Kamunak tűnik az M80-as kétsávossá bővíthetősége

Nagy Donát 2021-11-25 14:04:21
A felüljárókat és más műtárgyakat szemlátomást nem úgy tervezték meg, hogy itt további sávok is fognak még épülni.

A Vas megye déli részén húzódó 8-as főút vitán felül régen kinőtte azt a forgalmat, amire eredetileg szánták. Jómagam is sokszor jártam meg ezen a Körmend - Szentgotthárd távolságot, miközben több hajmeresztő manővert is láttam autóstársaimtól.

"Kedvencem" a sűrű ködben szemből érkező, éppen előző szürke autó, világítás nélkül volt.

Aztán Orbán Viktor miniszterelnök maga jelentette be (többször is), hogy a nagy forgalomra való tekintettel megépíttet egy 2-szer 2 sávos gyorsforgalmi utat, ami a biztonságos közlekedés mellett a településeket is elkerüli. Így nem kell a kamionoknak a lakott övezeteken keresztül hajtaniuk, de a folyton mozgó munkaerő is kihagyhatja az 50-es zónákat.

Azonban valaki beleköpött a levesbe, és csökkentett műszaki tartalommal, azaz csak 2-szer 1 sávon épült meg az autóút, a menetirányok fizikai elválasztása nélkül.

 

Emiatt pedig több kritika is érte a kormányzati oldalt, plédául Bana Tibor (független) országgyűlési képviselő többször is tematizálta azt.

Bana Tibor V. Németh Zsoltot kérdezte

Hol a beígért 2x2 sávos gyorsforgalmi út, mire fordították az el nem készült két sávra szánt adóforintokat?

A fejlesztés egyébként uniós forrásból valósult meg, kivitelezést Duna Aszfalt Zrt. és a Mészáros és Mészáros Zrt. végezte, nettó 62 milliárd forint összegben. A sajtóban autóútnak nevezett úthoz hasonló, azaz csak 2-szer 1 sávos, elválasztás nélküli gyorsforgalmi út már épült Magyarországon, Dél-Zalában. Az M70-es eredetileg ilyen volt, és valódi "halálút" lett belőle, rengeteg balesetettel. Ott a kormányzat végül belátta, ez így tényleg nem lesz jó, és valódi autóúttá fejlesztették 2019-re.

Az október végén átadott M80-as út minőségével valójában nagy gond nincsen. Persze az nehogy csúcsteljesítmény legyen már, hogy egy vadonat új aszfaltcsík simára sikerült.

A gond az, hogy az átadás előtt és azt követően is számtalanszor elhangzott, hogy az M80-as később bővíthető lesz, az eredetileg kigondolt 2-szer 2 sávosra.

Jelen projektben szereplő szakasz teljes egészében része lesz a távlati TEN-T európai hálózatnak. A projekt keresztmetszeti kialakítása megfelel, a Minisztérium KIF/14081/2014-NFM ikt. számon kiadott levelében foglaltaknak, melyek alapján ütemezett kialakítást rendel el, a legkisebb forgalmú gyorsforgalmi utaknál, mely a takarékosabb 2x1 sávos kialakítású, a külön szintű csomópontok alkalmazásával biztonságosabbá tett és a forgalom akadálytalan haladását is biztosító úttípus. Végleges kiépítésnél 26,60m koronaszélességű autópályává fejleszthető 2x2 forgalmi sávos autóút kiépítése a távlati cél.

- olvasható a projekt összefoglalásánál a palyazat.gov.hu-n. Csakhogy az úton hajtva több ízben is kamunak tűnik az ígéret.

 

Ahogy az lenni szokott, itt is épült több felüljáró, valamint egy látványos (és méregdrága) völgyhíd is.

De a műtárgyakat elnézve laikusként az látszik: nem úgy tervezték meg őket, hogy azokon vagy azok alatt további sávok is elférjenek. 

A plusz sávok hiányán túl pedig talán nagyobb gond a középső, fizikai elválasztókorlát hiánya, amit utólag szintén nehezen elképzelhető, hogyan tennének le az úttestre.

Jelenleg a különböző irányú forgalmat egy dupla záróvonal választja el, ráadásul középen még piros csíkot is felfestettek. Ez a legtöbb autóst teljesen elriasztja az előzéstől, de valljuk be, mind láttunk már hülyéket az utakon. Meg kell hagyni, több helyen is létrehoztak előzésre használható plusz sávokat, de ha valaki meggondolatlan, fizikailag semmi sem akadályozza meg, hogy ezek helyett más szakaszokon, a dupla záróvonalon át előzzön meg egy teherautót. Ehhez pedig még ösztönző is lehet a sima aszfaltcsík.

 

Csak bízni tudunk benne, hogy nem fog tragédia történni a csökkentett műszaki tartalom miatt. Mindenesetre a kormány a magyar adófizetők pénzéből gőzerővel hirdeti az új utat, igaz, hogy ez pontosan mennyibe kerül nekünk, azt nem árulják el.

Szólj hozzá!

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.