Nincs elég kórházi dolgozó és betegágy, lemondják a halasztható operációkat

Nagy Donát 2021-11-10 12:00:19
Aki már bekerült a kórházba, azt még megműtik, azonban akit még nem vettek fel és halasztható a beavatkozása, azt nem engedik befeküdni.

Empatikusan, kellő rutinnal rendelkező kollégák rendezzék a lemondásokat

– kérik kórházigazgatókat a Népszava birtokába került levélben.

Aki már benn van a kórházban azt megműtik, de akit még nem vettek fel, és halasztható a beavatkozása, annak lemondják az operációját – ez olvasható ki abból a lap birtokába került levélből, amit az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese, Takács Péter küldött a centrumkórházak vezetőinek.

Fotó: Pixabay

A levelet vasárnap küldték ki, ami azért is érdekes, mert az operatív törzs a nyilvánosság előtt tegnap is csak lehetőségként beszélt minderről, amikor azt közölte:

A betegek védelméért és az egészségügyre háruló teher csökkentéséért egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása.

A lap megemlíti, már több beteg is a saját bőrén érezhette, hogy a korábbinál jobban akadozik az ellátás. Az Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézet ambulanciáján például már napok óta csak a sürgős reumatológiai és immunológiai eseteket, illetve a biológiai terápiás infúzióra érkezőket fogadják. Minden egyéb időpontra történő előjegyzést felfüggesztettek.

Az intézkedés hátterében az állhat, hogy a kórházak levelet kaptak arról, növelniük kell a koronavírusos betegek ellátására rendelt kapacitásukat és ezzel az egyéb, nem covidos betegellátás korlátozása is együtt jár. Az OKFŐ főigazgató-helyettesének levelében az áll: az intézmények ágyainak húsz százalékát kell felszabadítani úgy, hogy abból minden tizedik lélegeztetésre, illetve intenzív ellátásra is alkalmas legyen.

Mint ahogyan az várható volt a kora őszi nagy tömegrendezvények után – Békemenet, Vadászati kiállítás stb., amelyeken a kormány valamennyi járványlassító intézkedését felfüggesztette –, megugrott a betegek száma, ami egyre nagyobb terhet ró az ellátórendszerre.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.