Lefogták a kezeit és erőszakkal etettek egy gyereket - felfüggesztettet kapott három óvodai dolgozó

Bazsó Bálint 2021-11-09 19:32:00
Talán nem meglepő módon: eltiltották őket a szakmától.

Felfüggesztett börtönre és foglalkozástól eltiltásra ítélt a Székesfehérvári Törvényszék kedden három óvodai dolgozót, aki erőszakkal próbált megetetni egy kisgyereket - tudatta a Fejér Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint az asztalnál ebédre váró kisgyerek kezét két vádlott lefogta, a harmadik pedig kanállal a szájába tette az ételt. A gyerek emiatt sírni kezdett, de az óvodai dolgozók a második kanál ételt is megpróbálták a szájába erőltetni.

Csak akkor hagyták abba, amikor a tiltakozó, síró gyerek félrenyelt.

A korábban elsőfokon eljáró Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványtól eltérően mindhárom vádlottat közérdekű munkára ítélte. Az ügyész súlyosításért fellebbezett.

A Székesfehérvári Törvényszék kedden az ügyészi fellebbezésnek megfelelően megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és mindhárom vádlott esetében súlyosította a büntetéseket, felfüggesztett börtönt és foglalkozástól eltiltást szabott ki.

 

Szólj hozzá!

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.