Nem lesz idén adventkor óriáskerék Szombathelyen

Farkas Bazsi 2020-11-03 14:23:00
A vírushelyzet miatt csak hosszabb időre állították volna fel a kereket a látványosság tulajdonosai, de a Borostyán előtti parkolót nem engedte az önkormányzat hónapokra lezárni.

Sajnos idén nem tudjuk vinni a kereket Szombathelyre - kezdte kérdésünkre Horváth Mihályné, tulajdonos. Az óriáskerék tavaly nagy látványossága volt a karácsonyi vásárnak, idén azonban le kell róla mondania a szombathelyieknek.

- A vírushelyzet miatt nekünk csak akkor érte volna meg a kereket felállítani, ha hosszabb időre tervezhetünk. Mondjuk május vége, június eleje. A szombathelyi önkormányzat azonban azt mondta, hogy ennyi időre nem tudják kivonni a forgalomból a Borostyán előtti parkolót. Szóba jött még az is, hogy a kereket bevinnénk a Fő térre és ott állítanánk fel. Csakhogy az árusoknak most sokkal nagyobb távolságban kell felállítaniuk a bódéikat, így pedig a keréknek nem maradna már hely. Hát szomorúak vagyunk, de így máshova kell vinnünk az óriáskereket. 

A kerék üzemeltetője az Ugytudjuk.hu-nak elárulta, hogy ezúttal Kaposvárra viszik a szerkezetet. Ott ugyanis van olyan lehetőség, hogy a parkolást nem akadályozva, egészen május végig állhat a kerék.

- Így több a lehetőség is, hiszen az adventi időszakon kívül, jön a húsvét, a május elseje, a gyereknap, így nagyobb az esély arra, nem fogjuk veszteségesen üzemeltetni a kereket - zárta szavait Horváth Mihályné. 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.