Nagyon egyszerű kérdést tett fel Ungár Péter a parlamentben, mégsem tud rá a kormány válaszolni

Bazsó Bálint 2021-11-29 18:31:07
Pedig többször is megkérdezte, hátha. De nem. Nincs válasz.

A "szennyező fizet elvéről" kérdezte a kormányt az Országgyűlés plenáris ülésén Ungár Péter. A Vas megyei LMP képviselője három hazai szennyező vállalat példáját hozta fel bizonyítandó, hogy bizony a kormány által sokszor elmondott elv bizony csak elv marad...

"A Coca-Cola  negyedik éve nyeri meg a legnagyobb műanyag szennyező díját, mégis, adókedvezmények fomájában, nemhogy mint a legnagyobb szennyező fizetne a magyar költségvetésbe, hanem a magyar állampolgárok még fizetnek is ennek a cégnek. Az Exxonmobil, ami egy klímaromboló nagyvállalat, amely 1982 óta 40 milliárd dollárnyi pénzt költött el arra, hogy szennyezze a környezetet, ez a cég adófizetői pénzt kap a magyar költségvetéstől, és mint szennyező, nulla forintot fizetett be."

- sorolta Ungár, aki egy magyarországi cég esetét is felhozta. Mint mondta: a Mészáros Lőrinc tulajdonába tartozó Viresol kft. szennyezte a talajvizet, ám mivel lebukásuk után abbahagyták a környezetszennyezést, az ügyészség semmilyen bírságot nem szabott ki a cégre.

"A kérdés rendkívül egyszerű: amennyiben igaz, hogy a szennyező fizet, akkor melyik szennyező és mennyit fizetett az elmúlt 12 évben. Arra kérem a miniszterelnök urat, hogy összeg és cégnevekkel válaszoljon!"

- mondta Ungár Péter. 

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

"Összeg és cégnevek ügyében rossz helyre fordult" - mondta válaszában Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a három cég és a rájuk kiszabott bírság helyett inkább a felhasznált megújuló energiáról, a bioüzemanyagok arányáról, valamint a lakóépületek energiahatékonyságának fejlesztéséről beszélt, a Coca-Cola és az Exxonmobil-ra kiszabott bírságról nem ejtett szót. 

Végül az ominózus környezetkárosítás ügyében lényegében megismételte az ügyészség döntését, miszerint a környezetkárosító nem büntethető, ha az adott cég megszünteti a környezetkárosítást és helyreállítja azt.

Olyan kérdést kapott Áder János, hogy Ungár Péter válaszolt helyette

Az ENSZ 26. klímakonferenciájáról, a budapesti Planet 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozóról, a klímaváltozás elleni küzdelemről, a megújuló energiaforrásokról, az atomenergiáról, valamint a magyar zöldpolitika eredményeiről és hiányosságairól kérdezte az Index Áder János köztársasági elnököt.

Ungár Péter viszontválaszában továbbra is hiányolta azt az adatot, hogy a fentebb említett szennyező cégek pontosan mennyit is fizettek be a magyar költségvetésbe.

Gulyás Gergel második viszontválaszában ugyanakkor erről megint csak nem beszélt.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.