kirov teljesítményével.
"Ő küldte el Leningrádba, rábízta, hogy megtörje az ellenállás, a kevélység és az ellenzékiség örök támaszát.
De nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem törte meg a várost, ellenkezőleg, az élére állt, olcsó népszerűségre tett szert, és most országos népszerűségre törekszik, Sztálin elvtárs ellenében mérsékelt nézeteket valló, igazságos és nagylelkű embernek igyekszik mutatni magát. A Politikai Irodában felszólalt Rjutyin, majd később Szmirnov, Tolmacsev és Ejszmont kivégzése ellen. És a Politikai Iroda többi tagját is magával ragadta. Még Molotov és Vorosilov is habozott. Csak Lazar állt ki fenntartás nélkül az agyonlövés mellett."
Tény, hogy Kirov (aki 1930-től az SZKP csúcsvezetése, a Politikai Bizottság - vagy ahogy akkor hívták, Politbüro - tagja volt) jóval népszerűbbnek bizonyult a tagság soraiban, mint Sztálin.
A párt 1934-es kongresszusán (amelyen hivatalosan már nem létezett belső ellenzék, ezért is nevezték - a sztálini irányvonal diadalára utalva - a Győztesek Kongresszusának)
a Központi Bizottság tagjainak választásakor Kirov kapta a legkevesebb elutasító szavazatot,
mindössze hármat, míg Sztálin a legtöbbet, 292-t
– említi a fentebb idézett Múlt-kor cikk is.
Kirov életmódja Ribakov műve szerint nagyon eltért Sztálin és a nómenklatúra zárt világának stílusától.
Kirov mohón áhítja a népszerűséget, rájátszik az egyszerűségre.
A Kamennosztrovszkij sugárúton lakik egy közönséges bérházban, gyalog jár munkába, sétálgat a leningrádi utcákon,
megkocsikáztatja a gyerekeket az autóján, fogócskázik velük. [...] Virtuskodásával, közvetlenségével Kirov őt provokálja, ezzel akarja hangsúlyozni, hogy lám Sztálin a Kremlben lakik, őrség vigyázza, nem járkál az utcán, nem játszik a gyerekekkel, igenis ezzel akarja hangsúlyozni, hogy Sztálin fél a néptől, bezzeg ő, Kirov nem fél tőle
– olvasható az Arbat gyermekeiben.
Az 1956-os XX., valamint az 1961-es XXII. pártkongresszuson Hruscsov igyekezett leleplezni Sztálin bűneit (nem beszélve ugyanakkor a saját felelősségéről, hisz a sztálini terror, a Kirov halála utáni megtorlások éveiben ő is a Politbüro tagja volt.)
A '30-as évek jogsértései, koncepciós perei vizsgálatai során merült fel, hogy Sztálin keze benne lehetett Kirov halálában.
Sztálin a harcostársaival, Molotovval és Vorosilovval. Ő lett volna az értelmi szerző?Fotó: Wikipédia
A leningrádi pártbizottság központja, a Szmolnij biztonságáért is felelős titkosszolgálat, az NKVD helyi vezetője Kirov bizalmasa, Filipp Medvegy volt.
Sztálin e verzió szerint Genrih Jagoda belügyi népbiztost arra utasította:
cserélje le Medvegyet a hozzá hű Grigorij Jevdokimovval. Kirov ekkor közbelépett, és megpróbálta a cserét megakadályozni.
Alekszandr Orlov disszidált NKVD-tábornok visszaemlékezései szerint
Sztálin ekkor adta parancsba Jagodának legfőbb ellenlábasa megölését
Jagoda utasította Medvegy helyettesét, Ványa Zaporozsecet,
hogy hajtsa végre az akciót. Zaporozsec visszatért Leningrádba, hogy megtalálja a merénylet végrehajtására alkalmas embert: ő volt Lenyoid Nyikolajev
– említi a Múlt-kor cikke, amely szerint
A férfi először október 15-én tett kísérletet arra, hogy a Szmolnijban megölje Kirovot. Bár a biztonsági szolgálat emberei meghiúsították Nyikolajev szándékát, a férfi - aki az épületbe becsempészett Nagant M1895 revolverével egyértelműen vétett a hatályos szovjet törvények ellen - tisztázatlan oknál fogva szabadon távozhatott.
Nem kevésbé gyanús, hogy ezt követően Kirov testőrségét - moszkvai utasításra - négy főre csökkentették.
Valójában - lévén, hogy a merénylet aktáit titkosították - a közvélemény egészen a közelmúltig a Sztálin, majd Hruscsov által előadott verziókból ismerhette csak a történetet.
Melyek (a Kreml mindenkori ellenségképének megfelelően) először trockista, aztán sztálinista összeesküvésnek tulajdonították a gyilkosságot. (S ez jól illeszkedik a minden ilyen cselekvés mögött konspirációt gyanító szovjet mentalitásba.)
A hruscsovi prekoncepciót melegítették fel a Gorbacsov-korszakban is. Ennek szépirodalmi lecsapódása Ribakov idézett alkotása.
