Újra van óriáskereke Szombathelynek

Nagy Donát 2021-11-11 15:22:11
Amíg a megnyitásra vársz, hoztunk pár érdekességet a városban felállított látványosságról.

Már 2017-ben is lett volna lehetőség az óriáskerék felállítására Szombathelyen, ám akkor – mivel az önkormányzat helyett még egy egyesület szervezte az adventi vásárt – ezt nem vállalták be. Egy évvel később, 2018-ban ugyan már az önkormányzat vette a kezébe a városi ünnepet, de a lehetséges helyszínként megvizsgált Fő tér és Berzsenyi tér burkolata vélhetően nem bírta volna el az óriáskerék súlyát.

 2019-ben aztán új szelek kezdtek fújni Szombathelyen, és meg is találták a megfelelő helyszínt a látványosságnak, így a városban először épült fel az óriáskerék a Borostyánkő Áruház előtt.

Tavaly sajnos a pandémia miatt elmaradt ez az attrakció is, idén azonban újra felépítik a különlegességet.

A szombathelyi óriáskerék, a Hungary Ferris Wheel 50 méter magas, 30 gondolájában pedig összesen 180 fő fér el. A legfiatalabb látogató eddig egy nyakig bebugyolált 3 hetes picúr volt, a legidősebb "kerekező" pedig egy 98 éves hölgy.

 Ahogy az üzemeltetőtől megtudtuk, a most épülő szerkezetnek van egy nagy testvére is; ez jelenleg Biatorbágyon van, a szombathelyi már a második példány. Az óriáskerék egyébként Ajkán készült, és szinte teljesen magyar építőelemekből áll össze, egyedül a speciális világítást kellett Olaszországból beszerezni. A gyártást helyi lakatosokkal és munkaerővel oldották meg, amire kifejezetten büszkék.

Idén szombattól lesz látogatható nálunk a szombathelyi óriáskerék.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

A megnyitását követően gyerekeknek 1500, felnőtteknek pedig 2000 forintért lehet majd felmenni, de diák, családi és csoportos, kedvezményes jegy is váltható lesz. A pandémia miatt az üzemeltető ki fog helyezni kézfertőtlenítőt, és egy gondolába nem fognak idegeneket összeültetni – igaz, ez korábban is így működött. Az óriáskerék várhatóan februárig lesz felállítva.

 Két évvel ezelőtt a Katasztrófavédelem egy látványos mentési gyakorlatot is bemutatott, amire vélhetően idén is sor fog kerülni. Annak azonban kicsi az esélye, hogy valódi mentésre legyen szükség: az üzemeltető elmondása szerint egy esetleges áramszünet esetén a kerék saját aggregátora is képes megoldani az emberek lejutását, ha azonban ezzel is probléma lenne, akkor kézi erővel szintén megoldható a szerkezet forgatása. Aggódni azonban nem kell, probléma sosem volt eddig a berendezéssel.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.