Szombathelynek nem kellett, Győrben közönség kedvenc az óriáskerék

Farkas Bazsi 2019-01-11 21:21:00
Kisváros vagyunk, mert nálunk nem volt neki elég hely.

Tovább pöröghet az óriáskerék a győri Dunakapu téren! - írta tegnapi cikkében a kisalfold.hu. Az 50 méter magas, 30 gondolás, 180 fő befogadására alkalmas óriáskereket novemberben állították fel Győrben, csakhogy az első helyszín itt lett volna. 

A kerék tulajdonosa Horváth Mihály ugyanis elsőként Szombathely kereste meg azzal, hogy felállítaná nálunk azt. 2017-ben azonban még nem az önkormányzat, hanem egy egyesület szervezte az adventi vásárt, így a városvezetés akkor azt mondta, hogy várjanak 2018-ig, akkor más saját kézben szervezik meg a vásár, így könnyebben tudják a kerék sorsát is igazgatni.

2018-as adventi vásáron szó is volt róla, hogy a kereket felállítják a Fő téren, ám, ahogy az a szombathelyi jegyző Károlyi Ákos egy későbbi válaszából kiderült, megvizsgálták a lehetőségeket és a vizsgálat során azt állapították meg, hogy az óriáskerék nem fér el sem a Fő téren sem pedig a Berzsenyi téren, ráadásul biztonságos sem lenne annak felállítása. 

Úgy tudjuk, hogy a városvezetők attól féltek, hogy a térkő nem bírná el a kerék súlyát.

Győrben a Dunakapu téren lett felállítva a kerék. A tér közelében egy mélygarázs is van, ám úgy néz ki bírja a kerék súlyát. A győriek körében nagy népszerűségnek örvend a kerék, amelynek üzemeltetése külön költséget nem jelentett volna Szombathelynek sem, hiszen annak tulajdonosa csupán a jegybevételt kérte volna, cserébe azért, hogy felállíthassa a kereket. 


 

Szólj hozzá!

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.