„Sztálin elégedetlen a leningrádi helyzettel, ezt mindenki tudja. Azt követeli Kirovtól, hogy lépjen fel az úgynevezett zinovjevista ellenzék tagjai ellen, szabadjára akarja engedni a terrort Leningrádban.
Miért?
Ez lenne a gyutacs az egész országra kiterjedő terrorhoz?
Kirov megtagadta ezt, és Zaporozsecnek feltehetően az a feladata, hogy egy olyan incidenst provokáljon, amely segít leküzdeni Kirov ellenállását”
– írja Ribakov.
A regény egyik hőse, Berezin, a titkosszolgálat főtisztje próbálja meghiúsítani a tervet. Neki jutnak eszébe Sztálin alábbi mondatai:
„A halál minden problémát megold. Ha már nem él valaki, nincsenek vele problémák sem”
„Ilyen ennek az embernek a filozófiája. Most is ezt allkalmazná? Igen, biztos, hogy igen.”
– utal rá Berezin, hogy a gyilkos terv mögött Sztálin áll.
Végül 2009-ben oldották fel a Kirov-ügy dokumentumainak titkosítását, ezekből a Múlt-kor cikkében is hivatkozott iratokból az derül ki, hogy Kirovot
egy magányos merénylő ölte meg, és mindez a korábban hitt hatalmas összeesküvés helyett csak ürügy volt a tisztogatások megindítására - ez pedig azt jelenti, hogy Kirovot mégsem Sztálin gyilkoltatta meg, ő „csupán” saját céljaira használta fel a tragédiát”
A dokumentumok szerint a merényletet Leonyid Nyikolajev
bosszúból követte el. Nyikolajevet ugyanis korábban a helyi pártszervezetben nem támogatták, és egy jóval alacsonyabb beosztást javasoltak a számára. (Azután a pártból is kizárták.)
Illetve a szerelemféltés is felmerült indíték gyanánt.
Kirov ugyanis (finoman szólva) nem volt monogám típus, több házasságon kívüli kapcsolatára is fény derült, egyebek között a merénylő, Nyikolajev feleségével, a Szmolnij titkárnőjével, Milda Dranunéval is viszonya volt
– említi a 2009-es dokumentumokra szintén hivatkozó IPM-cikk.
Mely szerint
Nyikolajev a helyszínen véget akart vetni életének, de letartóztatták, s alig egy hónappal később ítélet nélkül kivégezték.
A szerelmi háromszög arra is magyarázattal szolgálhat, miért engedték szabadon a pisztollyal Kirov életére törő Nyikolajevet a sikertelen gyilkossági kisérlet után. Nem azért, mert Sztálin állt mögötte, s Jagoda fedezte a tettét.
Hanem talán Kirov gondolta úgy: jobb ezt diszkréten rendezni. S ő mondta a biztonságiaknak: engedjétek, ne bántsátok, nem politikai ellenség, csak egy féltékeny férj, majd elrendezem vele a dolgot.
Valerij Osztrovszkij szentpétervári történész-politológus a Komszomolszkaja Pravdában azt nyilatkozta:
Csak a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusán, 1961-ben, a személyi kultusz Hruscsov általi leleplezésének folyamán merült fel, hogy Sztálin adott volna parancsot Kirov meggyilkolására.
Tatyjana Szuharnyikova, a szentpétervári Kirov Múzeum igazgatója pedig, aki a titkos anyagokat is tanulmányozhatta, az Interfax hírügynökségnek elmondta:
a most nyilvánossá vált iratokban sincs utalás arra, hogy Sztálin utasítására eliminálták volna Kirovot,
de a diktátor kihasználta a történteket.
„Leningrád lakossága 1935 első félévében 35 ezer fővel fogyatkozott meg, s ekkor kezdődtek meg a tömeges repressziók, kivégzések és a btk. módosításai”
– tette hozzá.
Más források – páldául Alla Kirilina műve, amely kiadatlan levéltári dokumentumokra támaszkodott – már jóval korábban is cáfolták a sztálini összeesküvés teóriáját.
Persze vannak még tisztázatlan mozzanatok.
„A tisztázáshoz politikai szándék szükséges, mert kizárólag a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és a bűnügyi nyomozó szervek képzett szakértői deríthetnék ki, mi történt valójában”
– mondta a kutató.
Hogy mi a tanulság?
Sztálinból (az általa elrendelt számtalan kivégzés után) persze kinézzük, hogy ő tette el láb alól Kirovot. Ahogy Szaddám Huszeinből is kinéztük, hogy vannak tömegpusztító fegyverei.
De mindkettőről kiderült, hogy nem igaz.
A diktatúrák, a totalitárius és autoriter rezsimek, az összeesküvés-elméleteket használó politikusok előszeretettel sugallják: minden negatív dolog, ami történik, valamilyen sötét tervet követ.
Valójában azonban a történelem során nagyon sokszor a véletlen, pontosabban egy magányos egyén ambíciója, bosszúvágya tereli új vágányra az élet cselekményét.
