A fideszes képviselők leszavazták, hogy később visszanézhetőek legyenek a sárvári képviselő-testületi ülések

Fehér Buda 2021-11-30 11:11:00
Az üléseket jelenleg csak egyszer, élőben közvetíti a városi tévé, ám sokaknak nem jó a délután négy órai időpont.

Még november elején írtunk arról először, hogy a sárvári képviselőtestületi-ülésen Klimits István (független) közölte: a városban többen is visszanéznék az üléseket, ám a városi tévé jelenleg csak egy alkalommal, élőben közvetíti ezt. Mivel az ülések többnyire délután négy órakor kezdődnek, sokan így nem tudják nyomon követni az eseményeket, később pedig nem érik el az adást.

Klimits ezért azt kéri, hogy a felvételek kerüljenek fel a városi média honlapjára, vagy akár a Youtube-ra, úgy, mint a tévé hírműsorai is. Dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző szerint viszont a szervezeti és működési szabályzat értelmében jelenleg csak az élő közvetítés jöhet szóba, ám az SZMSZ-t a jogi bizottság tudja módosítani, így első körben oda kerül Klimits kérése.

A múlt héten újból összeült a testület, így már a képviselők elé kerülhetett Klimits felvetése, a

fideszes képviselők viszont az erre irányuló módosító indítványt leszavazták.

"Kondora István és csapata szerint a sárvári lakosoknak nem kell lehetőséget biztosítani arra, hogy a testületi üléseket bármikor megnézhessék, amikor azt idejük engedi"

- teszi hozzá Klimits a Facebook-oldalán. A képviselő arra is kitért, hogy Sárváron egyre több az olyan televíziós szolgáltató, amelynek a programcsomagjában már nem szerepel a helyi televízió, ezért sok előfizetőnek nincs lehetősége a testületi ülések követésére.

A képviselő viszont egy második javaslattal is előállt, most azt indítványozza, hogy az üléseket a neten is közvetítsék, hogy azok is nézhessék, akiknek nincs lehetőségük a Sárvári TV adását nézni. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.