Bemutatjuk a győri építési vállalkozót, aki politikai kapcsolatai révén jutott önkormányzati megrendelésekhez

Papp László Tamás 2021-11-04 12:01:00
Hlatky-Schlichter Lajos mintha csak a NER-oligarcha prototípusa lett volna.

Vállalkozóként legfontosabb céljának a helyi piac megszerzését tekintette; ehhez pedig a politikai befolyás és annak megfelelő felhasználása is hozzátartozott. A cégalapító ezért közéleti szerepet vállalt, és az így kialakult kapcsolatai nagymértékben hozzájárultak vállalkozói sikereihez.

e mondatokat bármelyik helyi NER-oligarchára (s általában a holdudvari, hatalomközeli vállalkozókra) elmondhatnánk.

Pedig e sorok Hlatky-Schlichter Lajosról, a dualizmus kori Győr jelentős építési vállalkozójáról szólnak, akiről a győri Nefelejcs közi Magyar Ispitában nyílt kiállítás.

Fotó: Papp László Tamás

A kiállítást Bagi Zoltán Péter, a Győri Levéltár főlevéltárosa nyitotta meg, a Terasz Csoport részéről pedig Nagy Zsuzsa mondott beszédet.

Bagi Zoltán Péter a Hlatky-Schlichter Lajos-kiállítás megnyitóján.

Fotó: Papp László Tamás

A tudásszomjas látogatók azonnal birtokba vették a kiállítóteret:

Fotó: Papp László Tamás

Mint a kiállításon megtudhattuk:

Hlatky-Schlichter Károly és Smikli Terézia gyermekeként látta meg a napvilágot Győrben 1853-ban.

Édesapja helyi kőműves kisiparos volt, aki tehetős lehetett vagy fontosnak tarthatta fia taníttatását, mivel Lajost a budapesti, majd a müncheni egyetemre küldte tanulni, ahol építészmérnöki diplomát szerzett. Hazatérését követően mindössze 23 évesen, 1876-ban átvette édesapja vállalkozását

derül ki a tárlaton.

Fotó: Papp László Tamás

Az általa kivitelezett legjelentősebb beruházások a korabeli város legimpozánsabb középületeit jelentették.

Fotó: Papp László Tamás

Ő építette a városházát, a főreáliskolát, az első takarékpénztárt, a királyi ítélőtáblát, valamint az iparkamara székházát is. Ezek ma is vizuális iránypontként szolgálnak a városban való tájékozódáshoz. Közülük több (mint például a városháza és a főreáliskola) a várost ábrázoló képeslapokra is rákerült.

olvasható a kiállításon. Ahol azt is megtudhatjuk: sikereit politikai beágyazottságnak köszönhette. Kettős személyiség volt, aki többféle módon volt képes politizálni.

„Közismertnek számított a városban gavalléros vendéglátása: „emlékezetes, hogy milyen előkelő, figyelmes úri modorban vezette a kamarai székház felavató ünnepségét."

Ugyanakkor a

kispolgárságnak mindig imponáló, mindenkinek odamondogató goromba magatartása révén szerzi meg a tömeg-bázisát.”

Ha valaki ráismerni vél Hlatky-Schlichter mentalitásában a jelenkori győri és országos politikára, közbeszerzési módszerekre, az nyilván csak a véletlen műve.

 

Fotó: Papp László Tamás

Közéleti pályájának csúcsát országgyűlési képviselősége jelentette.

– írják róla.

Fotó: Papp László Tamás

Az addigi győri honatya halálával 1908-ban a Függetlenségi 48-as párt színeiben mandátumot szerzett és bekerült a Parlamentbe. Politikai ars poeticája a ravasz középutassággal jellemezhető. Ez kitűnik egyrészt abból, hogy megválasztását megelőzően néhány évvel még a kormánypártot, azaz a Szabadelvű Pártot támogatta

– teszik hozzá.

Fotó: Papp László Tamás

Politikai hűsége azonban nem volt tartós, hiszen az I. világháború alatt ismét "oldalt" váltott. Ez azt jelentette, hogy bár ellenzéki képviselőként lett tagja a parlamentnek, ám hamarosan a Tisza István-féle kormánypárt, a Nemzeti Munkapárt támogatója lett

– olvashatjuk ugyanitt.

Kicsit sem volt tehát köpönyegforgató vagy szélkakas

– fűzi hozzá a cikkíró.

Fotó: Papp László Tamás

Másrészt, politikai középutasságára jellemző módon, ugyan minden társadalmi csoport követeléseinek a jogosságát elismerte, de tartósan, óvatosságból egyiket sem támogatta.

– vagyis mértéktelen politikai bátorsággal sem vádolhatjuk őt.

S ha már közpénzes megrendelések: a két helyiségben kiállított néhány fotóért, rajzért a 8 millió forint némiképp túlárazottnak látszik, biztos sok munka volt benne, de ennyire? 

Fotó: Papp László Tamás

Aki nem hiszi, a kiállításon utánajárhat!

Cikkünk megjenése után érkezett helyesbítési kérelem a Győri városi levéltár részéről, hogy a fentebb szereplő (s a fotón látható) 8 millió forintos támogatás nem a konkrét kiállításra lett teljes összegben fordítva, hanem ez egy kétéves projekt költségvetése, melynek részletei e linkben találhatóak.) 

Mely egyebek között Győr helytörténetét, kulturális sajátosságokat, városi legendákat feldolgozó kiállítás szervezését, kevéssé ismert és ma már nem létező vagy még létező épületek bemutatását is magában foglalja. Továbbá városi, városrészi kulturális, helytörténeti túraútvonalak kidolgozását, interaktív médiatár fejlesztését, illetve geokódokkal ellátott felület kialakítását.

A pontatlanságért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük.

 

Szólj hozzá!

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.